Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Vargyas Gábor: Óceánia-gyűjtemény
Óceánia-gyűitemém 583 Ha ezzel az elvvel elméletileg egyet is érthetünk, az első felmerülő kérdés az, hogy milyen tárgyakat szabad egyáltalán egy ilyen csere során „feláldozni” és cserére bocsátani? Szabad-e például a múzeum régi, pótolhatatlan, Európán-kívüli gyűjteményeit, épp azokat, amelyeknek világhírét köszönheti és amelyeknek fejlesztésére az adott körülmények között egyáltalán nincs mód (például Biró-gyűjtemény), megbontani, és azon az alapon, hogy a tárgyakból néha egész sorozatok állnak rendelkezésünkre, azok egy részét feláldozni? Szabad-e, érde- mes-e, és ha igen, milyen határig, egy kiemelkedően gazdag gyűjteményt elszegényíteni, közepes szintre lerontani azért, hogy egy másik, ugyancsak közepes nagyságú és minőségű gyűjteményt hozzunk létre belőle? Mi az tehát, amiből nekünk „sok” van, és amitől ezért megválhatunk? A tanulmányban vázolt körülményeket és tényeket figyelembe véve azt gondolom, hogy nekünk Óceániából, de hozzáteszem Afrikából, sőt más Európán kívüli területről sincs olyan mennyiségű anyagunk, hogy abból bármit is feláldozhatnánk. Ezért úgy vélem - és tudomásom szerint ezzel a véleményemmel nem állok egyedül -, hogy az egyedül elfogadható megoldás magyar tárgyak cseréje európai vagy Európán kívüli tárgyakért, tekintettel a rendelkezésre álló mennyiségre és a beszerzési lehetőségekre.77 Az Óceánia-gyűjtemény szemszögéből nézve ráadásul a kérdés úgy vetődik fel, hogy szabad-e óceániai tárgyakat adni afrikai és amerikai tárgyakért? Mert azt világosan látni kell, hogy lévén az Óceánia-gyűjtemény az egyedüli, amely csereképes tárgyakkal rendelkezik/ett, jószerével az „finanszírozta” az összes többi fejlesztését. Itt csak példaképp említem meg, hogy míg hozzávetőleges számításaim szerint78 az elcserélt óceániai tárgyak száma százasokban, addig a cserébe kapott ugyancsak óceániai tárgyaké alig egy tucatban mérhető; a többi elsősorban latin-amerikai régészeti leletek, másodsorban afrikai plasztikák beszerzésére fordítódott. Úgy gondolom, nem a szakmai sovinizmus mondatja velem, hogy ez a fajta gyűjteményfejlesztés muzeológiai szempontból elfogadhatatlan. Különösen elfogadhatadan akkor, ha tudjuk, hogy akár az afrikai, akár az amerikai gyűjteményeket tekintjük, a beszerzett tárgyak egyike sem kapcsolódott szervesen a már meglévő gyűjteményhez; megítélésem szerint sokkal inkább arról volt szó, hogy a kiállításhoz kapcsolódva, annak ürügyén, addig nem létező területeket és funkciókat próbáltak meg mások rovására lefedni. így épült fel egy latin-amerikai régészeti gyűjtemény, és így lettek a múzeumnak afrikai művészeti tárgyai olyan területekről (például Kamerun, Nigéria, Mali), ahonnan korábban sem volt és azóta sincs semmiféle néprajzi gyűjteménye a múzeumnak. Ez nia-gyűjtemény kezelője, kezdetben segédmuzeológusi, később muzeológusi beosztásban. Valójában azonban már 1977. január 1.-1978. december 31. között, az ELTE BTK Néprajz Tanszékének tudományos továbbképzési ösztöndíjasaként is a Néprajzi Múzeumban dolgoztam. így mind az Óceánia-gyűjtemény költöztetésében, mind az állandó kiállítás előkészítésében beosztott alkalmazottként részt vettem. A cserék viszont a múzeumba való kerülésem előtt, javarészt még 1973-ban lezajlottak, azokról tehát csak utólag, az anyaggal való mindennapi munka során, valamint Bodrogi Tiborral és múzeumbeli kollégáimmal (Boglár Lajos, Ecsedy Csaba) való beszélgetéseim során szereztem tudomást. 77 Mindehhez két megjegyzést kell fűzni. Nem gondolom, hogy a magyar gyűjtemények legjobb darabjait fel szabadna áldozni egy ilyen csere céljára. Úgy vélem, kifejezetten a csere céljára gyűjtött vagy vásárolt tárgyak jelenthetik a mindenki számára elfogadható megoldást. Tudom, hogy az adott időpontban a magyar néprajzi tárgyak műtárgypiaci értéke nem volt reális, s így ez a fajta csere nehezen volt megvalósítható. Mára azonban a helyzet megváltozott, és már 1980-ban, a Rassigával lefolytatott utolsó cserénél is ezek az elvek érvényesültek: külön a csere céljaira vásárolt magyar tárgyakat adott a múzeum prekolumbián tárgyakért cserébe. 78 A bizonytalan fogalmazásra lásd alább, az adminisztrációs problémákról.
