Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)
HELTAI GYÖNGYI: Tendenciák a kortárs vizuális antropológiai gondolkodásban
rá egy közösségre, nem privilegizált helyzetűeket szerepeltetnek, hisznek az apró dolgok fontosságában, s van türelmük várni a terepen. A szerző szerint néhány etnográfiai filmes - David MacDougall, Gary Kildea, Robert Gardner - valójában a terepen dolgozó antropológushoz hasonló munkát végez, s filmjeik tudományos szempontból egyenértékűek az elismert etnográfiákkal. A kötet más szerzőitől eltérően Banks úgy látja, hogy az esemény etnográfiai reprezentációjának szempontjából az observational cinema módszerével készült munkák a leggazdagabbak. Az etnográfiai film nézői/szakmai reakció szerinti besorolására térve a szerző abból indul ki: nem feltétlenül mérvadó, hogy mely filmeket fogadnak el etnográfiaiként. Előfordul, hogy bizonyos produktumokat - például Robert Gardner munkáit - filmnyelvi eredetiségük miatt „kitagadnak". De a televízióban bemutatott etnográfiai filmeket vagy az angol Granada TV által készített filmeket fogadó szakmai és nézői reakciók sem ellentmondásmentesek. Banks megalapozatlannak tartja egyes antropológusok maximalizmusát, akik monográfiányi információt s csak abban lehetséges árnyaltságot kérnek számon az átlag tv-nézőknek szánt másfél órás etnográfiai filmektől. Szerinte e filmek igenis használhatók oktatási segédanyagként, különösen ha a vetítést követő vitán a közönségnek lehetősége van kiegészítő információ gyűjtésére. A fentiek alapján a szerző szerint ideje elismernünk, hogy az „etnográfiaiság" tértől, időtől, tudományos divattól igenis függő kategória: „Az etnográfiai jelleg nem olyan valami, ami kint megtalálható s kamerával rögzíthető, hanem olyan dolog, amit filmhez való viszonyunktól függően magunknak konstruálunk." (Banks 1992:1 27.) Az etnográfiai film esetében Banks olyan fejlődési folyamatot érzékel, melyben nem a monográfia szabályrendszerét másoló, hanem egyre inkább szuverén produktumok készülnek. Az efféle etnográfiai filmek elfogadásához be kell látnunk, hogy: „Az etnográfia nem abszolút meghatározás... nem is egy változatlan dolog... inkább egyfajta kulturális konstrukció, ama társadalomtípus terméke, mely létrehozza magát az antropológia tudományát is." (Banks I 992:128.) Az etnográfiai film befogadáselméletének megteremtése első látásra igencsak erőltetett, nem sok sikerrel kecsegtető vállalkozásnak tűnik. Ugyanakkor Wilton Martinez 9 Ki hozza létre az antropológiai tudást? Az etnográfiai filmnézés elmélete felé címmel publikált terjedelmes tanulmánya komoly szakmai sikert aratott, sokan hivatkoztak rá, sőt az I 993-as izlandi N AFA konferenciát teljes egészében e kérdés megvitatásának szentelték. Martinez 1988-ban egy bevezető antropológiai kurzuson egyetemistákkal végzett, az etnográfiai filmek értékelésére vonatkozó vizsgálattal kezdett a téma kutatásához. Egy, az „olvasat" kutatásával párhuzamos elméleti modellt kívánt kidolgozni az etnográfiai film befogadási szabályaira vonatkozóan, hozzájárulva ezzel, hogy a vizuális antropológia az átalakuló kulturális antropológia elfogadott résztudományává emelkedhessen. Könnyű belátni, hogy a jelentésteremtéshez az etnográfiai film nézőjének is mozgósítania kell a témára vonatkozó (meggyökeresedett, illetve változásra képes) képzeteit. Ugyanakkor ezt az egyszerre individuális és társadalmi gyökerű befogadási folyamatot leírni igen bonyolult vállalkozásnak tűnik. A gyakorlatias amerikai szemlélet jegyében a szerző azért tesz mégis kísérletet erre, hogy - elsősorban az egyetemi szférában - terjesztési recepteket javasolhasson e műfaj számára. Az egyetemisták másságinterpretációját ugyanis meghatározónak tartja a társadalom egésze számára.
