Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÖVÉNYI KATALIN: Egy kőszegi szabómester házának népe

a nővérek egy másik helybeli rokonhoz, egy ápolásra szoruló unokatestvérükhöz költöztek. E három, egymással rokonságban álló háztartás tagjai között, bár nem gazdálkodtak közösen, nem tartottak közös konyhát, a térbeli közelségből is adódóan igen szoros kapcsolat volt. A Dreisziger unokákat együtt nevelték. A Kováts nővérek például sütni tanították, zsúrokra, bálokra kísérték őket, a tántik németül társalogtak, kézimunkáztak velük. A nagybácsik könyvtárát használhatták, az egyikük földrajzból vizsgáztatta őket, a másikuk énekeltette a lányokat, s nem bánta, ha politikai nézeteit hallgatják, és Magyarország történetére vonatkozóan kérdeznek tőle. A karácsonyt, húsvétot, névnapokat és más családi ünnepeket együtt ülték; ezekre s a nagyobb vendégségekre közösen készültek. Az asszonyok beosztották egymás közt, hogy ki mit süt-főz, melyik specialitását készíti el. A délutáni pihenések idején az udvaron beszélgettek, a férfiak együtt kártyáztak, s ahogyan az asszonyok is, saját társaságaikon kívül közös társaságba is jártak. A közös programoknál, időtöltésnél azonban lényegesen kevesebbet tudunk a felmerülő anyagi költségek egymás közti elintézéséről. Az unokák emlékezete szerint ópapa jómódja megengedte, hogy a nagyobb vendégségek, ünnepek anyagi hátterét alapvetően ő biztosítsa. Azonban azt az együtt élő rokonok büszkesége nem engedte meg, hogy ehhez hol a liszt, hol a hús, hol a bor vagy déligyümölcsök, esetleg más csemegék megvásárlásával hozzá ne járuljanak, illetve hogy az általuk rendezett összejövetelek költségeit ne ők állják. A lakbért illetően is a szabómester nagyvonalúságáról, a családi összetartásról szólnak a történetek, melyek igazságtartamát ma már lehetetlennek látszik felfedni. Eszerint sem a Kovátsoknak, sem a Pálmyknak nem kellett lakbért fizetniük. Lakásaik esetleges felújítását, kifestését hol ők, hol Dreiszigerék állták, fűtési, világítási költségeit azonban mindenki maga fedezte. Az ottlakásért cserébe a fentebb jelzett módokon, ha kellett, besegítettek a szabómester háztartásába, vagy nyaralni, kirándulni vitték az unokákat. A három, egymással rokonságban levő háztartáson kívül az udvarban élt szintén önálló háztartást vezetve a Dreiszigerék alkalmazásában álló házmester és annak felesége, akik lakbért állítólag szintén nem fizettek, s akiknek feladata az udvar, a kert s a ház előtti utcaszakasz rendben tartása, a házban előforduló javítómunkák elvégzése volt. (Ezekben, úgy tudjuk, a háztartások alkalmazottai is esetenként besegítettek - a virágágyás gondozása kifejezetten a cselédlányok feladata volt.) Ugyancsak önálló háztartásnak tekinthetjük a korábban említett faház emeleti szobájának hosszabb-rövidebb időn át ott élő lakóit, akik között öreg cipész, Dreisziger Ferenc legénye vagy a családját elhagyó szomszéd egyaránt megtalálható volt. A tulajdonosén kívül az egyes háztartások házon belüli elhelyezkedéséről már nagy vonalakban volt szó, a fejezet további részében a tulajdonosi háztartás térhasználatánakváltozásait fogom kicsit részletesebben bemutatni. Dreisziger Ferenc és családja a vő végleges hazaköltözéséig az udvar bal oldalán lévő háromszobás lakást használta, mivel ekkor még a jobb oldali felső lakás üzletként és részben szabóműhelyként, az alsó lakás műhelyként és a háztartás egészét ellátó konyhaként volt használatban. Ebben az időben ez utóbbi műhely a benne elhelyezett fekhelyek révén a szabóság egyik-másik alkalmazottjának szobája is volt egyben. 1919 után az üzlet bezártával a korábban háztartásukhoz tartozó inasok és legények-ez utóbbiak közül egy kivételével, aki a műhelyben, majd a faház emeletén lakott