Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÖVÉNYI KATALIN: Egy kőszegi szabómester házának népe

ben vélték. Ezek az elképzelések már az 1880-as években felmerültek; a megvalósulás érdekében korszakunkban utakat burkoltak, közművesítettek, kirándulóhelyeket építettek ki, országos programokat szerveztek, számos útikalauzt adtak ki, melyekben a város mint „Csonka Magyarország legkellemesebb és legolcsóbb helye" szerepelt, ahová télen a sívonatok, nyáron a filléres vonatok hozták a turistákat. Hasonlóan településük vonzó specialitását látták a kőszegiek városuk „iskola"- és „nyugdíjasváros" jellegében. Nem véletlenül nevezték a városkát a „nyugdíjas katonák és tisztviselők magyar Grazának", hiszen korszakunkban népességének hozzávetőleg 15-20 százalékát nyugdíjasok, magánzók és különböző járadékokból élők alkották,

23 akik - rokoni kapcsolataik, Ausztria közelsége miatt, vagy mert korábban itt voltak szolgálatban - öreg napjaikra a pihenésre alkalmas békés, konzervatív városban telepedtek le. Diákjainak sokasága pedig Kőszeg lakosságszámához mérten tanintézményeinek magas arányából adódott.

24 E rétegek tartós jelenléte, valamint a katolikus egyház erős befolyása, úgy vélem, erősen rányomta bélyegét a város társasági életére, ami többek közt az egyletek, műkedvelő, politikai és egyházi társaságok magas számában, illetve ezek aktív közéleti és kulturális tevékenységében is megnyilvánult. Korszakunkban ugyan a Kőszegről szóló, fentiekhez hasonló szlogenek nem utalnak rá, de a foglalkozásszerkezeti megoszlás szerint az ipar állt az első helyen - a század első négy évtizedében a lakosság 30-40 százaléka ebből élt. A város bármely részén járva találkozhattunk az iparosok lakóházaival, műhelyeivel, üzleteivel. Mégis, a korabeli címtár alapján úgy tűnik, hogy legnagyobb arányban a régi belvároson kívül eső Főtéren, még inkább az Alsóvidékről és a Felsővidékről ide vezető „főutakon"

25 voltak műhelyeik, boltjaik s leggyakrabban velük egy udvarban lakásaik. Mint mondtam, Dreisziger Ferenc is az 1910-es évek elején a Király útra, a vasútállomástól a városközpontba vezető, a vidékről érkezők, hivatalos ügyeiket intézők, piacra, vásárra igyekvők számára nyitott számos fogadónak, beszálló vendéglőnek helyt adó forgalmas utca központhoz közeli részére, a korzó végső szakaszára költözött. Szomszédságának, a Király út városközpont felőli felső részének háztulajdonosai között túlnyomó többségben iparosok, kisebb számban kereskedők voltak, akik között csak néhány közszolgálatban álló és magánzó élt.

26 A szabómester háza az utca egyszerűbb külsejű, földszintes házai közé tartozott. Az 1900-as évek elején a még két telekkönyvi és két házszámon jelölt ingatlanból a 1910es évek elejére egy porta lett. Hosszú, keskeny udvarának mindkét oldalát szinte teljes hosszában beépítették. (Ez az építkezési mód Kőszeg-szerte igen elterjedt volt. Az udvar hosszában épített tornácos L vagy U alakú házakba, melyekben lakóhelységek, pincék, kamrák, istálló és kertbe nyíló ólak követték egymást, a kapuszínen keresztül lehetett bejutni.) Az udvar jobb oldalán körülbelül I 5 különböző helyiség sorakozott. A jobb oldalon három különálló lakás (74 m

2-es/e/ső lakás, 32,8 m

2-es alsó lakás és házmesterlakás), egy külön bejáratú cselédszoba, mosókonyha, kamrák, pince. A bal oldalon a 72 m

2-es, 6 helyiségű, háromszobás lakás után egy faépület, melynek alsó szintjét borpincének, gyümölcstárolónak, emeletét pedig lakásnak használták; végül egy kocsiszín következett, ahol többek közt a ruhaszállításra is alkalmas kiskocsikat is tartották. Az udvart a kert felől egy 4 helyiséges épület (45 m

2

), az 1910-es évek derekán épült vérandas, másik nevén kerti lakás zárta.

27