Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÖVÉNYI KATALIN: Egy kőszegi szabómester házának népe

A háztartás alkalmazottai A műhely alkalmazottaival és a hosszabb-rövidebb ideig vendégeskedő rokonsággal kiegészült háztartás ellátásához a család nőtagjainak társadalmi státusukból adódóan is segítségre, háztartási alkalmazottakra volt szükségük. Tág értelemben közéjük tartozott a gazdaságban alkalmazott, hegyeket és gyümölcsösöket gondozó vincellér, aki munkaadóitól függetlenül, önálló házban, háztartásban élt. Ugyancsak a háztartás alkalmazottai közé sorolták az udvart és utcát rendben tartó házmestert, akivel közös udvarban, de külön háztartásban éltek, valamint a szintén önálló háztartásban élő, házhoz járó varró- és vasalóasszonyokat, illetve ténylegesen hosszabb-rövidebb ideig a család háztartásához tartozó lányokat, cselédeket. A háztartással nem álltak alkalmazotti viszonyban, de szolgáltatásaikkal nagymértékben hozzájárultak annak működéséhez azok a vidékiek is, akiktől Dreiszigerék rendszeresen élelmet szereztek be. A család „gazdasága", a „hegyeknek" nevezett gyümölcsösök, a ház végében lévő kert és az udvarban tartott sertések, baromfik ugyanis nem voltak képesek tökéletesen ellátni, csupán minimális szükségletét elégítették ki - a gyümölcs kivételével, melyből eladásra is került - a szabómesterné nagy konyhájának, ami miatt külső beszerzési forrásokra volt szükségük. A környékbeli falvakban lakó parasztokhoz búzáért, krumpliért, malacért ópapa leggyakrabban saját maga szekerezett el még a húszas évek elején is. Hogy ezek az emberek pontosan hol éltek, s hogy honnan eredt a családdal való kapcsolatuk, ma már nem tudjuk. Lehetséges, hogy felsővidékiek voltak, s Dreisziger Ferenc gyerekkori, ifjúkori szülővidéki kapcsolatainak továbbéléséről volt szó esetükben. Elképzelhető, hogy az alsóvidéki Kovátsok révén ismerték meg őket, netán ebben is a rokon velemi tanító helyi ismerete és közvetítő szerepe játszott közre. De az sem zárható ki, hogy a kőszegi piacokon, országos vásárokon árusító vidéki parasztokat kereste fel megállapodásuk szerint a szabómester. Többet tudunk ellenben azokról, akik a házhoz jöttek. Ők mindannyian a szomszédos Kőszegfalva sváb lakói, a sobakok voltak, s naponta hordták reggelente a tejet, kéthárom naponta, illetve mikor szükség volt rá a reggeli kávéhoz és parfékhoz való tejszínt, az obestot, a túrót, ritkábban tojást, tyúkot. Országos vásárok idején ők és rokonaik is Dreiszigerék padlásán, udvarán, kocsiszínében éjszakáztak, hogy a vásár kezdésekor időben kint legyenek. Kérdés lehet, hogy példánkhoz hasonlóan vajon más háztartásoknak is megvoltak-e a maguk „szállítói"? Az emlékezet alapján úgy tudjuk, hogy Dreiszigerék baráti körében és szomszédságában általános volt e jelenség. Azt pedig a sobakok egyikétől, egy I 997ben, 87 évesen meghalt asszonytól tudjuk, hogy ő és rokonai még legalább 6 másik Király úton élő családhoz is vitték a tejet, tejtermékeket. A háztartás élelembeszerzési forrásai közé tartoztak ezenkívül a helyi piacok, vásárok, különféle boltosok - pékek, csemegések, hentesek - és azok a kőszegi parasztok, akiktől disznóhúst vagy élő disznót szoktak venni. A háztartás alkalmazottai közül a cselédlányok Dreiszigerékhez kerülését a helybeli és környékbeli informális kapcsolatok tették lehetővé. Azaz nem hirdetések vagy cselédszerzők révén kerültek a házhoz, hanem a hegyaljai rokon tanító, a gyöngyösmelléki rokonok és ismerősök, ritkábban a kőszegi szomszédok, barátnők szerezték őket. Ezek