Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)
BALI JÁNOS: „Hungarofradizmus" Egy sportegyesület szimbolikája
duló körüli Fradi-imágó legfontosabb tartópillérei. A Fradi népszerűsége az „ősi rivális", az MTK együttesével szemben emelkedett. A két csapat mérkőzései ugyanis olyan alapvető társadalmi értékellentéteket hoztak a felszínre, mely oppozícióban a Fradi-szurkolók is könnyebben meghatározhatták saját maguk szurkolói identitását és társadalmi stratégiáit. Hadas Miklós és Karády Viktor (1 995) megfogalmazásában „a szurkolók szemében a Fradi - nagy riválisával [MTK - B. J.] ellentétben - továbbra is a »szivevel«, azaz nem az eszével játszik". A „Fradi-szív" képzete és konnotációi a századelőn nem is oly rejtetten hordozták magukban az érző, érzékeny, jószívű, szolidáris, lelkes, önmagát már magyarnak érző kispolgár és a hidegen kalkuláló, üzleties szellemű, elidegenedett és idegen gyökerű nagypolgár toposzának ellentétét. Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha föltételezzük, hogy e moralizálásra hajlamosító, félperiferiális léthelyzet által meghatározott kispolgári ethosz fontos összetevője a Fradi-drukker énképének. Ennek középpontjában az „alulról jövő", „tisztességes", „nem megalkuvó", „helyesen gondolkodó", „rendes magyar ember" azonosulási minta áll, egy olyan értékrend tehát, amely nem csupán a stadionbeli viselkedés módozatait vezérelheti, hanem a politikai orientációnak is fontos, félig-meddig tudatosított összetevőjévé válhat (Hadas-Karády I 995:96). Az 1910-es évekre mind a Ferencvárosnak, mind pedig az MTKnak kialakult egy olyan játékstílusa, mely egymással élesen szemben állt, és amely képes volt eltérő identitáselemek kifejezésére. A futballban a lelkesen, „szívvel" való játék szembeállítása az „ésszel" való játékkal éppolyan általános, mint a szép játék és az eredménycentrikus játék ellentétpárja. 1 A két egyesület között konkrét megnyilvánulásokban is tetten érhető szimbolikus harc bontakozott ki, melynek tétje az volt, hogy melyik csapat lesz képes az asszimilálódó budapesti polgárság azonosulási törekvéseit jobban képviselni, melyik csapat tudja olyan azonosulási mintákkal telíteni saját klubimágóját, mely egy minél szélesebb társadalmi rétegű klientúrát mozgósít. 2 Úgy látszik, a marginális kispolgári atmoszférájú, ösztönösebb és kevésbé direkt asszimilációs irányvonalat magáénak valló Ferencvárosi TC szélesebb társadalmi tömegbázisra tett szert. Az MTK túlságosan is kötődött a zsidó nagypolgári, belvárosi mecenatúrájához, melynek bázisát a textilgyárosok és a bankvezérek alkották, 3 úgyhogy a „zsidó csapat" és a „felülről támogatott gazdag csapat" konnotációit mindmáig magán hordozza. A Fradi ezzel szemben korán, már az I 910-es években elvesztette a „német csapat" jelzőjét, és az általa közvetített értékek és minták alkalmassá tették, hogy popularizálódjon, kitörjön az eredeti lokális etnikai és társadalmi kereteiből. A fradizmus 1900-as évek elejétől kialakuló és formálódó rendszere a kezdet kezdetétől alkalmasnak mutatkozott arra, hogy magában foglalja mindazokat az azonosulási mintákat, melyeken keresztül a társadalmi folyamatok vesztes -vagy politikailag, gazdaságilag hátrányosan érintett-csoportjai a tiszta erkölcsű „nemzeti csapat" szurkolóinak önképében megfogalmazhatták és átélhették a saját társadalmi pozíciójukat, szerepüket. Ez az azonosulási minta a század további évtizedeiben további tartalmakkal gazdagodott. A hazai és nemzetközi sportsikerek, a Fradi iránt országosan megnyilvánuló,egyre erőteljesebb és szélesebb szimpátia következményeként - az 1910-es években már a Fradinak volt a legnagyobb, szám szerint több tízezres, mérkőzésekre kilátogató szurkolótábora - még azok is találtak érzelmi-értelmi kapcsolódási mintákat, akik számára a Fradi a sikeres, eredményes csapatot testesítette meg. E sajátos kettősség a pártállami évtizedekben, főként az 50-es évek elején a politikai vezetés és a Fradi közötti nyílt konfrontációban tovább erősödött.
