Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
SZÖVÉNYI KATALIN: Egy kőszegi szabómester házának népe
keltek, és rövidebb szüneteket tartottak. Különben vasárnapi szabadnapjuk kivételével a hét minden napján 6-7 óra körül már dolgoztak. Reggelit a munka megkezdése előtt, ebédet pedig délben kaptak, amit a konyhában költöttek el, nemritkán - különösen reggelente mesterük társaságában. Ebéd után, míg a család evett, egy-másfél órás pihenőjük volt, amit az udvarban levő diófa alatt, a konyhában, műhelyben vagy a tornácon töltöttek; majd ezután este 6 óráig folytatták a munkát. Az egyenruhákon és jelmezeken kívül öltönyöket, felöltőket, kabátokat, a legváltozatosabb nadrágféléket, ritkán szmokingokat, díszmagyarokat varrtak. Munkájuk színtere a műhelyek és az üzlet volt. Ez utóbbiba a kirakat melletti ajtón belépve a vásárló pár lépéssel a szemközti fal elé állított pulthoz ért, ahol szemügyre vehette a polcokon sorakozó szöveteket, vég posztókat. A ruhákhoz, egyenruhákhoz szükséges cérnák, gombok, szalagok a pult alatti pulpitusban voltak. Az üzlet berendezéséhez tartozott még néhány férfiruhába bújtatott próbababa és egy kisebb - 2 fotelből, 2 puffból, asztalból és egy sarokkanapéból álló - klubgarnitúra, amin ülve a megrendelő kényelmesen megvárhatta, míg az utolsó simításokat elvégzik ruháján. Az üzletből egy súlyos, sötét függönyt félrevonva lehetett átmenni a másik utcai szobába, az úgynevezett próbaszobába, minek berendezését szekrények, ládák, tükrök és paravánok alkották. A próbaszobába a ruhákat az előkészítő vagy vasalószobából hozták, mely egy keskeny, különféle méretű vasalódeszkákkal és egy hosszú asztallal berendezett helyiség volt, míg a varrószobákban varrógépek és két nagy, a szabáshoz, ruhák összeállításához megfelelően nagy asztal állt. Dreisziger Ferenc segédeinek ugyan érteniük kellett a férfiruha-készítés minden fázisához, mégis aszerint, hogy melyikük miben volt a legügyesebb, azt a feladatot kapta legtöbbször. A fiatalabbakkal eleinte csak gombokat varrattak, gomblyukaztattak, férceitettek, míg például a levett méretek alapján a szabásminták készítését legfeljebb a legügyesebb, első legényre bízta rá a mester. Az alkalmazottak szakmájuk minél tökéletesebb elsajátítása végett nemcsak a műhelyben dolgoztak, hanem iparostanonc-iskolába, illetve segédtanfolyamokra jártak. A rá bízott tanoncoknak, segédeknek nemcsak szakmabeli, hanem hitbeli gyarapodásáért is a műhelytulajdonos mester felelt. Legényei és kisinasai számára vasárnap és ünnepnapokon kötelező volt a reggeli nyolcas vagy kilences misén való részvétel. Ennek igazolására a szentleckéről be is kellett számolniuk, amit ha elmulasztottak vagy rosszul tettek, s így kiderült, hogy nem voltak templomban, nem kaptak reggelit. Éppen emiatt, az étel megvonása, a fiával szembeni szigorúság miatt jelentette fel Dreisziger Ferencet az ipartestületnél a 10-es évek végén egy oberpullendorfi tanító... Míg a szabóság alkalmazottainak szakmai előmeneteléért a mester felelt, addig ellátásukról, étkeztetésükről a ház asszonya gondoskodott. Reggelit és ebédet mindenkinek adtak, vacsorát és szállást - ágyat és szekrényt holmijuknak - a faház felső emeletén vagy a házmesterlakás egyik szobájában, illetve az alsó lakás műhelyében viszont csak a vidékiek kaptak. Étrendjük, bár úgy tudjuk, hogy nagyrészt eltért a család által evett ételektől, mégis jellegzetes polgári konyhára vall, melyben úgy tűnik, hogy a hús- és tésztafélék egyenlő arányban fordultak elő. Hétköznapi ebédjük gyakran volt főzelékféle főtt, sült disznóhússal. A szerdai és pénteki tésztás napokon kifőtt tésztát kaptak - darásan, káposztásán, túrósán pirított szalonnával -, mivel a családnál szokásos felfújtakat nem kedvelték.
