Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Forrni Ibolya: Kéziratgyűjtemény
anyagi feltételek mellett gyarapíthatunk (például milyen esélyek vannak a „vizuális” néprajzi gyűjtés és filmjegyzetelés mint módszer meghonosítására). A gyűjtés iránya kiterjedhet a jelenleg meglévő és ismert földrajzi, tematikai „fehér foltok” pótlására és új tárgykörökre egyaránt. Pontos felmérést kell készíteni arról, hogy milyen földrajzi egységnél, mely időszak milyen tárgykörében állnak fenn hiányok. A hiánypótló gyarapítások sorában különösen fontos a „valódi” kéziratok, a népi írásbeliség emlékeinek módszeres összegyűjtése. A „kézirat” mint olyan ugyanis megszűnőben lévő forma. A kézírással papírra vetett hagyományos „kézirat” a múlt század általános terméke, valamint a 20. század első felének és a vidéki társadalom egész 20. századi gyakorlatának dokumentuma. Ma már az egyéni iratok sem kézzel készülnek, hanem valamilyen gépi formában (írógép, szövegszerkesztő stb.). Kérdés, hogy a gyarapodást jelentő új gépi dokumentumok milyen módon kerüljenek tárolásra, elhelyezésre. Ez a kérdéskör össze is kapcsolja a megőrzés-megóvás, gyarapítás és feldolgozás-közreadás feladatköreit. Jelenleg „gépi kéziratok” még csak a tudományos gyűjtőhálózatból érkeznek, és nem floppyn, hanem hagyományos nyomtatott formában, s így ezeket a hagyományos módon tároljuk. A konkrét kutatási célokhoz továbbra is igénybe kell venni mind a tudományos, mind a társadalmi gyűjtőhálózat segítségét. Az amatőr néprajzi gyűjtők számára konkrét kérdőlapokat kell készíteni és kiküldeni. Sok apró téma (például viselkedési módok) adatai gyűjthetők így össze. A munkába a Néprajzi Múzeum Baráti Körének tagjai is bevonhatók. Az aktuális pályázati témák kijelölésénél azonban figyelembe kell venni, hogy a gyűjtési felhívások néha csak évek múlva hoznak eredményeket. A tudományos gyűjtőhálózat újjászervezése nehezebb feladatnak tűnik. A korábbi kölcsönös cseremegállapodások valószínűleg nem állíthatók helyre, de egy-egy kutatási program megvalósításában biztosan számítani lehet a közös munkára (például a jelenkutatás tárgyában). A gyarapítás további lehetősége, hogy különböző intézmények által meghirdetett pályázatok anyagát megszerezzük (például a rádió, televízió, Lakitelek Alapítvány stb.). A jövőre nézve a technológiai váltással talán a feldolgozás-közreadás feladatköre is bővül, módosul. Hagyományosan a dokumentum keletkezési helyét, idejét, tartalmát közelitő- leg leíró és megjelölő adatok nyilvántartása és katalogizálása jelenti a források alapfeldolgozását és hozzáférhetővé tételét. A kézirattár használhatósága tehát döntően függ a róla szóló nyilvántartások, katalógusok minőségétől, a fölvett és használt ismérvektől és ezek kereszthivatkozásaitól. A gyűjtemény tartalmi összetételét megvilágító jelenlegi katalógusai kevés információt tartalmaznak, nem tükrözik a sok egyedi sajátosságot (például műfaji különbségek, formai jegyek stb.). Az új archiválási mód bevezetésével korszerűsíthető a kézirattár nyilvántartása és katalógusrendszere. A fejlesztésére lehetőséget ad a meglévő adatbázis, de ezt bővíteni kell, ugyanis ma már a jelenleginél lényegesen finomabb, részletesebb adatolást és így részletesebb elemzéseket tesznek lehetővé a számítógépes programok. A feldolgozás a dokumentum tartalmának tudományos elemzését és az elemzés eredményeinek leírását, a forrás közreadását is jelentette/jelenti. Ez utóbbi többnyire a nyilvántartási adatok pontosításával is együtt járt. Ez a hagyományos értelemben vett publikáció még sokáig nagy fontosságú marad. A közvetlen jövőben az várható, hogy standardizált floppyn és nagyobb, multimédiásán szerkesztett publikációk esetében pedig CD-n jelenik meg az anyag. A publikációhoz hozzáférők köre esetenként szabályozható. A távolabbi jövőben - az internettechnológiák fejlődési tendenciáit is figyelembe véve - az várható, hogy a publikáció magának az anyagnak a „hálón lévő” honlapra való elhelyezését jelenti majd, amit bárki to-
