Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

BELLÉR ILDIKÓ: Orientalisztika és antropológia (Wilhelm Gábor interjúja Bellér Ildikóval)

egy integrálódott népességre akár saját (elfelejtett) nyelvének újratanulását vagy egy újonnan létrehozott írásbeliséget rákényszeríteni. Dél-Walesben a walesi nacionalisták sikerei eredményeképpen a walesi nyelv- idegen nyelvként való - oktatását minden iskolában bevezették, de sokan elégedetlenek ezzel a megoldással, szívesebben veszik, ha gyerekeik világnyelveket tanulnak. De példát lehetne hozni Közép-Ázsiából is: a szovjet korszak integrációs politikája olyan eredményes volt, hogy a 20. század végére sok kazak értelmiségi család anyanyelveként az oroszt használta. A mostani kazak politika, amely kazak hősöket és dicsőséges történeti múltat fabrikál, a kazak nyelv uralmát próbálja visszaállítani, amely legalább olyan problémás sokak számára, mint annak idején az eloroszosítás volt. A lazokkal összehasonlítva egészen más az ujgurok helyzete a Kínai Népköztársaságban. Itt egy kelettörök nyelvet beszélő, muszlim kisebbség él egy idegen nemzetállam keretein belül. Szemben a lazokkal, akik beilleszkedtek a török államba, az ujgurok integrációjára a kínai államba nemigen van kilátás, a kapcsolatot gyarmati függésként lehet jellemezni. Mivel erről több szó esett a mellékelt cikkben, ezt nem ismétlem itt meg. Csak azt tenném hozzá, hogy Közép-Ázsia új köztársaságaiban, amelyeknek nagy része (többek között) török nyelvű népeket foglal magában, az etnicitás szintén előtérbe kerül. 1997-ben két hónapot töltöttem Kazahsztánban, Almaty egyik ujgur negyedében, Kínából menekült ujgurok között. Almaty etnikailag igencsak bonyolult összetételű nagyváros. Találkoztam ott Sztálin által a Kárpátaljáról odatelepített magyarokkal, lengyelekkel, de ukránok, kínaiak, kínai muszlimok, tatárok és - kis számban - németek is élnek az orosz, kazak és ujgur csoportok mellett. Amire nem számítottam, az az ujgurok csoporton belüli megosztottsága. Az ujgurok ugyanis az elmúlt száz év során a politikai változásokra reagálva több hullámban érkeztek Kínából Kazahsztánba. A korai átvándorlók közül egyes családok a 20. század első felében a szovjet ateista politikától tartva visszavándoroltak Kínába, majd amikor ott forró lett a talaj, újra vissza a Szovjetunióba. A legutóbbi kivándorlási hullámra az I 960-as évek elején került sor. Ez utóbbi ujgur betelepülőket „kínai ujgurnak" nevezik, megkülönböztetve őket a „helyi ujguroktól", akik több generáció óta a Szovjetunió, illetve Kazahsztán területén élnek. Ez utóbbiakjobban integrálódtak, és sikeresebben viselik el a politikai változások által okozott gazdasági nehézségeket. Az elhatárolódás a két etnikai alcsoport között inkább csak sztereotípiákban mutatkozik, amelyek azonban elég erősen tartják magukat majd negyven évvel az utolsó menekülthullám megérkezése után is, és hozzájárulnak az identitástudat alakításához. Hasonló belső megoszlást mutatnak a kazakok is. A kazahsztáni kazakok egy része ugyanis Kína északi részéről, valamint Mongóliából vándorolt át. Hogyan látod általában az antropológia és az orientalisztika kapcsolatát, lehetőségeit, illetve korlátait? Vitatható, hogy a 19. században a Kelet-kutatás Európában milyen mértékben tartott lépést a nyugati világra irányuló társadalomtudományi kutatásokkal, de tény, hogy a 20. század végén sok helyen pozitivista és deskriptív beállítottságú konzervativizmus jellemezte. Manapság természetesen készülnek munkák a török nyelv(ek)ről a modern nyelvészet legújabb eredményeit felhasználva, ezek szerzői azonban a legritkább esetben tartják magukat „orientalistának", és a nyelvészettel azonosulnak. A török nyelvvel