Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Sáfrány Zsuzsa: Állattartás-pásztorművészet gyűjtemény
76 Sábám Zsuzsa gyaival együtt - azonban csak később, először 1898-ban került a múzeumba az Iparművészeti Múzeumból, ahová a kiállítások után került (Gráfik 1997). A bécsi kiállításról szóló egyik korabeli tudósítás külön kiemeli a pásztorok eszközeit, készségeit: „s hogy a kép teljes legyen: juhászkampók, rézzel kivert balták és bicskák... gyönyörű dohányzacskók... kanász-balaskák, mivel a disznót harminc lépésnyiről is kihajítják, Csokonyafaluból (Somogymegyéből) valók mind. Egy füst alatt említést tehetünk itt a juhász és kanásziparról is, melynek tárgyai: fából és csontbúi csinos sótartók, borotva-tokok, »tikresek« melyek egytől egyik a juhász sajátságos észjárásáról tanúskodnak. Vannak példáúl sótartók, melyek kosfejet ábrázolnak, »tikresek« lapján a csaplárosné és a betyár alakja, távolabb egy fa mögött pedig a pandúr látszik; borotva-tartók koporsó-alakúak, s kívülről egyik lapján ismét a betyár és a korcsmárosné alakjai domborodnak ki...” (Idézi Gráfik 1997. 39.) A múzeumnak átadott anyagból 63 darab3 került a későbbi állattartás-gyűjteménybe. A tárgyak főként Magyarország északi, északkeleti megyéiből (például Gömör, Győr, Liptó, Mátra vidéke), illetve Somogy megyéből és Debrecen környékéről valók. Tárgytípusok tekintetében teljesen vegyes a kollekció, állattartással kapcsolatos tárgyak (például lófésű, karikás ostor, ökörszájkosár), illetve pásztorkészségek (például borotvatokok, botok, fokosok, kanalak, gyufatartók, csanakok) egyaránt megtalálhatók benne. A jelenlegi gyűjteménybe tartozó tárgyak közül az első 1885-ben került közvede- nül a múzeumba: egy „fabot” (ltsz.: 2438). Ekkor a gyarapodás évente csupán néhány tárgyat jelentett. Ebben az évben még két további tárgyat jegyeztek be: egy karikás ostort (ltsz.: 2456), és egy azóta kiselejtezett juhászkalyibát az erdélyi havasokból (ltsz.: 2484, Egon Ede ajándéka az Országos Tejszövetkezet nevében). A következő törzskönyvi bejegyzés 1888-ban történt: ekkor érkezett egy csigolyákból készült bot (ltsz.: 2535, Schwerer János zombori pénzügyigazgató ajándéka), valamint az a 8 darab, Somogy megyéből való tárgy,4 melyek Xán- tus János megrendelésére készültek, és az „1888. évi dotációból vásároltattak”. 1889-ben három olyan tárgy került a múzeumba, mely a későbbi állattartás-gyűjteményt gazdagította: egy ivókupa (ltsz.: 2694), egy borotvátok (ltsz.: 2853) ismereden gyűjtőtől, valamint egy másik borotvatartó (ltsz.: 3957), amely Jankó János kiskunhalasi gyűjtése volt.5 1890-ben Brinza Mária mint az „osztály rendes gyűjtője” 3 mezőkövesdi, 2 barcsi és egy devecseri kobakkal6 gyarapította a gyűjteményt. Brinza Mária külső gyűjtőként (erre utal titulusa is) valószínűleg megrendelésre gyűjtött az ország különböző részein. Minden bizonynyal őt említi Semayer Vilibáld, amikor azt írja, hogy az ő idejében egy „rácz asszony” volt a néprajzi gyűjtőjük (Semayer 1913). Xántus János szülőfalujában, Csokonyán több alkalommal gyűjtött; 1890-ben 9 darab, 1892-ben 5 darab tárgyat. Az előbbi gyűjtés során 5 sótartót (ltsz: 4196-4199, 4206), egy csikósbotot (ltsz.: 4199), egy juhászkampót (ltsz.: 4200), egy borotvatokot (ltsz.: 4203) és egy tükörtartót (ltsz.: 4205), az utóbbi alkalommal pedig ivókobakokat (ltsz.: 4475-4479) hozott 1891-ben egy ajándékozás révén került a múzeumba 5 darab kusztora (ltsz.: 4632- 4636) Vas megyéből. 3 Leltári számaik 15041 és 15787 között elszórtan találhatók. 4 Balta (ltsz.: 2572), sótartó (ltsz.: 2575), baltanyél (ltsz.: 2577), tükörtartó tok (ltsz.: 2578), sodrófa (ltsz.: 2579), borotvátok (ltsz.: 2580), juhászbot (ltsz.: 2583), ivókupa (ltsz.: 2670). 5 Az utóbbi két tárgyat később törölték a leltárkönyvből. 6 Ltsz.: 3947-3948, 3976, 4186-4187, 3970.
