Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - Geertz után. Interszubjektív találkozások. Michael Jackson: Minima Ethnographica. Inter-subjectivity and the Anthropological Project {Wilhelm Gábor)

meg a menetét vagy végeredményét, hanem az állandóan jelen lévő, működő interaktivitás: a testi gesztusok, a pillanatnyi ingerek, a kontroli-kiszolgáltatottság viszonya. Jackson véleménye szerint bármennyire megmaradunk is az antropológiai kutatás közben a hétköznapok szintjén, az emberi viselkedés univerzalitásának - pontosabban a partikuláris tapasztalat és az ezt magyarázó univerzális elmélet - kérdése mégis megkerülhetetlen, ha komolyan vesszük a néprajz, antropológia tudomány voltát (15-16. p.). Ezt azonban a következő egzisztenciális imperatívuszban találja meg: minden embernek éreznie kell, hogy van mit mondania az életéről, van valamilyen mértékű lehetősége a választásra, döntésre, a körülmények végessége, korlátozottsága ellenére (206. p.). Bár mindez lefordítható egy kisebb vagy nagyobb csoport - család, vidék, etnikum, nemzet - nyelvezetére, vagy megtalálható ugyanezen csoportok ideológiájában, a folyamat dinamikája alapvetően interszubjektív. Ez az univerzális emberi igény az autonómia és az anonimitás közötti bonyolult egyensúlyra számtalan formában bukkan elénk a világ minden részén. Ugyanez fejeződik ki az emberi jogok deklarációjában, valamint a mítoszok, történetek, közmondások, hétköznapi ismeretek formuláiban is. A részvétel és a kívülállás igénye nemcsak az egyes személyek kapcsolatát irányítja, hanem az emberek és a szimbólumok, az egyének és a dolgok viszonyát egyaránt. Jackson egzisztencialista antropológiai elméletének jellemzésekor Lévi-Strauss antropológiáról alkotott felfogásához (mely szerint ez nem más, mint kapcsolatok általános elmélete) és strukturalista szemléletéhez nyúl vissza. Bármilyen univerzális kijelentés ugyanis csak strukturálisan, szintaktikailag hozható létre, és nem szemantikailag. A tartalom óhatatlanul kulturálisan, tehát partikulárisán kötött (209. p.). Ahhoz azonban, hogy ez a strukturális leírás ne szakadjon el teljes mértékben az élményektől, tapasztalatoktól, az elemei között ott kell szerepelniük a személyeknek, dolgoknak és fogalmaknak egyaránt. Jackson éppen ezért nem tartja alkalmasnak az egyéni viselkedés kognitivista leírását, bármennyire figyelembe veszi ez az egyéni ismereteket, motivációkat vagy a gondolkodás struktúráját (207. p.). A kognitív elemzés csupán a viselkedés kulturális nyersanyagát vagy az ezek között meglévő relációkat képes megragadni, és nem az egyén és mások között kialakuló dinamikus kapcsolatot az állandóan változó kontextusokban (112. p.). Ennek vizsgálatához radikálisan empirikus módszerekre van szükség: a gesztusok, érzelmek, ötletek, gondolatok, döntések vizsgálatára. Itt érhető igazán tetten Jackson álláspontja az interpretatív antropológiával (à la Geertz) kapcsolatban. Azzal, hogy Geertz és követői az „ok" terminust a „jelentéssel" helyettesítették a hermeneutika segítségével, nem értek el mást, mint a tudomány és a művészet, irodalom közötti határvonal elmosását. Mindez pedig egyszerre bátorította a rossz tudomány és a rossz művészet gyakorlását (Jackson I 989:1 77). Jackson tudatosan kerüli a szakmai zsargonnal, terminológiával való játékot. Mivel mint láttuk - másokhoz és másokkal való viszonyunkat tartja a társadalmi élet legmeghatározóbb és egyben univerzális vonásának, ennek a relációnak az elméleti tisztázása nem igényel többet néhány oldalnál és 2-3 terminusnál. Ugyancsak csalódnunk kell, ha a „kultúra" vagy a „társadalom" fogalmaival való iszapbirkózásra számítunk az új elméletével való ismerkedés közben. A „kultúra" terminus Jackson könyvében összesen hat alkalommal bukkan elő. Ilyen esetekben sem magyarázatának központi, elméleti fogai-