Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)
Tabló - Szemináriumi dolgozatok Tübingenből. Ulrich Hägele-Gudrun M. König, Hrsg.: Völkische Posen, volkskundliche Dokumente (R. Nagy József)
következetesen munkálkodik tanítványaival együtt a néprajzi fotográfia - és általában minden gyűjteményt felhalmozó fotográfiai irányzat - alapproblémáinak, a katalogizálásnak, a csoportokba sorolásnak, illetve a visszakereshetőségnek megoldásaival. Emellett szinte megszállottan, a témát számtalan aspektusából vizsgálva foglalkozik a német néprajz és a fasizmus kapcsolatával. A szeminárium, majd az abból született könyv központi témája a német néprajzi fotográfia emblematikus egyénisége, Hans Retzlaff. Retzlaff jelentőségét elismeri a jelenkori német néprajz is, több kisebb-nagyobb publikáció és egy jelentősebb összefoglaló munka (Philipp 1987) jelent már meg munkásságáról, pontosabban a két világháború között betöltött szerepéről. Legjelentősebb „életrajzírója" az a Claudia Gabriele Philipp, aki már korai, a hitleri autópályák mitikus továbbéléséről szóló társmunkájával (StommerPhilipp 1982) felhívta magára a szakma figyelmét, s ma mint jó nevű fotótörténész dolgozik. Retzlaff I 948-as portréján (2 I. p.) - minden bizonnyal a háborúnak és előzményeinek, következményeinek nagy számvetésén már túl - egy tipikus német kispolgár, egy pontos és precíz hivatalnok látható. Hosszú hajtókájú, minőségi anyagból készült öltönyzakó, mellény, melyben nem láthatóan, de feltehetően ott található az apai zsebóra, sötét nyakkendő, vizes fésűvel elválasztott, kissé gyérülő hajzat, elálló fülek, frissen borotvált arc, szinte már nyájas, megalkuvó tekintet a világos szemekből. Nem túl érdekes ember, mondhatnánk. Hogyan lehetett a német néprajzi fotográfia meghatározó alakjává? Adolf Hitler mondta egy, a Mein Kampfot propagáló tömeggyűlésen, hogy a kép és ezen belül a fotográfia az egyik legnagyobb közösségformáló erő - a nemzetiszocializmus számára. A náci propagandagépezet ennek nagyon sok figyelmet szentelt, vizuális szakemberek népes csapatát alkalmazta. Ennek köszönhetően alapították meg az Illustrierter Beobachtert, a Völkischer Beobachter képes testvérkiadványát. A német néprajz a két világháború között gyakorlatilag teljes kapacitásával a hitleri Blut und Boden elmélet igazolásához keresett - és hite szerint talált is - bizonyítékokat. Minden erejével a fajtabeli, a tősgyökeres tipizálható alakjait igyekezett elkülöníteni a fajtaidegentől a Harmadik Birodalom éppen aktuális és éppen vágyott határain belül és kívül (Weber-Kellermann-Bimmer 1985:103-1 12). Az „ősforrás" keresésében, kidolgozásában és a mindennapok szintjén való propagálásában a tübingeni intézménnyel együtt - mert hisz egy igazi hivatalnok mi mást is tehetne? - Retzlaff is tevékenyen részt vett. Rengeteget dolgozott magyar nyelvterületen élő németek körében is, ma is jelentős dokumentumértéket képviselnek Erdélyben készített fotográfiái. Rendszeresen jelentek meg néprajzi témájú képei különféle politikai és propagandalapokban, naptárakon, a „fajtisztaság" eszméjét szolgáló kiadványokban. Retzlaff az 1930-as években még filmet is készített a fekete-erdői parasztok mindennapi életéről. A film a korszellemének megfelelő klisékből építkezik, erősen szembeállítja a paraszti életet - annak tisztaságával és mindennapi harcosságával - és a városi élet dekadens elpuhultságát, egyben értékítéletet mondva erről. Ettől függetlenül jelentős dokumentumértékkel bír a film, mint azt a pár évvel ezelőtt készült Fekete-erdő tegnap és ma című film is mutatja. Walter Dehnert és Dieter Barth „ilyen volt régen, ilyen ma" típusú kor-összehasonlító munkájában a múltbeli alapot Retzlaff filmje adja.
