Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

GRANASZTÓI PÉTER: Eltűnt mindennapok nyomában. Mezővárosi társadalom a tárgyak tükrében (Kiskunhalas 1760-1850)

határ alattiak száma hússzorosára nőtt a Redemptio után, már az 1810-es évekre (Bagi 1995:103). A két, már szegényebb gazdálkodó rétegeket reprezentáló csoport időbeli összetétele alig mutat torzulást. Egyedül a második csoport van egy kicsit az I 790-1820-as időszakban alulreprezentálva. Más a helyzet a legszegényebb rétegeknél (alig gazdálkodók és gazdálkodó iparosok II.), akik inventáriumainak 70-80 százaléka a középső, I 790 és I 820 közötti időszakból származik. Az 1820 utáni időszakból egyet sem találtunk, az ágynemű nélküliekkel kiegészítve is csak hármat a 29-ből! Másik jellegzetesség, hogy nagy többségüknek hagyatéki leltára I 794 és 1802 között keletkezett (I 3 db), míg valamivel kevesebbnek I 812 és 1816 között (8 db). Ezek a tények egyértelmű összefüggést mutatnak a már korábban is tapasztalt jelenségekkel. Az egyik ilyen, hogy az I 790 és I 820 közötti időszakban ugrásszerűen megnő a halasi leltárak száma, például az 1800 és 1820 közötti időszakból 77 darab van. A másik jelenség az összes tárgy átlagát mutató 4. táblázatban látható, ami ebben az időszakban ingadozik, pontosabban I 790 és kb. I 809 után csökkenő tendenciát mutat. A harmadik részletesen bemutatott jelenség az, hogy olyan bútorok, tárgyak, mint az almárium, sublót vagy például az óra, amelyek elterjedtsége fokozatosan emelkedett, hirtelen visszaesik vagy stagnálni kezd 1 790 és 1820 között. Ezzel ellentétben az I 790-es évektől a szegényebb rétegekre jellemző szekrény (ácsolt láda) elterjedtségének csökkenése megáll a mintánkban, sőt növekedni kezd (Granasztói I 996a:97-l I 7). Mindezeket a jelenségeket azzal magyarázzuk, és ennek legfőbb bizonyítékát ez az elemzésünk szolgáltatta, hogy az ebből az időszakból származó leltárak jelentős hányada a kevesebb tárggyal bíró szegény embereké, akik ebben az időszakban felülreprezentáltak. Demográfiai kutatások szolgálnak magyarázatul az általunk tapasztaltakra. Meleg Attila szerint I 789-től egy kisebb halandósági válság mutatható ki Halason, az I 790-es években a népesség növekedése stagnál (Meleg 1995). Ennek oka a halasi krónikában is részletesen ismertetett szélsőséges időjárás volt az I 790es években. I 794 nyarán például olyan nagy volt a szárazság, hogy a „harmat is megszűnt lenni" (Nagy Szeder I 923; I 926:298-299). Ezt egy kemény tél követte, amikor a kevés takarmánynak is köszönhetően a város állatállományának a fele elpusztult. A következő válságos időszak 1810 után kezdődött, aminek okai között lehettek kisebb járványok és egy országos gazdasági válság is (Meleg 1995). A halasi krónika a napóleoni háborúk elviselhetetlen terheiről számol be, amelyek a szegényebb rétegeket különösen érzékenyen érintették. A válságos időszakok mindig a minimális önellátásra berendezkedő szegényebb rétegeket érintik a legerősebben. Az I 790-es évek válságos időszaka nem csak Halason éreztette hatását. Szilágyi Miklós feltehetően ugyanennek a szélsőséges időjárásnak a gazdálkodásra tett hatását vizsgálta a Nagykunságban (Szilágyi I 966). A levéltári forrásokra támaszkodó részletes elemzésből az egyes emberek sorsa is kiderül. O is megállapítja, hogy a tartalékokkal nem rendelkező szegényebb rétegeket érintette leginkább, akik egy rendkívül rossz év után már a napi élelmüket is alig tudták megszerezni. A szegény rétegek pedig szerinte nem pusztán a szolgákat, a földnélkülieket jelentik, hanem szegényebb redemptus gazdákat is. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a válságos időszak következtében keletkezett több és többségében szegényebb rétegektől származó inventáriumnak köszönhetően sikerült jobban és részletesebben megismerni ezen rétegek tárgyi környezetét és társadalmi viszonyait.