Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

VÁRI ANDRÁS: Etnikai sztereotípiák a Habsburg Birodalomban a 19. század elején. Szövegek és szerzők

sával. A gyanakvóbb olvasó már itt rájön, hogy mivel jelen szerző sem azt meg nem mondhatja, hogy eleink egymásról alkotott szaftos mondásaiból, szenvedélyes megbélyegzéseiből és meghökkentő dicséreteiből mi igaz és mi nem, sem pedig azt nem tudja, hogy melyik toposzt ki honnan kölcsönözte, tudatlanságát palástolandó újabb feladatot tűz ki. Kiknek, mikor, milyen céljait, törekvéseit hogyan szolgálták a sztereotip jellemzések, és a funkciók hogyan hatottak vissza magukra a sztereotípiákra? A halászó-vadászó-madarászó és délután német ideológiát író ember ősi állapotában a kulturális csoportok nyilván készítettek „naiv" képeket is magukról és másokról. Van, ahol talán ilyen „naiv" sztereotípiák visszfényét látjuk. Talán ide sorolható például a késő 18. század egyik visszaemlékezésében megnyilvánuló büszkeség a saját, a „némettől" elütő élelemre, a szalonnázás nagyszerűségére (Vörös 1927:67-68).' De hiába a korai időpont, a politikamentes tárgy, az emlékíró persze nyakig merült kora gondolati, filozófiai, politikai áramlataiba, és az a víz, ami neki csak a nyakáig ért, nekünk már olyan óceán, amin nem kelhetünk át, a „naiv" csoporttudatoktól az európai és a magyar kulturális produkció évszázadai változtathatatlanul elzárnak. Más kérdés, hogy időről időre néprajzosok, müvelődéstörténészek megpróbálták feltárni e csoporttudatok ön- és idegenképét 20. századi paraszti adatközlők faggatásával. Ilyenkor hallgatólagosan feltételezték, hogy a paraszti etnikai csoporttudatok vagy régibbek, mint a „modern" ideológiai produkció, vagy attól valahogy különválaszthatók, vagyis ezek az „igazi" paraszti ön- és idegenképek. A legtöbb történeti tudomány másként jár el, a társadalomban meglévő etnikai jellegű csoporttudatokat, ezek sztereotípiakészleteit nemigen vizsgálja úr és közrendű vagy paraszt tagolásában. Amit kutatnak, az az implicite homogénnek tekintett etnikai csoporttudat, képkészlet történeti fejlődése. Ehhez általában a vallástól eltávolodó ideológiateremtő kor, a felvilágosodás szövegeit veszik kiindulópontnak, sőt az etnikai elkülönülési folyamat beindulását is erre a korszakra teszik. Ez sem probléma nélküli eljárás. A későbbi, „etnikai" sztereotípiáinkhoz igen hasonló toposzokat lehet ugyanis találni már a I 7. században is. Ezek tipikusan a magyar katonai erényeket és a velük összefüggő nemesi kvalitásokat ecsetelik, a hozzájuk tartozó hátulütőkkel.

2 Ez a „magyar virtus" különösen német protestáns szerzőknél - szembekerül az „igazi nemességet" magának vindikáló hitbeli szilárdsággal és elmélyült (vallási) tudománnyal. A földrajzi szerzőknek e korai sztereotip jellemzései véleményem szerint a középkori világrend (ordo) fogalmának visszatükröződései, az Isten dicsőségét fegyverrel, imával vagy munkával szolgálók sztereotip képei aszerint lesznek egyik vagy másik országra többé vagy kevésbé jellemzőek, amilyen mértékben ott a szolgálatnak egyik vagy másik típusa előtérben áll. Arról, hogy „magyar" erények és bűnök egyszerűen a „miles" erényei és bűnei, meggyőz bennünket, ha mondjuk egy I 7. századi világföldrajzban a „magyart" a „spanyollal" vetjük össze. Perdöntő, hogy a szerzők az országlakosokat jellemzik, noha konstatálják a fejedelemségeken belüli népi sokféleséget, mégis „magyarokról" vagy „oláhokról" értekeznek „magyarországiak" vagy „oláhországiak" értelmében. Kövessük hát a hagyományt, tegyük meg kiindulópontunkul a felvilágosodás korát! Ehhez a szövegek és szerzők látványos szaporodásán és újszerűségén kívül egy új tudomány felívelése is okot ad. Ez az állam tudománya, a statisztika, mely a I 8. században a teológia és a jog mellett a „non-fiction" szövegek legszaporább termelője. Hermann Coming helmstädti professzor, polihisztor oktatta a I 7. század közepén először „collegium statisticum" néven összefoglalva a földrajztól elkülönült, átfogó le-