Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Thomas Hengartner: Forschungsfeld Stadt (Schleicher Vera)

vizsgálat, valamint a városproblematika megoldása érdekében a szociológia és az etnológia eredményeit is hasznosító Rolf Linder felvetésében a későbbiekben igen népszerűvé váló chicagói iskola is. Hengartner meglátása szerint tehát a városkutatás történetében 1983 „a fordulat éve" volt: elhalványult a 10 évvel azelőtt még uralkodó földrajzi szemlélet és a városvidék ellentét, elméleti keretek kijelölésére került sor, és kategorizálhatóvá váltak a néprajztudományon belüli korábbi elméleti vonulatok (nagyváros-szkepticizmus, városszociológiai megközelítés stb.). A fordulat azonban jobbára elméleti síkon, az útmutatások megfogalmazásának erejéig ment végbe: a néprajztudomány óvatos nyitása más szomszédos tudományágak modellelgondolásai felé konkrétan a városi néprajzban nem talált visszhangra. Bár a módszerek egyre finomodtak, és a vizsgálati szempontok is időről időre módosultak, a kutatás keretei nagyjából változatlanok maradtak, azaz a kutatók továbbra is a „falut" keresték a városban, ezúttal a város alkotóelemeit véve nagyító alá. Bausinger álma, az intenzív nagyvárosi kultúrakutatás tehát nem indult be: az 1 980-as évek vizsgálatai többnyire a mindennapi kultúra egy-egy szeletére, illetve a falvakban alkalmazott módszertani és elméleti stratégia városrészi közösségekre történő átvitelére irányultak. A városrészkutatás zsákutca voltát többen is érzékelik. Paul Hugger és Uli Gyr például a továbblépés lehetőségét a „speciálisan urbánus" kultúraelemek megragadásában, illetve a „városi mikrokozmoszok" kutatásában látta. Az 1 980-as évek városi néprajzi termésében sajátos színt jelentett a „nem mindennapok" kutatására irányuló néhány kísérlet. Roland Girtler kultúrantropológus-szociológus a peremkulturális létformák (alvilági figurák, prostituáltak) német nyelvterületen teljesen elszigetelt vizsgálatával jelentkezett. A néprajztudomány ünneptéma iránti lelkesedésének elültével pedig a kultúrszociológia reagált részletesebben a nagyvárosi ünnepkultúra kapcsán felvetődő kérdésekre. Míg Franz Lipp elsősorban fogalmi kérdéseket (modernitás, ökonomizáció, demokratizálódás) tárgyalt, illetve elemeik szerint írta le és tipologizálta a nagyvárosi ünnepeket, addig Hermán Bausinger az ellentétpárok (például rend és káosz, szervezettség és spontaneitás stb.) segítségével leírható ünnepek vizsgálatán keresztül éppen a mindennapok kérdésére kereste a választ. Mint meglepő tényt említi Hengartner, hogy a Paul-Henry Chombart de Lauwe egyfajta ökológiai és kulturális térfelfogást az urbanitás fogalmán belül ötvöző - nézetein alapuló, és az 1970-as évek végén gyors virágzásnak induló „ethnologie urbaine" német nyelvterületen máig igen elhanyagolt kutatási iránynak tekinthető. A másutt, például Svájc francia nyelvterületén igen gyorsan átvett francia városetnológiai irányzat három fő pillére az „ethnologie dans la ville" (a városi közösségeket létrehozó társadalmi kapcsolatok, valamint a munka és család kölcsönhatásainak vizsgálata), az „ethnologie de la ville" (a chicagói iskola, valamint a Louis Wirth által kidolgozott szociológiai nézetek továbbgondolása) és az „imaginaire de la ville" (a beépített városi tér és a városlakók térszemlélete közötti inkongruencia vizsgálata). Napjaink városi néprajzát a kutatási gyakorlat és a mindenkori teljesítmények elméleti reflexiója között fennálló aránytalanság jellemzi. Ennek köszönhető, hogy bár a városi néprajz korántsem zárt, koherens és egységes reflexiókat kiváltó tématerület a néprajztudomány egészén belül, mára kétségtelenül megvetette lábát a néprajz talaján, és igen sokféle irányban továbbgondolható kutatásokat mutat fel. A hagyományos témák (mint például a talán legrégebben kutatott városi lakáskultúra) mellett a mai német nép-