Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
SZÖVÉNYI KATALIN: Egy kőszegi szabómester házának népe
A mácsikot helyettesíthette rétes, fánk, pogácsa, amihez gulyásleves, bableves, becsinált leves járt. Vasárnapi ebédjük a családéval egyező volt - húsleves, főtt hús mártással, sültek körettel, savanyúsággal, végül sütemény, gyümölcs-, vacsorákra pedig a déli maradékot, hideg húsféléket kaptak. A műhely alkalmazottai mesterükön kívül a család többi tagjával munkájuk, napi elfoglaltságaik eltérő jellege és viszonylagos térbeli elkülönültsége miatt, mondhatni minimális kapcsolatban voltak. E kapcsolatok csupán a lakó- és munkatér egymásmellettiségéből és a háztartás közösségéből fakadtak, s elsősorban speciális alkalmakra, helyzetekre korlátozódtak. A legények és inasok a mesterség feladatain kívül, ha kellett, segítettek a ház körüli munkákban - favágás, nehezebb terhek hordása - a házmesternek, a cselédlányoknak vagy a ház asszonyainak. Segítségükre különösen akkor volt szükség, ha vendégségre készült a család, s bútorokat keltett pakolni, vagy több vizet hordani, tűzifát aprítani. Az egyik apró termetű, hosszú ideig a családnál lakó segéd a felsoroltaknál bizalmasabb házimunkát is kapott: a háziasszony távollétében ő őrizte a kamrakulcsokat, ami egyúttal azzal járt, hogy ő adta ki a lányoknak a főzéshez szükséges alapanyagokat, sőt fehér kötényt kötve maga elé, irányította, felügyelte őket, míg az ételt készítették. A család által használt helyiségekbe az inasok és segédek csak engedéllyel léphettek be, s az ő birodalmukba, a műhelyekbe, ahol napjaik nagy részét töltötték sem volt illendő - de tilos sem a tulajdonos, munkaadó jogán - belépni a családtagoknak, különösen a nőknek. Nem szerették, bár gyakran előfordult, hogy ha az unokák a számukra ritka játékok színteréül szolgáló műhelyekben lábatlankodtak. Mikor azonban ráérősebben dolgoztak, vagy a varrnivalót letették, szívesen tréfálkoztak velük, meséltek nekik. Az unokák tehát szabadabban mozogtak az alkalmazottak között, munkaadó és alkalmazott közti illemszabályokat könnyebben és gyakrabban áthágták, mint családjuk idősebb tagjai. Feltehetően kapcsolatuk is közvetlenebb volt, ami megnyilvánult például egyik-másik jeles nap alkalmával is. A szabóság emberei Mikulás estéjén rossz bundákat kifordítva, magukra öltve, bottal zörgetve ijesztgették s imádkoztatták az unokákat. Aprószentek napján nemcsak a cselédlányokat, hanem a család nőtagjait, különösen a két lányt körbe suhintották fűzfavesszőből készült fonottal, közben ezt kántálva: „Friss légy, egészséges légy, kelléses ne légy! Borér' küdnek vizér' menj, vizér' küdnek, borér' menj! Friss légy, egészséges légy, kelléses ne légy!" Húsvétkor, karácsonykor, újévkor a család és alkalmazottak kölcsönösen köszöntötték egymást, s akkor is, ha valakinek névnapja, születésnapja volt. Ilyenkor koccintottak, s az asszonyok az ünnepelt kedvenc ételét készítették, ritkábban ozsonnát rendeztek neki. Kapcsolatuknak jellemző vonása a családtagok részéről való ajándékozás volt. Az inasoknak szabadulásukkor öltöny járt. Nősülésükkor a legények egy-egy kisebb bútordarabot - szekrény, asztal -, egy varrógépet, vasalódeszkát és magos vasat kaptak, hogy ha kell, el tudják önállóan is tartani családjukat. Mikor gyermekük született, cukrot, lisztet adott a ház asszonya nekik, ha pedig tudták, hogy családja szegény, különösen karácsonykor és húsvétkor élelmen kívül ruhákat is küldtek vele haza.
