Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Vargyas Gábor: Óceánia-gyűjtemény
Ismét egy példa: az új-guineai művészet híres alkotásai a Maprik-vidéki szellemházak, amelyeknek 25 méter magasságot is elérő homlokzatát mitológiai jelentésű pálmalevél- festmények, belsejét pedig ugyancsak mitológiai lényeket ábrázoló faragványok díszítik. E festmények és faragványok a műtárgypiacon darabonként is igen magas árakat érnek el, ezért igen nehezen lehetne rekonstruálni belőlük mondjuk egy teljes oromzatot, nem beszélve egy egész szellemházról. Mégis: felismerve a terepen való gyűjtés előnyeit, négy külföldi múzeum (Sydney, Basel, Berlin és London) is szert tett már több száz festményből és több tucat farag- ványból álló teljes szellemházakra, amint azt kiállításaik tanúsítják! Minden amellett szól tehát, hogy ha egyáltalán az Óceánia-gyűjtemény gyarapítása szóba kerülhet, akkor azt tudományos szempontok alapján kiválasztott terepen, a múzeum muzeológus-antropológusa vagy a múzeummal szoros együttműködésben dolgozó külső szakértő végezze. A gyűjtemény gyarapításának egy másik lehetséges módjáról, a cseréről kell szólnunk még - visszamenőleg is. Bár kisebb-nagyobb cseréket a múzeum a gyűjtemény létrejötte óta folytatott magángyűjtőkkel, illetve más múzeumokkal, e gyűjteménygyarapitási módnak különösen egy periódusban, az 1970-es években, az állandó kiállítás 1980-as megnyitásához73 kapcsolódóan volt nagy jelentősége. Ezt megelőzően egyedül a baseli Museum für Völkerkundéval hajtott végre az Óceánia-gyűjtemény egy kisebb cserét, ezt már tárgyaltuk. 1970 és 1980 között viszont három külföldi műgyűjtő, a svájci M. Bonnefoy, a belgiumi É. Deletaille és a svájci amerikai-mexikói E. Rassiga is nagy volumenű cserét bonyolított le a múzeummal. E cserék részletes tárgyalása és taglalása meghaladja ugyan e tanulmány kereteit, de hozzájuk kapcsolódóan komoly muzeológiai kérdések és elvi-koncepcionális problémák merülnek fel, amelyekre ki kell térnünk. A csere célja eredetileg az volt, hogy az állandó nemzetközi kiállítás tervezett forgatókönyvéhez hiányzó tárgyakat, kiemelkedő művészeti értékű darabokat szerezzenek be. Olyan tárgyakat, amelyek az adott terület művészetének legreprezentánsabb képviselői, amelyek tehát a kiállítás látványértékét nagymértékben megemelhetik, de amelyek ugyanakkor a vázolt történeti körülmények miatt a gyűjteményekből hiányoznak. Erről a kiállításcentrikus gyűjteményfejlesztési elvről az egykori iratok74 egyértelműen tanúskodnak,75 és azt személyes emlékeim is alátámasztják.76 73 A Néprajzi Múzeum jelenlegi helyére, a Kossuth térre 1973-1978 között költözött át, az igazgatósággal kezdve és a nemzetközi gyűjteményekkel zárva a költözést. A nemzetközi anyagból készült állandó kiállítás 1980-ban nyílt meg, és 15 évi fennállás után 1995-ben bontották le. 74 A Néprajzi Múzeum 1973. évi gyűjteménygyarapítására, -cseréire vonatkozó iratanyag az NMI 11/1973 számú dossziéban található. A továbbiakban azonban ezen az NMI-számon belül az egykori akták múzeumi és minisztériumi iktatószámai szerint vagy azok híján a levelek dátumaival fogok hivatkozni az egyes iratokra. 75 Lásd például Hoffmann Tamás főigazgató 1973. június 6-án írt (506/73 iktatószámú) levelét a főhatósághoz: „A Deletaille által felkínált gyűjteményből kiválasztott fenti tárgyak cseréje megítélésünk szerint kitűnően beilleszkedik abba a következetes nemzetközi tárgycsere sorozatba, amelyet - egyéb gyűjteménygyarapítási megoldás híján - a Néprajzi Múzeum Nemzetközi Osztálya az elmúlt néhány év során kezdett, a múzeum leendő állandó kiállítása lehetőségének megteremtésére.” Ugyanilyen értelemben ír Bodrogi Tibor 1973. augusztus 15-én kelt szakértői véleményében a Deletaille-féle afrikai anyag kapcsán: „A Néprajzi Múzeum állandó kiállításának megvalósulása esetén a fenti anyag szerencsésen kiegészíti a hazai gyűjtemények egy-egy szűkebb körzetre koncentrálódó, hiányos kollekcióit, és a tárgyak többségének nagy mérete impozáns bemutatást tesz lehetővé.” A példák szaporíthatóak lennének. 76 Jómagam 1979. január 1. és 1984. június \5. között voltam a Néprajzi Múzeum dolgozójaként az Óceá582 Vargvas Gabor
