Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Wilhelm Gábor: Ázsia-gyűjtemény és Indonézia-gyűjtemény
Egy-egy gyűjtemény tudományos értéke ugyanakkor nem minden esetben ismert a nemzetközi muzeológia körében. Ez részben a publikációk hiányára vezethető vissza, részben pedig arra, hogy a hasonló témában dolgozó külföldi kutatók valamilyen okból nem jutottak információhoz a gyűjtemény meglétéről, esetleg nem is kerestek ilyet, vagy a téma még nem vált divatossá, kutatottá. Katalógusszerű feldolgozása eddig egyetlen gyűjteménycsoportnak - Baráthosi Balogh ajnu gyűjteményének - történt meg (Kohara-Wilhelm 1999). A feldolgozásra és publikálásra mindenképpen fontos további gyűjtemények megegyeznek a legjelentősebb gyűjtéseket, illetve gyűjteményeket tárgyaló bekezdésben szereplőkkel. Itt Diószegi sámánanyaga, Baráthosi Balogh Amur-vidéki gyűjtése és a turkesztáni gyűjtemény jön elsősorban szóba, talán ebben a sorrendben. A Leder-anyagon belül szintén vannak részgyűjtemények (például a faragott cam figurák), melyek megérdemelnek egy feldolgozást. INDONÉZIA-GYŰJTEMÉNY Az Indonézia-gyűjtemény a Néprajzi Múzeum tárgygyűjteményei közül 1949-ben önállósult. Az akkori hároméves terv részeként újrarajzolták a függetlenülő múzeum belső struktúráját. A kezdeti elképzelésekben a négy főosztály egyikének szánt Nemzetközi Gyűjtemények egyik osztályaként szerepelt az Indonézia-gyűjtemény. Érdekes ebből a szempontból, hogy bizonyos korábbi, 1947-es múzeumi szervezeti tervekben nem jelent meg önállóan a gyűjtemény,123 és korábban is minden esetben az Ázsia-gyűjteményen belül helyezkedtek el az ide sorolható tárgyak. A korábbi gyakorlat következetesnek mondható, amennyiben Indonézia földrajzilag Ázsia, közelebbről Délkelet-Ázsia része, és kulturális értelemben sem határolódik el Délkelet-Ázsia szárazföldi területeitől. Már a legelső kiállításokban is a délkelet-ázsiai szigettengerről származó tárgyegyüttesek együtt szerepeltek a szárazföldiekkel, gyakran Indokina címszó alatt.124 Ezen belül tagolódott kokinkínai, jávai, borneói stb. egységekre.125 Bár önmagában semmi nem szól az ellen, hogy az eredetileg nagyvonalú, földrészek mentén tagolódó gyűjtemények tovább osztódjanak, és a megfelelő méretűre nőtt részgyűjtemények önállósodjanak, Indonézia leválasztása ebből a szempontból azonban nem volt indokolt 1947- ben és azután sem. Ugyanis a gyűjtemény akkori darabszáma nem érte el a 3000-et sem. Ilyen megfontolások alapján sokkal több érv szólt volna például egy kelet-ázsiai blokk elkülönítése mellett (több mint 7000 tárggyal). Úgy tűnik, hogy az önállósítás mellett az egyéni érdeklődés (Bodrogi Tibor részéről) nyomott a legtöbbet a latban.126 Mivel azonban 1947-től külön tárgygyűjteményként funkcionál, az ismertetésen belül önálló részben tárgyalom a kialakulását és történetét. Ugyanakkor a múlt század végén és a 20. század első felében - éppen a legnagyobb mértékű gyarapítások korszakában - ennek az elkülönültségnek a hiányában sem önálló muzeológusa, sem egyéni gyarapítási terve nem létezett. Ezért az ismertetéséhez azt a megoldást választottam, hogy az Ázsia-gyűjte- mény leírásakor figyelembe vettem az indonéz anyagot is egészen a különválás évéig, de csak 123 NMI 157/1947. A Néprajzi Múzeum hároméves terve. 124 NMI 46/1895. Jelentés az 1894. IX. 1 - 1895. VIII. 31-i évről. 125 NMI 77/1898. Évi jelentés 1897. okt - 1898. okt. 126 Az Ázsia-gyűjteményt ekkor Diószegi Vilmos kezelte, Bodrogi pedig az Ausztrália- és Óceánia-gyűjteményt. Azsia-jiyűitemém és Indonézia-gyűjtemény 537
