Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

TÖRŐ TIMEA: „Add neki az erőt, ha kéri!..." Mai otthon szülési szokások Magyarországon

Otthon ebben a boldog, felszabadult és megkönnyebbült időszakban az újszülött babát, aki általában nem sír a születés után, meleg takarókba csavarják, nem fürdetik meg. A megszületett gyermek homlokára „a harmadik szem helyére" egyfajta homeopátiás szert kennek, hogy a gyermek „jobban legyen", hogy „a születési sokkot jobban viselje". A gyermeket rögtön mellre teszik szoptatni. Az utóbbi időben változott csupán a helyzet azzal, hogy nem adják a szülőanya kezébe, hanem megvárják, amíg ő maga nyúl érte, hiszen „ilyen mozdulat csak egy van az életben". Rendet raknak a segítők, az anya megfürdik, közben a segítők tartják kezükben a kisbabát. A szülésznő ellenőrzi a méhlepényt, vért vesz a köldökzsinórból, a vérmintát a szülőpár maga viszi el a Vérellátó Intézetbe, a szülésznő kitölti a születési jegyzőkönyvet. A foglalatosságok körülbelül még két órán át zajlanak. A szülők eközben csak csodálják kisbabájukat, telefonálnak a rokonoknak, illetve részt vesznek a rendrakásban. A köldökzsinórt a kórházban általában a gyermek megszületése után azonnal elvágják, otthon azonban csak a méhlepény megszületése után kerül erre sor, valamelyik segítő vagy hozzátartozó közreműködésével. A méhlepényt többnyire a kertben valamilyen fa alá elássák: „...elástuk a kertben - de az, az anyósomék házánál volt - az első gyereknek a méhlepényét, volt ott egy nyírfa, amit a férjem a barátjától kapott... és aztán amikor a második gyerek megszületett, akkor fölvittük azt is a vidéki telkünkre, amit később vettünk. Azóta született még egy gyerekünk... most egy fa alatt együtt van mind a három. [T. T.: Fontos, hogy együtt legyen?] Igen fontos, de ezen még nem gondolkoztam... valahogy a gyereknek van helye a világban, mert ott van a helye, ahol a méhlepény van, ott lakik, az az ő hazája... a gyökereik legyenek, ahol otthon vannak..." A századforduló környékén a méhlepénynek termékenyítőerőt tulajdonítottak (Temesváry 1899:60), s ez ma is megjelenik. Gyakran úgy számolnak be erről a cselekedetről, hogy „visszaadják" a természetnek, amit kaptak tőle, a fa, ahova ássák, majd növekedik belőle, táplálja a méhlepény a fát, az élet körforgásában vesznek részt ezzel. Ha nincs földbe ásásra lehetőség, akkor elégetik a méhlepényt, vagy a macskának adják. Kimondott szabály, hogy lehetőleg szemetesbe ne kerüljön. Az otthon szülés társadalmi és közösségi megítélése Az otthon szülés egyes ipari társadalmakban - például Hollandiában vagy az USA-ban - elfogadott gyakorlat. Magyarországon azonban ma még devianciának számít: az anyákat (és a szülésznőt) a szakmai és a laikus körökben is gyakran felelőtlenséggel, túlságosan nagy kockázatvállalással vádolják. A vádak alapja többnyire a higiénia és a megfelelő háttérkórház hiánya. Aki ma az otthon szülést vállalja, annak meg kell védenie vagy titokban kell tartania választását mind családjával, mind tágabb környezetével szemben. Magyarországon mind a szülésznő, mind az őt (azaz otthoni szülést) választó anyák a kórházi rendszerben dolgozó szülészeti szakemberek és a közvélemény által éles elutasításban részesülnek, s emiatt gyakran kerülnek olyan helyzetekbe, amikor döntésüket titkolniuk kell a hátrányos megkülönböztetést elkerülendő. (Ilyen helyzetek sokszor a kórházakban szervezett „terhes tornák", a rendszeres orvosi vizsgálatok, melyek „pe-