Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

FRAZON ZSÓFIA: Az ördögszövetség mint büntetőügyi igazság és létrehozásának mechanizmusa

A büntetőper során a nyomozás előmenetele meghatározott forgatókönyv szerint zajlott, egymástól jól elválasztható, tagolt részekből tevődött össze, folytonosságát, előrehaladását az igazság tudásának/megtudásának mechanizmusa biztosította. A nyomozati eljárás két nagyobb részből állt, amelyek az inquisitio generalis és inquisitio specialis néven ismertek. Inquisitio generalis (vagy generalissima) kifejezés a tulajdonképpeni bűnperrel lazább kapcsolatban álló vizsgálati tevékenységet jelöli. Gyakorlatával a hatóság azt kívánta megállapítani, hogy történt-e bűneset. Magyarországon a I 6. század közepétől szerepelt a tételes jogban, és gyakorlata a 18. században is megtalálható volt (Katona I 977:5760; Kristóf I 998:33-53). A Praxis Criminalis ezt a vizsgálati módot a következő módon fogalmazza meg: „Az inquisitio elvégzése valamennyi törvényhatóságot terhelte, vád vagy feljelentés nélkül is, hogy a becsületesek biztonságban, a rosszak az inquisitio és büntetés miatt félelemben éljenek és a vidék megtisztíttassék a gonosz emberektől." (Praxis Criminalis XXII. I. §; Katona I 977:58.) Magyarországon a I 6. században és a 17. század elején országos törvények írták elő az alispánok számára a inquisitio generalis folytatását, amit az előírás szerint negyedévente kellett végrehajtaniuk járásukban a gonosztevők felderítésére. A nyomozás a boszorkányokat is a gonosztevők közé sorolta (Kristóf I 998:39). Foucault szerint a nyomozásnak ez a módja már a középkori egyházi gyakorlatban is megtalálható volt, amikor a püspök bejárta (visitatio) az egyházmegyét, és az inquisitio generalis intézményrendszerét gyakorolva általános nyomozást rendelt el annak megállapítására, hogy távollétében történt-e bűneset a fennhatósága alá tartozó területen (Foucault 1998:59)." A magyar és a francia gyakorlatban is csak akkor folytatódott az eljárás, ha a inquisitio generalis során a bűntett elkövetése megállapítást nyert, és ezzel együtt legalább egy bűnelkövető személyt sikerült kijelölni. Elképzelhető, hogy az ilyen jellegű, körbejárással egybekötött vizsgálódások, amelyek meghatározott időszakonként megismétlődtek, elindítói lehettek a boszorkányperek periodikus megjelenésének, az egy helyen rövid idő alatt több bevádolt személy ellen indított büntetőeljárásnak. Nem kizárólagos ok, de jelentősége nem elhanyagolható. Az inquisitio generalist az inquisitio specialis követhette, ami azt volt hivatott megállapítani, hogy ki mit cselekedett, ki az elkövető, és milyen természetű az elkövetett bűncselekmény. Ebben a fázisban a bíróságnak bizonyosságot kellett szereznie a bűntett tényleges elkövetéséről.

12 A gyanúsított személy ellen irányult a vizsgálat, ami az ellene felhasználható bizonyítékok összegyűjtését, az ügyről a tanúk kihallgatását és a vádlott általános és részletes kihallgatását tartalmazta (Katona I 977:60-63). A kínvallatás alkalmazására a büntetőeljárás során az inquisitio specialis - a gyanúsított személye elleni vizsgálat - keretein belül került sor, abban az esetben, ha az eljárás ezt szükségessé tette, ha beismerő vallomás megszerzésének ez maradt az egyetlen módja. Az eljárás ilyenfajta előremenetele nemcsak a boszorkánysággal és rontással gyanúsított vádlottak esetében volt jellemző, hanem a „főben járó bűnt elkövető" vádlottak esetében is. Ilyen bűnnek számított a gyilkosság is. Továbbá azt sem lehet állítani, hogy minden esetben, amikor boszorkánysággal állt szemben a magyarországi bíróság, akkor ezt a büntetőeljárási módot következetesen végigvitte volna. A mágiával vagy például (mágia alkalmazása nélküli) gyilkosság esetében a vizsgálat azért nem volt teljesen azonos, mert az ítélet meghozatalához szükséges beismerő vallomás más tartalmi elemekből állt. Míg a mágiával vagy rontással vádolt „boszorkány" esetében a kínvallatás