Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - Szemináriumi dolgozatok Tübingenből. Ulrich Hägele-Gudrun M. König, Hrsg.: Völkische Posen, volkskundliche Dokumente (R. Nagy József)

Retzlaff-fotográfiák már jóval a háború után, még a szerző halála előtti években is szép számmal szerepeltek különféle kiadványokban, bár ezekről elmondható, hogy kizárólag építészettörténeti művek voltak, s mind régi, egyszer vagy többször publikált fotográfiáiból álltak. Új képeket már nem készített, vagy ha mégis, nem a nyilvánosság számára. Fotográfiái természetszerűleg kikerülhetetlenek voltak a közelmúlt s azok lesznek a jövő etnológiai irodalma számára is. Az I 975-ös kiadású, Bernatzik-féle Neue große Völkerkunde is nagyban épített Retzlaff képeire (Bernatzik I 975). Maga a tübingeni dolgozatfüzér is erre vállalkozik - változó sikerrel. A szerkesztők bevezető tanulmánya az ilyes többszerzős munkák klasszikus hagyománya szerint készült, azaz igyekszik a témában kevésbé járatos olvasó előtt is ismertté tenni a retzlaffi hagyatékot, kiemelni munkásságának főbb etapjait, mindezt elhelyezni a hitleri időszak kötelezően determináló díszletei között. Ismerteti azt a folyamatot, hogy hogyan válik a néprajzi fotográfia a náci propaganda hatékony szolgálójává, a korai képkészítői kánon hogyan amatörizálódik, majd különféle populáris esztétikai szűrőkön keresztül hogyan kezdi meg tömegtermelését. Megkapjuk ezeknek a képeknek az ismertetőjegyeit, s azokat a propagandisztikus képstratégiákat, amellyel végül hatásukat elérni kívánták. Nagyon pontosan és szabatosan tálalva kapjuk mindezen tudnivalókat, talán túlságosan is úgy. A szerzők csak egy-egy villanás erejéig lépnek ki a történeti ismertetés keretei közül, láthatólag minden figyelmüket leköti az, hogy az egymás mögé sorakoztatott tényeket következetesen igazolják. Ez a szemlélet amúgy az egész könyvre rányomja bélyegét, több olyan munkát is találhatunk, ahol a hivatkozások szövegmennyisége eléri vagy meghaladja a dolgozatét. A bevezetés után négy fejezetre osztva találhatjuk a hallgatói dolgozatokat. Rögtön az elsőben megmutatkozik a válogatás kettőssége. Két történeti leíró, arasznyi hosszúságú, említhetetlenül semmitmondó munka után következik a könyv legjobban felépített és átgondolt tanulmánya

2 egy női szerzőhármas tollából. Az írás különféle Retzlaffportrék ikonográfiái összevetését és elemzését adja. Vizsgálva azt, hogy hogyan lényegülnek át eredetileg társadalomtudományi igényességgel készített, meglehetős dokumentumértékkel bíró néprajzi fotográfiák a náci propaganda-szakemberek keze nyomán ideologikus képekké. Hátborzongató látni a professzionista képmanipuláció folyamatát, hogy hogyan fordul át negatívjába az eredeti jó szándék, s hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a valóban profi szakemberek akaratának. Megdöbbentő látni azért is, mert szinte ugyanazokat az archetipikus motívumokat látjuk a náci világnézet szolgálatában, amelyek ma is hatnak ránk, amelyek naponta visszaköszönnek gigantposzterek formájában (csak kissé színesebben, s egész más ideológiák alkalmazásában). A tanulmány három, nagyon tudatosan kiválasztott témakörben - parasztok, testek és viseletek - vizsgálja az ikonográfiái alapprogramokat. Meggyőzően tárul fel előttünk egy-egy esettanulmány során a manipuláció: hogyan válnak Retzlaff-fotók, barokk korból származó templomi szobrok, népi viseletek ikonografikus elemei nácivá. Szinte kívánkozik e munka után a következő

3 - és ez a szerkesztők szakértelmét dicséri -, mely az előző tanulmány képtípusainak kölcsönhatásait elemzi. Kiadványokban, újságokban található képegyüttesek valamilyen szerkesztési elv alapján egymás mellé, alá került fotográfiák kontextusvizsgálatát ígéri a tanulmány címe. De nem ezt kapjuk, a szerzők megragadnak a bemutatásnál. Ami ugyan kellő alapot adna a későbbi analízisnek, de az nem történik meg. Az a tény, hogy a leírás következetesen minden dolgozat-