Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)
FRAZON ZSÓFIA: Az ördögszövetség mint büntetőügyi igazság és létrehozásának mechanizmusa
A nyomozás megjelenése Foucault szerint egy új politikai struktúra megjelenéséhez köthető, ahol a nyomozás a hatalom gyakorlásának egyik módozata volt (Foucault 1998:61). Ez az állítása vitatkozik azzal az általánosan elterjedt magyarázattal, miszerint a racionalitás mozdította elő a nyomozati eljárás kialakulását. Valószínűleg ez a kettő nem választható szét teljesen egymástól. Viszont a próba sem tűnt el a történelem színpadáról, de háttérbe szorulása nyilvánvaló. Szinte egyetlen fennmaradási területe a büntetőeljárás során alkalmazható kínvallatás, amely megőrzött néhányat a próba elemei közül (Foucault 1998:63). Előfordulhat, hogy a - próbára jellemző elemeket tartalmazó - kínvallatás annak is köszönhette továbbélését, hogy a nyilvánosságtól teljesen elzártan, a büntetőeljárás titkos részében fejtette ki hatását. A fentiekből látható, hogy az ilyen módon felfogott kínvallatás egy újabb, átmeneti jelleggel bíró modellként jelenik meg, valahol a próba és a nyomozás között, másként fogalmazva a nyomozati eljárás próbaelemeket tartalmazó eljárása. A kínvallatás büntetőperben elfoglalt helye feltétlenül kapcsolatban van szerepével és funkciójával, továbbá alkalmazásának módjával és körülményeivel. A kínvallatás szerepe és funkciója az igazság és a bizonyítás rendszerében A büntetőeljárás során a kínvallatás alkalmazása elsősorban a beismerő vallomás megszerzését célozta. Más szavakkal a kínvallatás a büntetőügyi igazság létrehozásának eszköze (Foucault 1990; 1998). Magyarországon a jogi gyakorlatban a I 6. századtól vált újra eszközzé. De nem lehet az egész ország területén egységesen jelen lévő, egységesen működő intézménynek tekinteni, már csak azért sem, mert az országos szabályozás nem valósult meg (Katona 1977:1 58, 188). Paradox módon a kínvallatást az önkéntes beismerés eszközének tekintették. Ez feltételezhetően kapcsolatban volt érvényesítésének módjával, miszerint csak akkor fogadták el a kínvallatás alatt tett vallomást jogilag, ha azt a gyanúsított erőszak alkalmazása nélkül, „szabad akaratából" megismételte. Tagadás esetén lehetőség nyílt a kínzás újbóli alkalmazására, így az önkéntesség ténye némileg „gyenge lábakon" állt. A kínvallatás alkalmazási körének országos szabályozási hiánya viszont nem volt egyenlő az önkényes, körültekintést nélkülöző alkalmazással. A magyarországi feudális büntetőjog rendszere - főleg a 18. század második felében - a Hármaskönyvön és a már többet idézett Praxis Criminalis törvénykönyvön alapult (Hajdú 1971:22-30). Boszorkányperek esetében a Praxis Criminalis az egyik fő hivatkozási alappá vált Magyarországon (Hajdú 1971:125; Iklódi I 982; Katona I 977; Klaniczay I 990:272), mert nemcsak a boszorkánysággal és a boszorkányság bűnéért kiszabható büntetéssel foglalkozott, hanem a nyomozati eljárás folytatásához is pontos útmutatással szolgált. Törvényerőre emelésére több alkalommal történt kísérlet (I 723-ban és I 729-ben [Hajdú 1971:22]). de hatálybaléptetésére végül nem került sor. 8 Az általam vizsgált időszakban a Praxis Criminalis hatása és jelentősége vitathatatlan, még ha jelenléte nem is kizárólagos. 9 A továbbiakban fontos forrásnak tekintem a kínvallatás szerepének és funkciójának meghatározásában. 10
