Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Forrni Ibolya: Kéziratgyűjtemény
Kéziratgvűjtemény 641 A jövő terveinek szükségképpen a jelen helyzet által adott körülményekből kell kiindulniuk. A tervek összeállításakor önként adódnak azok a konkrét feladatok, amelyek az ismertetés során egy-egy kérdéskörnél felvetődtek. A klasszikus muzeológiai feladatok terén továbblépési lehetőséget jelenthet a gépi adattárolás bevezetése. Az archiválási mód ugyanis alapvetően befolyásolja a megőrzés-megóvás, valamint a feldolgozás-közreadás szükséges és lehetséges technikáit (például a hozzáférés és felhasználás körének szabályozása). A kézirattár szempontjából a legfontosabb feladat továbbra is a már összegyűjtött anyag megőrzése és megóvása. E téren a jövő feladataihoz alternatívan két módon is lehet közelíteni: a hagyományos irattározási körülmények megtartása mellett a tárolóhelyek megfelelő kialakításával és megelőző állagvédelemmel, restaurálással, valamint az IT által lehetővé tett archiválási mód széles körű alkalmazásával. El kell érnünk, hogy a raktár olyan fizikai környezetet jelentsen, amiben legalábbis nem romlik a dokumentumok állaga. Az állagvédelem első lépéseként biztosítani kell a raktár folyamatos karbantartását, a rendszeres állagvédelmi ellenőrzéseket. A megóvás ennél lényegesen fontosabb feladata, hogy a raktári elhelyezés előtt minden kéziratot meg kell vizsgálni, és szükség szerint fertődeníteni, restaurálni. A dokumentumok döntően papírra írott történelmi anyagok, tehát a mindenkori papírgyártás technológiájától függően a papír maga lehet olyan, hogy semleges környezetben is, az idő múlásával jelentősen romlik az állaga. Ez főként a múlt század végi, e század eleji savas papírokra értendő. Ezek állagát a „jó” semleges környezet kialakításával nem lehet megfelelően óvni. Ezeket először savtalanító restaurálásnak kell alávetni. Általában is igaz, hogy a biztonságos és megfelelő klímájú tárolóhelyre történő elhelyezés előtt minden elemet meg kell vizsgálni, és szükség szerint restaurálni kell. A papíranyagokat veszélyeztetheti a használt tinta is. Ezért a vizsgálatnak és a restaurálásnak figyelembe kell vennie a dokumentum keletkezése idején használt tinták kémiai tulajdonságait is. A megfelelő raktári elhelyezés és a széles körű restaurálás mellett a kéziratok állagának megóvását szolgálja az aktuális használat és a másolatkészítés korlátozása. (A fénymásolat-készítés erős megvilágítása majdnem olyan igény- bevételt jelent, mintha kitennénk a napra a kéziratot.) Ezért szükséges a kézirattár új használati és kutatási szabályzatának tíadása. A korlátozások mértéke csökkenthető a számítógépes archiválási technika bevezetésével. A múzeum egyre gyorsabban fejlődő számítástechnikai eszközrendszere mai szintjén is lehetővé teszi, hogy a dokumentumok (a szükséges leíró adatokkal együtt) gépi információhordozóra kerüljenek, a fennmaradásukat biztosító szkennelési technikával. Ez a gépi tárolás lehetővé teszi a kép és a társított nyilvántartási adatok egy adatbázisbeli tárolását, és tetszőleges összefüggésben való előhívását. Ez azt jelenti, hogy egy adott tárgykörben keresve a nyilvántartási adatok szerint talál a rendszer egy hivatkozást, és azonnal megjeleníthető, akár nyomtatható a hivatkozott dokumentum. Lehetséges az is, hogy akár több kutató egyszerre ugyanazzal az eredeti dokumentummal dolgozzon. A kézirattárban is célszerű az új archiválási mód bevezetése. Először a történelmi értékű „valódi” kéziratokról kell a fennmaradásukat biztosító archív másolatot elkészíteni. A tárolás történhet a múzeum belső hálózata számára központi szerveren, a külső felhasználók számára pedig CD-n lehet hozzáférhető az anyag. Az úgynevezett multimédiás archívum megtervezése és megvalósítása azonban csak számítógépes szakemberek közreműködésével lehetséges. Az állomány gyarapítása továbbra is alapvető feladat. Tartalmi szempontból felvetődik a gyűjtés új területekre való kiterjesztése. Kérdés, hogy milyen módszerekkel, milyen
