Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

FEJŐS ZOLTÁN: A néprajzi gyűjtemények tudományos perspektívái

ti öntudat építésében látta. Az elvi keretek felvázolása után Bátky a könyvében csoportokba rendezett, olykor sorozatokban bemutatott néprajzi tárgyakat így határozta meg: „gyűjtenünk mindazt kell, a mi parasztkultúránk, népünk élete (ezentúl csak ezt tartjuk szemünk előtt) mibenlétének illusztrálására szükséges. Múzeumba kell vinni mindazt a holmit, a mit népünk maga készít magának akár szükségletére, akár gyönyörűségére, vagy a mit ú.n. kis mesteremberek csinálnak részére ugyané czélból." (Bátky I 992:89.) Az útmutató bevezetőjéből ugyanakkor az is kitűnik, hogy Bátky érezte e magabiztosnak ható körülhatárolás bizonytalanságait, hiszen két oldallal ezt megelőzően még intette azokat, akik szerint a néprajznak csak a népi, népies - azaz a nép használta - tárgyakat kellene gyűjtenie. ,,[L]ehetséges-e - teszi föl a kérdést - mindenkor biztos határt vonni az úri rend, a polgárság vagy a nép kultúrvagyona között? Nem táplálkozott ez utóbbi az előbbi kettőből, vagy az utóbbi kettő az elsőből, vagy viszont nem volt-e az utolsó is valami befolyással az elsőre?" (Bátky 1 992:7.) Továbbá a régészet és a néprajz közötti határok bizonytalanságát is felveti, amit ma közvetve kritikának is tekinthetünk, mégpedig a kor általános evolucionista szemléletének egyoldalúságára vonatkozóan, mely a kutatói metodikában is érvényesült. Nincs tér a néprajzi gyűjtemények történetét itt előadni, vagy a Néprajzi Múzeum mint legnagyobb s legjelentősebb magyarországi gyűjtemény további alakulását részletesen ismertetni. A szakmabeliek előtt jórészt ismert adatok elemzésével a néprajzi gyűjtemények klasszikus fogalmi, tartalmi és geográfiai alapjainak kialakulását és megszilárdulását kívántam összefoglalni. Az alapok bemutatása, bármilyen vázlatos is volt, jelzi, hogy a néprajz mint modern tudomány a múzeumi gyűjtemények rendjében a I 9. század végén egy újabb típus kialakítását eredményezte Magyarországon is, miközben e sajátos típusú gyűjtemény formálódása a néprajz tudományos megerősödését és intézményesülését jelentette. A néprajzi tárgy tudományos érvekkel alátámasztott s a gyakorlati munkában fogant határai az alapító atyák számára aránylag egyértelmű voltak, bár - mint láttuk - Bátky is szóvá tett bizonyos ellentmondásokat, s utalt arra, hogy a néprajz céljainak elfogadása mellett „akaratlanul is határvillongásba keverjük a néprajzot, illetőleg a néprajzi múzeumot más, már tiszteletreméltó helyet kivívott, tudományokkal és gyűjteményekkel" (Bátky I 992:6-7). Az alapokat, azok viszonylagosságát ismerve, a néprajzi gyűjtemények szempontjából a tudományos perspektíva kérdését négy további összefüggésben célszerű végiggondolni, melyek önálló elemzést igényelnek. Itt ezek jelzésére van csak mód. Az első a tudománytörténeti vonal továbbvitele, a gyűjtemények összetétele alakulásának tanulságai; a második a tudományos szakmódszertan, a harmadik a tárgyállomány és a tudományos elemzés elvi kapcsolata, s végül a negyedik a jelen- és jövőkép. Nézzük ezeket egyenként pár gondolat erejéig! I. Mint már eddig is láttuk, a múzeumok léte, a gyűjtemények összetétele, az anyag csoportosítása, tagolása, a fejlesztési elképzelések nem magától értetődőek. A múzeumi gyűjtemények történeti produktumok, melyek magukon viselik az esetlegességek jegyeit, ezért a mindenkor rendelkezésre álló tárgyállomány érdemben csak a felhalmozás körülményeinek ismeretében ítélhető meg. Ehhez tudománytörténeti elemzésre van szükség, de nem a szokványos intézménytörténeti fejlődés, a kronologikus gyarapodás egyszerű rajzára, hanem a tudományos elvek és a gyakorlat kapcsolatának rekonstrukciójára. Az ilyen tudományos analízis a gyűjtemények fejlődését az adott korszakokban