Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Vargyas Gábor: Óceánia-gyűjtemény
578 Vargvas Gábor szobrok, faragványok stb.) aránya valószínűleg nem magasabb, mint magán az adott kultúrán belül, sőt - tekintetbe véve gyűjtőink anyagi lehetőségeit és más egyéb körülményeket - talán alacsonyabb is annál. A művészetileg kiemelkedő, „sztár” tárgyak százalékos arányát a szubjektív megítélési szempontok miatt igen nehéz lenne megadni; annyit mégis megkockáztathatunk, hogy a 14 000-re rúgó gyűjteménynek nem több mint 1-2%-át tehetik ki. Az arány persze jelentősen módosul, ha általában a díszített tárgyakat vesszük számításba. Néprajzi múzeumról szólva ez az arány természetes: a múzeum célja - eltérően az úgynevezett „primitív művészeti” múzeumokétól66 - éppen az, hogy a múltból és a jelenből egyaránt teljes kultúrákat és életformákat mutasson be, hogy a gyűjtemények ne valamiféle esztétikai, egzotikusság szerinti stb. prekoncepció alapján kiválogatott és összeálló szubjektív képét adják az adott kultúráknak, hanem azok objektív tárgyi valóságát - ha ez egyáltalán lehetséges - mintegy keresztmetszetszerűen tükrözzék. Ilyen szempontból különösen a Feni- chel- és a Biró-gyűjtemény az, amely párját ritkítóan teljes: Bírónak még arra is volt gondja, hogy a nyersanyagok, félkész tárgyak, a gyűjtésekből általában kimaradó tárgyak mellett, mint a földművelési eszközök (ásóbot, „rögverő”), a munkaeszközök (rájabőr „smirgli”, vadkanagyar „véső”, repülőkutyacsont „varrótű”, kagylófúró eszköz stb.) az „Astrolabe-öböl első vasszerszámát”, egy nyélre erősített vasszeget is begyújtson! Ennek megfelelően a gyűjtemény nagy részét a mindennapi élet tárgyai, háztartási és munkaeszközök, agyagedények, fűszoknyák és ágyékkötők, tapák, ékszerek, fegyverek stb. teszik ki, s csak kisebb mértékben találunk benne elsősorban a valláshoz kapcsolódó művészeti tárgyakat. Mint már volt róla szó, ez a gyűjtemény különösen a tárgyak dokumentáltsága tekintetében múl felül minden más korbeli gyűjteményt. Tudomásom szerint nincs a világon még egy ilyen gazdagon adatolt és dokumentált óceániai gyűjtemény ebből a korból.67 A 19- 20. század fordulóján - mint azt a múzeumok „néma” gyűjteményei világszerte tanúsítják - nem szokás még a többnyire „souvenirként” vagy „curio”-ként gyűjtött tárgyakhoz jegyzeteket csatolni. Fehér hollónak számít az a gyűjtő, aki Bíróhoz hasonlóan a tárgyakat a kultúra integráns részének tekinti, és készítésüknek, díszítésüknek, használatuknak, cseréjüknek stb. leírásán keresztül a tárgyak funkciójára, a kultúra mechanizmusára vet fényt. A Biró-jegyzetek egyébként azért is oly felülmúlhatatlanul részletesek, mert írójuk hat teljes évet töltött folyamatos etnográfiai és természettudományos gyűjtéssel, tehát szinte főfoglalkozású kutatóként, azaz nem hittérítőként, gyarmati tisztviselőként, katonaként stb., más egyéb elfoglaltságok mellett gyűjtött Uj-Guineában. Ez a teljesítmény ebben a korban is és azóta is ritka kivételnek számít, különösen ha emlékezetünkbe idézzük, hogy Biró több helyi nyelvet is megtanult, és a „behelyezkedést” oly tökélyre vitte, hogy helyi feleségei voltak. Az ott töltött idő hosszúsága és abból adódóan anyagismeretének mélysége, illetve a jegyzetek részletessége tekintetében tehát Biró jóval megelőzi a korát, talán nem túlzás őt a csak később normává váló állomásozó terepmunka egyik előfutárának tekinteni. Mindenesetre nem véletlen, hogy gyűjteményének feldolgozása máig tartó munkát ad többgenerációnyi muzeológusnak. 66 Ilyen művészeti múzeum a párizsi Musée des Arts Africains et Océaniens, a New York-i The Metropolitan Museum of Art vagy a genfi Musée Barbier-Müller. 67 Az általunk ismert publikált példák legalábbis, mint Finsch leíró katalógusai (Finsch 1888a; 1888b; 1888c; 1914) vagy Edge-Partington-Heape (1890-1898) munkája, mind alatta maradnak részletességben, anyagismeretben és megbízhatóságban a Biró-jegyzeteknek.
