Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
HAVASRÉTI JÓZSEF: Szó és írás határán. Tanulmányok a paraszti-népi írásbeliségről
kereznek (és amely a helyesírás elutasításával, a fonetikus írásmód preferálásával is kifejezi az íráson alapuló kultúra hivatalos normáival szembeni idegenségét). (Erről lásd Poschardt 1997:186-196.) Aza bevezető tanulmány, amelyet Keszeg Vilmos az írás, írott kultúra, folklór című kötethez készített, (elsősorban hivatkozásaival és idézeteivel) egyszerre reprezentálja a paraszti-népi írásbeliség kutatását illetően a hagyományos folklorisztikával való kontinuitást, illetve az attól való távolságot. Itt természetesen nem csak a tudománytörténeti kontinuitásnak és megszakítottságnak a folklorisztikában mások által is felvetett problémájáról van szó. Keszeg referenciái arra utalnak, hogy figyelembe kell venni azokat az észleléssel, emlékezéssel, hagyományozódással kapcsolatos koncepciókat, amelyeket a kommunikációs technológiák történetének kutatói fogalmaztak meg (Keszeg l999a:7-8). A klasszikus folklorisztika szemléletmódjával való folytonosságot - ez egyébként a kötet tanulmányait nagymértékben jellemzi - emeli ki Voigt Vilmos az 1974-es/l szájhagyományozás törvényszerűségei konferencián tartott előadásának felidézése. Voigt akkor a következőképpen fogalmazott: „a leírt szöveg, az írásbeliség ténye nem képes arra, hogy gyengítse... a szöveg folkloricitását, és az írásbeliség nem képes meggátolni a variálódást" (idézi Keszeg I 999a:7). E megállapítás helytállósága nyilván a variálódás szintjeinek definiálásától is függ, többek közt azért is, mert a magaskultúra tartományában keletkezett irodalmi művekre is jellemzőek a variálódás jelenségei (lásd Stoll I 987). De ettől függetlenül: mind Voigt Vilmos, mind Keszeg Vilmos szükségesnek tartja hangsúlyozni a paraszti-népi írásbeliség tanulmányozásában a klasszikus folklorisztika szempontjainak és fogalmi rendszerének érvényességét. Keszeg Vilmos számára a másik lényeges hivatkozási pontot azok az elméletek jelentik, amelyek a szóbeliségről az írásbeliségre való áttérés következményeit taglalják a kultúra szerveződésében, a kognitív rendszerekben, a percepció formáiban végbemenő változások alapján. (Zárójelben egy apró tévedés vagy elírás: Nietzsche 1900-ban halt meg, tehát I 912-ben írott szövegére nem hivatkozhatunk. Lásd Keszeg 1999a:7.) Ez az irodalom sokféle forrásból táplálkozik, és átfogja a filozófiatörténet, a szóbeliség improvizációs technikáit rekonstruáló folklorisztika, az írástörténet és a kommunikációelmélet számos területét (lásd Nyíri-Szécsi, szerk. 1998). A Keszeg Vilmos által kiemelt szempontok - a memorizálás kényszerétől való felszabadulás, a nyelv és a szöveg absztrahálódása (Keszeg I 999a:7-8) - természetesen megtermékenyíthetik a paraszti-népi írásbeliség kutatását, azonban valóban hatékony alkalmazásukhoz ezek operacionalizálása is szükséges, hiszen eredetileg másféle és a szóbeliségen alapuló népi kultúra átalakulásánál nagyobb léptékű összefüggések megvilágításának céljából fogalmazták meg őket. A paraszti-népi írásbeliség szövegeinek tanulmányozása során - a puszta leíráson és ismertetésen túlmenően - a következő megközelítésmódokat alkalmazzák a leggyakrabban: I. a dokumentum-, illetve forrásérték az adott közösség életmódját, mentalitását, értékrendjét illetően; 2. a szövegszerűség és a műfajiság kérdései - beleértve ebbe a pragmatikai szempontokat is, tehát azt, hogy a vizsgált szöveg/műfaj miképpen funkcionál a hozzá tartozó kulturális környezetben. A paraszti írásbeliségben keletkezett szövegek olyan szociológiai és társadalomtörténeti dokumentumok, amelyekből az értékrend, a mentalitás, a hitvilág, az életmód, a mindennapok világára következtethet az olvasó. Ez a forrásérték és dokumentumérték a
