Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

TÖRŐ TIMEA: „Add neki az erőt, ha kéri!..." Mai otthon szülési szokások Magyarországon

eseteket" jelentenek a terhesgondozási könyvben, ami pedig feltétele bizonyos juttatásoknak.) A „másokhoz" való kényszerű viszonyítás egyben a saját csoport meghatározásának irányába hat. A csoporttagok bizonyos szempontokból hasonlónak érzik magukat, de a csoportot - a közös értékeken kívül - összekötik a közös cselekvések és néhány sajátos szóhasználat is. Az otthoni szülés választása többek között az egészséggel-betegséggel, természethez való viszonyulással kapcsolatos közös értékorientáción nyugszik. A csoporttagok holisztikus szemléletet vallanak, mely szerint az ember a természet, az élet körforgásának szerves része (lásd méhlepénnyel kapcsolatosan az előbbiekben). Az ember teste és lelke együtt egy egészet alkot, a kettő kölcsönhatásban van egymással, egyik befolyásolja a másikat. A tagok hasonlónak tartják magukat természetben való hitükben, a „természeteshez" való vonzalomban, a vegetáriánus táplálkozás előnyben részesítésében, a szülés szempontjából a hivatalos orvoslás elutasításában, a hivatalos iskolarendszerrel szemben olyan oktatás preferálásában, amelyben a személyiségfejlődésére és egyediségére nagy hangsúlyt fektetnek. Tudják egymásról, hogy a szülés módjának megválasztásával maguk döntöttek. Tudják, hogy a szüléseken ugyanaz a szülésznő volt jelen, róla hasonlóképpen gondolkodnak, amit a csoport tagjai közt átadásra kerülő anekdoták is segítenek. Aki otthon szült - mondják -, misztikus élményt élt át. Azt vallják, hogy a szülésről az anya tud megfelelő információkat adni, szüléskor női erő van jelen, a szülés természetes folyamat. Tudják egymásról, hogy a szülésre való fölkészülést maguk tették meg, az otthon szülésről ugyanazokat a könyveket forgatják. A nyelvezetben az elhatárolódás jeleként néhány sajátos szóhasználat vehető észre. A szülésznő „kíséri" és nem „vezeti" a szülést, a vajúdás alatt „méhösszehúzódások" vannak és nem „fájások". Jellegzetes fogalom a „dúla" mint segítő asszonytárs. És szinte minden szüléskor elhangzik az anyát biztató mondat: ,,/)dd neki az erőt, ha kéri!" A kórházi szülésre való utalásokban a kétféle szülés különbségeit is fellelhetjük természetesen az otthon szülők szemszögéből. A kórházzal kapcsolatos egybevetések során a különbségek tulajdonképpen két témakör mentén helyezkednek el: a belső élményvilágra és a külső technikai körülményekre való utalásokban. (A magzatvíz elfolyik, kórházba kell menni, a magzatburkot a kórházban megrepesztik, gátmetszést végeznek, oxitocininjekciót adnak, és nincsenek barátok, az anyák elszigetelve vannak az otthontól, a szülészhez különös kötődés alakul ki, nincs szabad akarata a nőnek.) Vannak olyan különbségek, amelyek nem különbségként hangoznak el, véleményem szerint azonban fontos megnyilvánulási területei az alapvető ellentétnek. Ilyen például a névadás, amely otthonszülés esetén sokszor csak később történik. Ezenkívül általában a gyerekek súlyát, testhosszát nem mérik meg. A születés után sokszor csak később tudatosul, hogy milyen nemű az újszülött. Az előkészületet és a méhlepény eltüntetését saját maguknak kell megtenni. A szülők a gyermekkel egy ágyban alszanak. Az anyák mezítelenül vagy saját ruhájukban szülnek. A szülés alatti kommunikáció hangsúlya a vizualitásról máshova - inkább a hallási, tapintási és szaglási ingerekre - helyeződik.