Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)
HELTAI GYÖNGYI: Tendenciák a kortárs vizuális antropológiai gondolkodásban
pológus manapság ritkán forgat filmet. Jellemzőbb, hogy a szakterületéről készített tvprodukcióban szaktanácsadóként működik, és így csak korlátozott beleszólási joggal rendelkezik a filmforma végső elrendezésére vonatkozóan. így tehát - néhány híres rendező ritkán feltűnő munkáin kívül - napjaikban kifejezetten etnográfiai szándékúnak csupán a kutatói felvételek (research footage) minősíthetők. Korábban létezett az antropológiában egy irányzat, mely az etnográfiai film funkcióját a mára nehezen definiálható „valóság" rögzítésére korlátozta. Karl Heider, Peter Fuchs, illetve a göttingeni etnográfiai filmarchívumhoz kapcsolódó kutatók helytelennek, tudománytalannak tartottak minden, az etnográfiai/antropológiai információ rögzítésén túlmenő filmes ambíciót. A filmképnek csak a rögzítés aspektusát hangsúlyozva, a nyelvi jelleget figyelmen kívül hagyva úgy látták, hogy a filmkép szolgálhat további antropológiai elemzés anyagául, de filmformán belüli koherens szakmai elemzés nem lehetséges. Banks a fenti kérdésben úgy foglal állást, hogy etnográfiai szándékúnak tekinthető mind a további elemzésre szolgáló dokumentum, mind az antropológiai szempontú elemzést már tartalmazó film. Egy esemény etnográfiainak való minősítéséhez ma már nem elegendő, hogy „nem nyugati emberek nem nyugati dolgokat csinálnak". Hisz például Robert Cardnernek a fenti meghatározásnak eleget tévő filmjeitől is sokan megtagadják az „etnográfiai film" minősítést, arra hivatkozva, hogy nem határozható meg pontosan, miről szólnak. A szerző inkább Jay Ruby nézőpontját osztja, aki szerint az etnográfiai film legfőbb meghatározója maga a létrehozás folyamata és ténye. E túl általánosnak tűnő megállapítás ráirányítja a figyelmet az etnográfiai filmforma „csináltságának" tudatosítására. Banks szerint ugyanis Rouch filmjeit nemcsak a szerző egyedi stílusa határozza meg, hanem az ábrázolandó közeghez fűződő speciális viszonya is, ahogy például a szereplők filmre vonatkozó olvasatait a filmbe komponálja. így műveinek nincs „végső" olvasata, épp készítésük bonyolultsága miatt. Az esemény etnográfiai voltának meghatározásához elengedhetetlen az úgynevezett egzotikus vidékekről szóló tv-filmek elhatárolása az etnográfiai filmektől. Az etnográfiai filmek alkotói általában hosszabb terepmunkát végeznek az adott kultúrában, s az útifilmkészítőkkel szemben ők a helyi nyelvet is beszélik. Az etnográfiai filmek használhatnak olyan jeleket - eredeti hang képaláírással, kulturális antropológiai terminológia -, melyekkel önmagukat etnográfiai filmként határozzák meg. A nézők e jelek alapján is definiálják a műfajt. Banks szerint ugyanakkor felesleges ^ a posztmodern antropológiai kulcsszavait „átültetni" az etnográfiai filmbe, hisz egy másik reprezentációs modellből származnak, s ezekre nem alapozódhat egy identitását kereső o műfaj definíciója. Az ábrázolási módszerek között sem jelölhető ki „egyetlen helyes". Az observational cinema például Banks szerint a kulturális antropológiai terepmunka- _L gyakorlatának filmes imitálása volt. A cinéma vérité vagy direct cinema jelentkezése az etnográfiai filmben pedig dokumentumfilm-stílusok kölcsönzéseként értelmezhető. Le- g hetetlen tehát a filmes eljárások között hierarchiát felállítani. Közös bennük a televízióval szembeni gyanakvás, s néhány módszertani alapelv betartása. Például az, hogy az etnográfiai filmben inkább követni, mint provokálni kell az eseményeket, sokat és hosszan kell filmezni a terepen, nem kis részleteket gyűjteni, hogy kerülni ajánlatos a híres emberek szerepeltetését, s hogy bízni kell a kamera előtt bekövetkező „mágikus pillanatokban". A szerző szerint értékelendő, hogy az etnográfiai filmesek általában nem törnek
