Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Pávai István: Népzenei gyűjtemény
Népzenei gyűjtemény 823 volt a kutatási szemlélet kiszélesítése a dallamrepertoár felgyűjtésétől a népzene egészének társadalmi jelenségként való vizsgálatáig. Az ilyenfajta kutatást antropomuzikológiának nevezte, s hatására több nemzetközi szaktekintély támogatta az új elnevezésnek a tudományos terminológiában való meghonosítását. A csoport gyűjtőmunkája távollétében is folytatódott helyettese, Tóth Margit vezetésével, aki már 12 éve tevékenykedett mellette (Lajtha 1992a. 302). 1963-ban bekövetkezett halála után a csoport beolvasztásával élesztették újra a múzeum Népzenei Osztályát, amelynek vezetője Tóth Margit lett: „1963 decemberében a Néprajzi Múzeum Vezetősége átvette a Csoport tagjait, anyagát, felszerelését és a nagymúltú népzenei osztály tevékenységét ezzel 1964. január 1.-vel újra elindította” (népzenei gyűjtemény 12/1964). Bodrogi Tibor főigazgató a minisztériumhoz intézett levelében írja: „a Lajtha-cso- port átvételével kapcsolatban a rendelkezésünkre álló hitel 1964-től a Néprajzi Múzeumnál nyert előirányzást. A Néprajzi Múzeumnál a népzenei gyűjtést ugyanolyan módszerrel folytatjuk, mint a Művelődésügyi Minisztérium Színházi és Zenei Főosztályánál.” (Népzenei gyűjtemény 4/1964.) A múzeumba való integrálás pillanatában a Lajtha-csoport segédszemélyzettel együtt 12 főből állt, s egy ideig még a múzeumtól függeden, közvetlen minisztériumi alárendeltségű költségvetéssel rendelkezett, amelyből gyakran a nem zenei jellegű múzeumi munkát is támogatta.22 Az akadémiai népzenekutatás árnyékában Tóth Margit az 1964-1979 közötti időszakban vezette a Népzenei Osztályt, 1956-ban Kodálynál szerzett zenetudomány-népzenekutató szakos zeneakadémiai végzettséggel, illetve a Lajtha-csoportban kiérlelt gyűjtői-lejegyzői tapasztalattal. Ebben az időben dolgozott itt többek között belső vagy külső munkatársként, hosszabb-rövidebb ideig Pesovár Ernő, Sárosi Bálint, Erdélyi Zsuzsanna, Lányi Ágoston, Domokos Pál Péter, Paksa Katalin, Tari Lujza, Sztanó Pál és mások. Ez a Néprajzi Múzeum keretében folytatott zenetudományi munka utolsó jelentős műhelye, amely az akadémiai kutatócsoport fokozatos erősödésével, a múzeumi munkatársak áthívásával az utóbbi két évtizedben rohamosan vesztett jelentőségéből. Tóth Margit és a külső munkatárs Domokos Pál Péter kivételével a fentiek közül mindannyian az MTA Népzenekutató Csoport munkatársai lettek (Erdélyi Zsuzsanna a Néprajzi Kutatócsoporté) - vagy már múzeumi működésük alatt is főállásban azok voltak amely 1974- től beolvadt az újonnan létrehozott MTA Zenetudományi Intézetbe. A történtek jobb megvilágítása érdekében vessünk rövid pillantást a két intézmény kapcsolatának alakulására. A Magyar népzene tára szerkesztésére Kodály vezetésével 1949-ben létrehozott kutatói gárda 1953-ban alakult át az MTA Népzenekutató Csoportjává. A népzenei összkiadás megkezdése óta a Néprajzi Múzeum Népzenei Osztályának éves munkabeszámolóiban állandóan szerepelt ennek a munkának a rendszeres támogatása (népzenei gyűjtemény 23/1949; Rajeczky 1952. 483; VikáR 1997. 113). „Amíg a magyar népzene központi kérdése, a nagy kiadvány befejezve nincs, az osztály munkája természetesen szoros kapcsolatban áll az akadémiai csoport munkájával” - olvashatjuk Rajeczky és Yargyas beszámolójában, ahol ugyanakkor azt is leszögezik: „Népzenekutatásunk állandó intézménye a Néprajzi Múzeum Népzenei Osztálya. Hatalmas munkát végez jelenleg a Tudományos Akadémia népzenei csoportja is [...] ez a munkacsoport kizárólag ennek a kiadványnak a megvalósítá22 Erdélyi Zsuzsanna szíves szóbeli közlése.
