Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

VÁRI ANDRÁS: Etnikai sztereotípiák a Habsburg Birodalomban a 19. század elején. Szövegek és szerzők

írását mindannak, ami az államok életének alapja, beleértve történetüket, közjogukat és közigazgatásukat, topográfiájuk és különböző termelőkapacitásaik leírását (Horváth 1966; Földes é. n.). A leírás numerikus számbavételt is jelentett ott, ahol ez kézenfekvő volt (például sereglétszám), de ez az egyszerű mennyiségek megadásán túl nem terjedt. A számszerűségeket komplex jellemzésre, elemzésre is felhasználó tudomány eszméje „politikai aritmetika" néven Angliában és Franciaországban fejlődött ki (Graunt, Petty). A Conring által alapított „leíró" vagy „egyetemi" statisztikát egy Brassóból Jénába származott tudós, Schmeitzel vitte tovább, majd tanítványa, Achenwall tette igazán népszerűvé a göttingeni egyetemen végzett szervező-, patronáló-, népszerűsítőmunkájával a I8. század közepén. A I 8. század végének nagy polihisztora, August Ludwig Schlözer azzal koronázta meg a fejlődést, hogy kinyitotta a német „egyetemi statisztikát" a politikai aritmetikai módszerek előtt, továbbá egyfajta modelljét alkotta meg annak, hogy mely tárgyat milyen szempontok alapján, hogyan írjanak le a statisztikusok. Az eredmény az úgynevezett leíróstatisztika. Az országleírásnak ez az új kánonja elhagyta a köztörténetet, és egy ország erejének három nagycsoportját írja le: a „Grundmacht" („Land", „Leute", „Produkten", vagyis a föld, a népesség és a termékek, beleértve a terményeket és az erőforrásokat is) ismertetése adja az első részt, ezt az alkotmány, illetve a közjogi szerkezet leírása követi, és végül a közigazgatás bemutatása zárja az országleírást. Az ugyancsak a I 8. század végén elterjedő topográfiai lexikonok helységenként tagolva adnak elemi leírást egy-egy tartomány, fejedelemség településeiről, a Grundmacht alapadataival és gyakran - visszakanyarodásként a régebbi ideálhoz - a nevezetesebb helységek történetével. Más módszertani áramlatok (tabelláris, illetve összehasonlító statisztika) is konvergáltak a leíróstatisztikával a 18. század végén. Az új tudomány, a statisztika a I 9. században tovább osztódott, vagy talán inkább bővült. Az új módszertani fejlemény a „népismereti alapon" álló etnográfia, melynek művelői persze (szabad)idejük nagyobb részét statisztikai dolgozatok írásával töltötték, kenyerüket pedigjogi és gazdasági ismereteik biztosították, vagy lelkészi, papi hivatalbanvoltak (Tálasi I 948).

3 A statisztika kezdettől fejedelmi megrendelésre dolgozott. Már Conringet is bevonta Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem az állampénzügyek szanálásába (Behre I 905:78), a továbbiakban a harmincéves háború utáni rekonstrukciót szervező és a rendek járószalagjáról szabadulni próbáló német fejedelmeknek minden új módszertan, a politikai aritmetikától a tabelláris és leíró statisztikáig vonzó, új lehetőségeket tárt fel. Az első átfogó, egységes városi népességstatisztikákat Brandenburgban már I 683-1 684ben gyűjteni kezdték (Behre I 905:132-1 34), a 18. század végéig minden, kisebb vagy nagyobb abszolutisztikus fejedelemségben neposszeírások és országleírások születtek állami erőből vagy támogatással, az európai államokban pedig az 1810-es évtizedben már az első statisztikai hivatalok is megalakultak. A nagy, sokkötetes leíró művek a 18-19. század fordulóján viszont már nem csak a hivatalos patronálásnak köszönhették létüket: a tájékozódás igényének fokozódásával a közönség ha nem kapkodta is szét, de legalábbis megvette a terjedelmes és viszonylag nem olcsó munkákat. A statisztikának ezt a hosszú előtörténetét némileg elfedte az 1860-as évektől induló újabb statisztikai forradalom (Wappäus, Quatelet), amely a matematikai módszerek elemző alkalmazásával a