Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÖVÉNYI KATALIN: Egy kőszegi szabómester házának népe

műhelyt és kereskedéseket nyitott, amivel megalapozta családja anyagi biztonságát és saját társadalmi megbecsültségét. Mint láttuk, családalapítását követően háztartásától teljesen külön térben helyezkedett el, ami biztosíthatta esetében is a korszak polgári világára oly jellemző otthon és munkahely különválasztását. Az I 910-es évek elején bekövetkezett családi tragédiák hatására (vajon valóban csak emiatt?) a lakóhely változtatásával azonban e két szféra egymáshoz való viszonyában változás következett be, hiszen a műhely és bolt, valamint az itt dolgozó vidékiek és a család lakhelye közös térbe került. A közös tér esetünkben egy kellőképpen nagy, többlakásos közös udvart s nem csupán a kisiparosok világára oly jellemzőnek tartott közös lakást (L. Nagy I 997:202-2 I 3) jelentett. A közös udvarba kerülés óhatatlanul közelebb hozta, sőt közösségbe vonta a műhely és a hétköznapi értelemben vett háztartás világát. Méghozzá olyannyira, hogy ekkortól Dreisziger Ferenc törzscsalád-háztartását a velük egy fedél alatt élő műhelybeli alkalmazottakkal - és a bizonyára korábbiakban is velük élő cselédlányokkal, háztartási alkalmazottakkal - kiegészítettnek tekinthetjük. A közelség feltehetően költségmegtakarítást jelentett a szabómesternek, és így talán jobban s könnyebben irányíthatta emberei munkáját. Azt nem tudjuk, hogy korábban, míg a család oda nem költözött, a műhely alkalmazottai közül voltak-e, akik szállást a Király úti műhelyekben vagy az azok melletti helyiségek egyikében kaptak, s azt is csak a céhes hagyományok alapján sejtjük, hogy étkezéseikről ezt megelőzően is a mester gondoskodott. Mindenesetre a közös térbe kerülés, a hely adottságai és Dreiszigerék jómódja a koszt és kvártély helybeni, a család általi biztosítását automatikussá tehették. A háztartás efféle közössége ellenére továbbra is lehetőség volt azonban a család intim szférájának a megőrzésére. Annál is inkább, mivel a műhelybeli alkalmazottakkal tényleges, mindennapos kapcsolatban csak a szabómester állt, illetve kisebb mértékben, elsősorban étkeztetésük kapcsán felesége. A család többi tagjával való kapcsolatukat alkalminak, nemek és életkor szerint különböző mértékben távolságtartónak tekinthetjük. Háztartásukon belül, mely keretet adott az iparnak, az otthonnak és az ezek élelemmel való ellátásához hozzájáruló gazdaságnak, természetesen az öregek, azaz a szabómester és felesége voltak az irányítók. A gazdasági döntéseket - vonatkozzon az a műhelyre, ingatlanvásárlásra és azok kezelésére - náluk is a férfi hozta, míg a háztartás tagjainak életkereteit (sőt gyakran életét) az asszony határozta meg. A háztartáson belüli hierarchiában utánuk lányuk, illetve kényeztetésük révén az unokák következtek Dreisziger Ferenc veje a családdal való együttélés ellenére mindvégig megőrizte kívülállását. A „rangsor alsó fokain" hagyományosan, beosztásuk és ottlétük ideje szerint a háztartasi alkalmazottak álltak. E rendszerhez - mint láttuk - lényegesen lazább szálakkal kötődtek a szabóság családdal élő alkalmazottai - s még lazább szálakkal az oda csak dolgozni járó emberei - akik sajátos, önálló céhes jellegű (életkoron, szaktudáson, iparban eltöltött időn alapuló) hierarchiával bírtak, s akiket - mivel a szabómesterrel munkavállalói viszonyban álltak- ugyancsak a család után kell említenünk. Történetünket elemezve elgondolkodhatunk azon is, hogy vajon a családi tragédiák bekövetkezte nélkül is együtt maradtak volna-e a szülők valamelyik házas gyermekükkel? Ha az elsőszülött lány Budapestre költözésére vagy a kisebbik lány és férje önállósulási törekvésére gondolunk, illetve az elhunyt fiú szakmáját vesszük alapul, elbizonytalanodunk az igenlő válaszban. Az elbeszélésekből megismert helyi középosztálybeli példák is a családalapítást követő, azzal együtt járó önálló lakóhelyválasztás gyakorisa-