Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Vargyas Gábor: Óceánia-gyűjtemény
554 _ Vargyas Gabor A múzeum gyűjtőtevékenysége tehát a kezdetektől fogva felölelte a magyar, az európai és az Európán kívüli területek anyagát.3 A gyűjtemények története a magyar néprajz története is: a kettő fej-fej mellett haladt egymással, és történetük jól tükrözi egyben a mindenkori magyar néprajz irányát, fő témáit, érdeklődési pontjait, valamint - elsősorban a tengerentúli gyűjtemények esetében - a politikai-gazdasági adottságokból fakadó lehetőségeket is. E vonatkozásban egy dolgot szükséges külön hangsúlyozni. Magyarország, ellentétben más, hatalmasabb vagy szerencsésebb országokkal, soha nem volt gyarmattartó birodalom. így az az út, amely más országok (például Németország, Anglia, Franciaország stb.) számára természetes módon adott volt: saját gyarmataik „exotikus” népeit és kultúráit kutatni és ahhoz kapcsolódóan múzeumi gyűjteményeket létrehozni, Magyarország számára járhatatlan volt. Az egyedüli lehetőség az 1. világháború végéig, az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásáig Magyarország általános német orientációjának természetes folyományaképp a német gyarmatbirodalomhoz való kapcsolódás volt. A néprajz ugyanis, azon belül is elsősorban a tengerentúli területek vizsgálata, kezdettől fogva szorosan kapcsolódott a különböző országok gazdasági-politikai törekvéseihez, érdekeihez és gyarmatosító tevékenységéhez. Az 1. világháborút lezáró trianoni békeszerződés nyomán bekövetkezett területvesztés együtt járt az ország egyedüli tengeri kijáratának, Fiumének és vele az Adriai-tengernek az elvesztésével és ezzel párhuzamosan a tengerészet gyűjteménygyarapító tevékenységének a megszűnésével. Ez egyenes úton vezetett az etnológiai gyűjtések és kutatások beszűküléséhez. Ekkor, nagyjából az 1920-as években ért véget a múzeum gyűjteménygyarapodásának első, igen dinamikus szakasza: a ma mintegy 14 000 tárgyat kitevő Óceánia-gyűjtemény több mint 3/4-e eddig került be a múzeumba.4 Az 1. és 2. világháború között a lehetőségek már sokkal kisebbek voltak: a gyűjtemény gyarapítására tervszerű módon nem volt lehetőség. Egy-egy utazó, kereskedő, geológus vagy idegen tájakra elvetődött emigráns ajándékai még gazdagították a gyűjteményt, de számottevően nem emelték sem a tárgyak számát, sem a gyűjtemény jelentőségét. Ezt a stagnáló, de még mindig pozitívnak mondható szakaszt követte aztán 1945- től kezdve egy harmadik szakasz, amely a lehetőségek teljes beszűkülését hozta magával. E periódus nagyjából az 1960-as évekig tartott. Az 1970-es évektől meginduló politikai enyhülés megnyitott bizonyos lehetőségeket, a múzeum gyűjteményei lassan ismét gyarapodni kezdtek, de ez az Óceánia-gyűjteményt nem igazán érintette. A gazdaságilag érődén, szocialista Magyarországnak - Ausztrália kivételével - nem volt politikai, gazdasági és kulturális kapcsolata a Csendes-óceán térségének országaival, s nem volt érdekelt abban, hogy ott tudományos kutatások folyjanak. így az Óceá3 Hasonlóan például a párizsi Musée de l’Homme-hoz, ám ellentétben a német területeken általában szokásos Volkskunde - Völkerkunde megkülönböztetéssel. 4 1894-ben Ausztráliából és „Polinéziából” (= Óceánia) még csak összesen 124 darab tárgy volt a múzeumban (Jankó 1894a. 107), míg 1899-ben már 4574 darab: belépett a Fenichel- és részben a Biró-gyűj- tés (Jankó 1900c. 37). Későbbi időről sajnos nem rendelkezünk számszerű kimutatással, így az alábbi megállapítás becsléseimen alapul, de a Fenichel- (2460 darab), Biró- (5509 darab) és Festetics- (1540 darab) gyűjtemény 9509 tárgya a további gyűjtemények nélkül is kiteszi az anyag 3/4-ét 1998. május 25-én az Óceánia- (és Ausztrália-) gyűjtemény a múzeumi dokumentáció szerint 13 384 tárgyra rúgott.
