Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
SCHLEICHER VERA: „...a kik a világosságnak szemébe mernek nézni, azoknál otthonos a humor." A rátótiádák szerepe az identitás formálásban
Például: J\ rátótiak fukarok néha, így történt a rátóti komával, aki elment pálinkát főzetni..."; vagy másutt: „nem ijedt meg, erről híresek a rátótiak egyébként, hogy hát bátrak, szívósak, kitartóak"; illetve „furfangos akar lenni a rátóti gazda, de pórul jár"; és végül: „az egyszeri gazda is nagyon sokat dolgozott" (NI K 876:8, 22,47). Ezeknél is sokatmondóbb azonban az érzelmi azonosulásnak az a módja, hogy sokszor még a legképtelenebb, legbolondabb történetnek is pozitív végkicsengést adnak a gyulafirátóti mesélők. A templomot arrébb tolják, és a két felekezet között helyreáll a békesség; a létracipeléskor kivágott fát jó pénzért eladják a piacon; a világosság zsákban való cipelése közben kiverik a ház oldalát, s egyből világos lesz; a pad nyújtása közben kimelegednek, nekivetkőznek, s így egyből elférnek mind az öten a padon; a királynál kérvényezik, hogy ne a bűnös kovácsot akasszák fel, mert a faluban csak az az egy kovács van, hanem az egyik szabót, mert abból úgyis kettő van; a ketyegő fenét (az órát) szétverik, s így megmenekülnek a rontástól... (NI K 876:9, 28, 29) stb. A rátótiádákban megidézett mesterséges világban tehát ily módon helyreáll a rend. A bolondok, e különös bölcsek elnyerik méltó jutalmukat, s a rátótiak is megnyugodhatnak, mert a bolondságot - melytől időnként a legbölcsebb falu s a legbölcsebb ember sem mentes - sikerült megnyugtató módon helyretenniük e nem mindig egészen normális világban. Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy a gyulafi rátótiak az idők során változatos módszereket dolgoztak ki annak érdekében, hogy azzal a megkülönböztetéssel, mellyel környezetük őket kezelte, valamiképpen együtt tudjanak élni. E változatos módszerek azonban egy dologban megegyeztek egymással. Abban, hogy segítségükkel nem csupán a túlélés feltételeit biztosította a falu, de a közösség összetartozásának megerősítésével, a világ dolgainak kritikus és önkritikus szemléletével, és végül saját történelmük mélyebb megértésével olyan pozitív értékeket is teremtett, melyek nagyban hozzájárultak és hozzájárulnak identitásuk megerősítéséhez és azon különleges képesség kifejlődéséhez, hogy képesek legyenek önmagukról viccet mesélni: „Egyszer a rátóti emberek fölmentek Pestre, megnézték az állatkertet. Nagyon tetszett nekik. Mikor a zsiráfhoz értek, nízte az egyik, nízte a másik: »Te, komám, én amondó vagyok, ilyen állat még nincs is.«" (NI K 876:81.) JEGYZETEK 1. Amikor a rátótiádákat az ironikus magyar természet ragyogó megnyilvánulásaiként értékelő Jókai először ment Rátótra, hogy a nemzet kedélyét éltető adomák hőseit keblére ölelje, igencsak meglepődött, mert a rátótiak kis híján meglincselték... (Kovács 1988:288). 2. A műfaj népszerűségének, szívósságának további bizonyítéka, hogy ugyanezek a szövegek nemcsak egyes falvakra, hanem bizonyos etnikai csoportokra, illetve egyes mesterségekre vonatkozóan is nagy számban fordulnak elő (vö. MNK 1990). 3. Például MNK 1306 x IV „A kisajtolt kutya" 2. változata; MNK 1208 xx „A liszt megszelelése" 2. és 5. változata; MNK 1213 XX „A tordai malac" 2-3.. 12-20. változata; stb. (MNK 1990:47, 55-56, 152). 4. Például AaTh 1273C X „A kendő gyanánt kimosott lepény"; MNK 1349X1" „A megabroncsolt malac"; MNK I 349XII X „Az agyagkomp"; stb. (MNK 1990:100, 246). IN OS
