Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Vargyas Gábor: Óceánia-gyűjtemény
Óceánia-g\iűjtemén\ 577 elég legyen itt megismételni, hogy míg például a Huon-öbölből más múzeumokban is találni több-kevesebb anyagot, addig a világ összes múzeumában együttvéve sincs annyi Astrolabe- öböli anyag, mint Néprajzi Múzeumban, s hogy ez a gyűjtemény (hála Fenichelnek) különösen a művészeti darabok (maszkok, telumok, tánccsörgők, pajzsok stb.) esetében egyedülálló. Ez az, ami az Óceánia-gyűjtemény legfőbb erőssége, s a Biró-jegyzeteken kívül elsősorban ennek köszönhető a gyűjtemény világhíre. A német új-guineai részen kívül viszont - egy-egy kisebb gyűjtést leszámítva (Panther, Verebélyi, Róheim) - jóformán semmi anyaggal nem rendelkezik a múzeum Uj-Guinea valamikori brit részéből, nem is beszélve a hajdan holland fennhatóság alatt álló nyugat-új- guineai területről, ahonnan jószerével von Bandat anyaga az egyedüli. A gyűjtések korai időpontja és az azt követő, jórészt máig tartó, rendkívül hosszú időkiesés miatt még ez az anyag is zömében a századfordulón legkorábban gyarmatosított partvidéki területekre korlátozódik. Hogy csak egy példát mondjunk, nincs semmiféle anyagunk például Új-Guinea területének az 1950-es évektől feltárt belső, hegyvidéki területeiről, az antropológiai irodalomban oly híressé vált „Highlands” vidékéről, holott a gyűjtés itt még ma is lehetséges, muzeológiai szempontok miatt pedig egyenesen szükségszerű lenne. Ami Új-Guineán kívül az egyéb melanéziai szigetcsoportokat illeti, Új-írország, Új- Britannia északkeleti része, az Admiralitás-szigetek és a Salamon-szigetek egy kis része jelenik meg többé-kevésbé elfogadhatóan a gyűjteményben. Lényegesen gyengébb az anyag az Új-Hebridákról (Vanuatu), és szinte semmi sincs az egykor francia gyarmat Új-Kaledóniából, ami Polinéziához hasonlóan igen korán akkulturálódott. A melanéz anyagból mindenekelőtt a főleg Bettanin és kisebb részben Biró gyűjtéséből származó új-írországi malangan faragvá- nyokat kell kiemelni, amelyek a nemzetközi viszonylatban rendkívül gazdag anyagon belül65 is kiemelkedő szintet képviselnek. Melanéziához képest Mikronéziából és Polinéziából még ennél is kevesebb és, tegyük hozzá, sokkal kevésbé értékes anyaggal rendelkezünk. Ez nem véletlen. Amikor a 19-20. század fordulóján a magyar gyűjtők eljutottak Óceániába, Polinézia (és részben Mikronézia is) legalább száz éve már erős európai hatás alatt álló, hagyományos kultúráját nagymértékben elvesztett, evangelizált és akkulturálódott terület volt, amelynek anyagi kultúrája, abból is elsősorban mindaz, ami a valláshoz kapcsolódik, már jórészt a múlté. A későn jött és többnyire kispénzű magyar gyűjtőknek itt „nagy fogást” remélniük már nem lehetett. Viseleti darabok, ékszerek, fegyverek, a mindennapi élet használati tárgyainak megszerzésére ugyan még volt mód, de művészeti tárgyak, szobrok, maszkok, épületfaragványok, harci kenuk stb. gyűjtésére már gyakorlatilag egyáltalán nem. Jó fényt vet erre a Panther hajó számára irt Semayer-útmutató, amely a maori „tabuházakról”, azaz épületplasztikáról szólva - mint láttuk - már 1904-ben azt mondja, hogy „eredetiben e tárgyak már minden bizonnyal beszerezhetetlenek, de egyes bennszülöttek még most is szokták készíteni ezek másolatait (Nachahmungen); a legtöbb európai múzeumnak ilyen utánzatok vannak a birtokában”. Eddig csak a földrajzi szempontokat tartottuk szem előtt. Amennyiben a tárgyak tematikus-funkcionális megoszlását vesszük szemügyre, akkor azt mondhatjuk, hogy az Óceánia-gyűjtemény a múzeum nevéhez illőn elsősorban és mindenekfelett néprajzi gyűjtemény, azaz benne a művészeti szempontból számba jövő szép, esztétikus, látványos tárgyak (maszkok, 65 Közkézen forgó becslések szerint a világ múzeumaiban őrzött malangan faragványok száma hozzávetőleg 10 000 körüli lehet.
