Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

LOSONCZY ANNA: Szinkretizmus az elméletben, a terepen és múzeumban (Földessy Edina interjúja Losonczy Annával)

irányzat úgy fogta fel hitviláguk és gyakorlatuk egyediségét, mint egy társadalmi patológiát, amely az afrikai eredetből és a rabszolgai múltból ered. A következő irányzat szerint az afroamerikaiak Afrikához való kapcsolásuk révén váltak az etnológiai tárgyává, ahhoz az Afrikához mely kulturális kontinenssé lett, és radikálisan szakított a rabszolgaság amerikai tapasztalatának realitásával. Afrikát abban az időben afrikanisták nagy művei és az új európai-amerikai esztétikai szenzibilitás - a szürrealizmus, a néger művészet, a dzsessz sikere - átértékelte mindkét kontinensen. Ebben a kutatási perspektívában az akkulturációval szembeni ellenállás foka és az afrikai hagyományok száma alkotja a kultúrák autentikus, tiszta, vagyis etnológiai jellegének kritériumát. Mivel az etnológusok a rabszolgaságot minden társadalmi szerveződés szétrombolójaként fogták fel, a vallást tették meg az afroamerikai identitás magjának. Ezen az elméleti alapon épült fel az afroamerikai kultúrák Roger Bastide által javasolt tipologizálása. Az afrikai mivolthoz legközelebb állóknak a szökött rabszolgák által létrehozott, izolált társadalmakat tekintették Surinamban vagy Francia Guayanában, más társadalmakkal szembeni feltételezett zártságuk és kevéssé szinkretikus vallási gyakorlatuk miatt. A Brazíliában, Kubában, Haitiben található „száműzött istenek" vallásait az afrikai etnikai eredet szerint klasszifikálták. A fekete és indián keveredésből létrejött kultúrák, mint például a karibi feketék kultúrája, a vallási gyakorlatokba sűrítette az afrikaiságot, míg a négerként nevezett egyesült államokbeli, mexikói, panamai, venezuelai, kolumbiai, perui csoportok elhagyták afrikai modelljeiket, és egy kreol jellegű szinkretikus populáris kereszténységet követtek. Ez a tipológia az afroamerikanista kutatások orientációját máig meghatározza. És az ebből adódó földrajzi és kulturális szórványosság, valamint az afrocentrizmus tapasztalható abban is, ha megnézzük, hogy a Musée de l'Homme-ban őrzött kisszámú afroamerikai tárgyak honnan származnak. Milyen tárgyakról van szó, és hogyan kellene szerinted kiegészíteni ezt a tárgyegyüttest? Ha a használati tárgyakat vesszük, az amerikai feketék ilyen tárgyai jórészt ipari tömegtermékek, mint pohár vagy lábos, amelyek bárhol megtalálhatók. Egy-két csoport hozott létre egyedi alkotásokat, például a szaramakák, dzsukák vagy a bonik, akiknek tárgyi kultúráját, művészetét elég alaposan tanulmányozták az etnológusok. Ez utóbbiak képviseltetik magukat néhány darabbal a párizsi múzeumban. Az amerikai feketék rituális tárgyairól való gondolkodásban sokat segített egy katalógus, amely egy vuduról szóló amerikai vándorkiállításhoz készült. A kiállítás rendezéséhez meghívtak vudu papokat, akik oltárokat állították fel, és akiknek a segítségével szerezték be a muzeológusok az ezekhez szükséges tárgyakat, például New York-i piacokon. A katalógusba öt remek vuduspecialista publikált. A feketék rituális tárgyainak nincs önálló jelentésük, hanem mindig egy viszonyrendszerben, egy montázs, egy tárgyegyüttes darabjaként nyernek jelentést. Nem a múlthoz való kapcsolhatóságuk, a régiségük az érték, hanem a jelenben kifejtett rituális hatékonyságuk, mely egy tárgyegyüttesben, az oltáron lévő pozíciójukhoz kötött. Ezeken ugyanúgy megjelenhet egy Rambo-kép, mint egy Nina Ricci-kölnisüveg vagy bármi más, ami éppen akkor fontosnak tűnik. Mindenképpen érzékeltetni kellene azt a játékosságot, sőt humort, amellyel létrehozzák és újraalkotják ezeket a montázsokat. Humor és játé-