Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

GRANASZTÓI PÉTER: Eltűnt mindennapok nyomában. Mezővárosi társadalom a tárgyak tükrében (Kiskunhalas 1760-1850)

gényebb vagy elszegényedő, átalakuló (pl. özvegyeké) és esetleg induló (fiataloké) gazdaságokvoltak. Ezt némiképp erősíti, hogy a vagyoni helyzetük több esetben alig különbözött a korábban vázolt középgazdaságoktól. Ezek a gazdák is 40-60 forintos földdel, zálogos földekkel, egy esetben bérelt földekkel rendelkeztek. Kivételt csak egy I 773-ból és egy I 767-ből származó gazdaság tulajdonosai jelentenek, akik 100 redimált forint után járó földdel bírtak. A két csoport legmódosabb gazdája állatállományát tekintve mindenképpen a módos gazdaságok közé tartozik, hiszen 8 ökre mellet 80 juha is volt, és földjéről annyit tudunk, hogy két darabból állt, és zálogolt is. De a sok (44) gazdálkodáshoz szükséges eszköze mellett nagyon kevés konyhai-háztartási tárgya, bútora ( 10) és ágyneműje volt (8). Ez összefügghet a már korábban tapasztaltakkal is, egyrészt hogy a 18. század közepén a tárgyi világ sokkal szegényesebb és kevesebb darabból álló, másrészt a hiányos összeírással is, amikor csak az értékesebb tárgyakat írták össze.

16 A kb. 40 százalékot kitevő igás gazdaságok mellett a többség csak kézi eszközökkel rendelkezett. A gazdálkodási eszközök többsége a szőlőműveléshez kapcsolódott, amely nagyrészt hordó volt (7-18 darab), de gyakran összeírtak kádat, metszőkést, esetleg ültetőfúrót vagy puttonyt is. A kézi eszközök között természetesen előfordultak kaszák, kapák, ásók is, de már ritkán több darab. Gazdálkodásuk jellegét az is jól illusztrálja, hogy sokan közülük méheket tartottak, és nagyobb mennyiségben dohányt és kendert is termesztettek. A vagyoni helyzetük is igazolta az eszközöknél tapasztaltakat. Nagyobb redemptiós földdel nem rendelkeztek, csak szőlővel, valamint veteményes-, káposzta-, kender-, kukorica- vagy krumpliföldekkel. Ezek a csoportok sem jelentik még a legszegényebb rétegeket, amit jelez a sok kézi eszköz és hordó. Ez utóbbiból különösen sokat írtak össze sok más szőlőművelő eszközzel, ami jelezheti a szőlőművelés jelentőségét megélhetésükben. Helyzetük sokszor az elszegényedett redemptus gazdákéhoz volt hasonló, sokan közöttük is azok lehettek valamikor. Másik részük az irredemptusok körébe tartozhatott, akik földdel, igás állattal elvileg nem bírhattak, de szőlővel vagy az említett típusú földekkel már igen. Bagi Gábor ( I 995:103) is megállapítja a jászkun kerület társadalmáról írt könyvében, hogy az irredemptusok, sőt sokszor még a zsellérek is nagy szőlőkkel rendelkeztek, amely felemelkedésük egyetlen lehetőségét jelentette. De ezek a rétegek már sokszor bérmunkával, napszámmal, háziiparral egészítették ki gazdálkodásukat. Tárgyi világuk más tételei nem sokban különböztek a velük egy csoportba került vagy már néhány korábban is említett igás redemptus gazdától. Az átlagnál több bútorral (10), ágyneművel (8) nemigen rendelkeztek, mint ahogy a konyhai-háztartási eszközkészletük is kb. hetven darabból állt. Az egyik legszegényesebb csoportot alkotják azok az iparosok, akik kevés számú tárggyal rendelkeztek (az átlag 55!). Egy kivételével ágyneműt nem írtak náluk össze. Vagy nőtlenek voltak, vagy - és ez a valószínűbb - a feleség vagyonát az örökösödési szokásoknak megfelelően külön kezelték. (Más iratokból kiderül, hogy a szegényebb rétegeknél a feleség vagyona/hozománya nem állt többől egy ládánál, a benne levő ágyneművel és ruhákkal.) Szegényes, kisszámú tárgyaik egyik fő jellegzetessége, hogy az iparosszerszámok az összes tárgy 37 százalékát teszik ki. Vagyonuk legértékesebb részét jelentették ezek a csizmadia- vagy takácsszerszámok. Ezt az is bizonyítja, hogy az egyik csizmadiának egyben írták össze „műszereit" I I forint értékben, ami az összes ingóságának két-háromszorosa. Három csizmadia-, két takács- és egy pintéreszközökkel rendelkező tartozik ebbe a csoportba. Az iparosságot önálló gazdálkodással, illetve bérmun-