Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - Képektől elbűvölve az új berlini Európai Kultúrák Múzeumában (Járosi Katalin)

JÁROSI Képektől elbűvölve az új berlini Európai Kultúrák Múzeumában £\ berlini Néprajzi Múzeum (Museum für Volkskunde) alapítója, Rudolf Vi rchow

1 orvos és etnológus ( 182

1 -1902) az Antropológiai-Etnológiai és Őstörténeti Társaság egyik 1886os ülésén a német népviseletekés háziipari termékek megőrzésére hívta fel a figyelmet. Kora „felelősségteljes" gondolkodóival együtt az iparosítás és a technikai fejlődés egyre nagyobb térhódításában ő is veszélyt látott. A termelési formák változásával a „tradicionális életformák" idővel átalakulnak és megszűnnek. S ha e folyamat ellen nem lehet védekezni, akkor ezen életformák dokumentálásával, a vidéki lakosság használati tárgyainak, háziipari termékeinek, valamint viseleteinek gyűjtésével meg kell őrizni a széthulló hagyományt, az eltűnő időt. Az első tárgygyűjtő mentőakció a Rügen-félsziget Mönchgut nevű településén oly sikeresen végződött, hogy a következő évben, I 889-ben megnyíló Népviseletek és Háziipari Termékek Múzeuma kiállítási anyagának túlnyomó többségét az ekkor talált objektumok tették ki. A múzeum munkáját egy csapásra igen sokan kezdték érzékelni és értékelni. 1891 -ben az iniciátorok egy egyesületet hívtak életre, amely lassan átvette az irányítást. 1893-ban a gyűjteményhez a chicagói világkiállításon bemutatott népies exponátokat is hozzátették. 1904-ben a Királyi Múzeumhoz csatolták, s átnevezték „Német Néprajzi Királyi Gyűjteménynek". A Volkskunde típusú néprajztudomány - kialakulásának kezdete, a 19. század első fele óta - az etnikailag egységesnek feltételezett saját népet kutatta. Alapítóik közé a német nyelvterületeken olyan germanisták tartoztak, akik a régi német nyelvet vizsgálták, s időközben folklorisztikával és regionális etnográfiával is foglalkoztak. A Volkskunde a társadalom alsó és középső rétegének még létező tárgyi kultúráján keresztül a „német nép" életmódját kívánta dokumentálni és bemutatni. A múlt tanúiként számon tartott objektumokhoz szeretettel és büszkén viszonyult, hogy azokat önmegjelenítő, identifikáló és a jelent legitimáló eszközként használhassa a mindenkori szemlélő, a nép elégedett tagja. A 2. világháború végén két részre vált a berlini Néprajzi Múzeum: Kelet-Berlin patinás Múzeum-szigetén, a Pergamon Múzeum épületében kapott helyet a gyűjtemény egyik része. A keleti intézmény nevéből tudatosan törölték a német jelzőt, és 1957 óta Néprajzi Múzeumnak (Museum für Volkskunde) hívják, utalva a gyűjtemény megváltozott karakterére és a kutatások táguló vizsgálati terepére. Nyugat-Berlinben, egy sokat átélt városrészben - Dahlemben - a Porosz Kulturális Alapítvány vette gondnokság alá a gyűjtemény másik részét (Museum für Deutsche Volkskunde). A legendás Dahlemben a 18. századtól a legnagyobb porosz mezőgazdasági reformokat elősegítő agrárintézet működött, később itt volt a poroszok titkos állami archívuma, a 2. világháború után pedig a terület nagy részén a Freie Universität épületei szóródtak szét.