Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Wilhelm Gábor: Ázsia-gyűjtemény és Indonézia-gyűjtemény
538 Wilhelm Gábor az egész gyűjteményen belüli hangsúlyának megfelelően. Az önálló részben viszont elölről, a legelső gyarapodástól kezdem el a gyűjtemény történetét, éppen mert az 1947-es év utáni gyűjteménygyarapodások az Indonézia-gyűjtemény összetételének szempontjából nem meghatározók. Az 1947 előtti gyűjtések révén ugyanis a múzeumnak 2356 indonéz tárgya volt a jelenlegi 3317 darabbal szemben (1997). Ráadásul az 1947 utáni kb. ezerdarabos gyarapodásnak kb. 30 százalékát a raktárrendezés során előkerült tárgyak teszik ki. A kisméretűnek számító Indonézia-gyűjte- GyŰjteménytÖrténet mény törzsanyaga - számbelileg és minőségileg is - az első világháború előtt jött létre. Ebben az első időszakban nyolc olyan gyarapodás történt, melyek esetében 100-nál több tárgy került a gyűjteménybe (négy esetben kétszáznál is több tárgy). Az összes szerzeményezési típus előfordul ezek között. Összehasonlításképpen: az 1. világháború után egészen máig három ilyen volt, melyből egy valójában raktárrendezési gyarapodás csupán. Ez azt jelenti, hogy az Indonézia-gyűjtemény hét „gyűjtő” tevékenységének köszönhető, ebből hat az 1. világháború előtt tevékenykedett, és a gyűjtemény kétharmadát teremtette meg. Ezek a gyűjtők a következők: Xántus János, Teleki Sámuel, Giovanni Bettanin, Néprajzi Missio gyűjtése, Karácson Árpád, Vojnich Oszkár (mind az első világháború előtt), valamint Molnár Benő (1989-ben és 1994-ben). Ugyanakkor természetesen a 100 darabos határ az egyes gyűjtések kiemelésekor hordoz némi tetszőlegességet.127 Éppen ezért még egy gyűjtő neve ide kívánkozik. Zboray Ernőnek a század első felében gyűjtött (!) hagyatékából 1965-ben csaknem 70 wajang figura, 1966-ban pedig egy gamelánzenekar számos hangszere került a múzeumba. Az Indonézia-gyűjtemény alapját - akárcsak az Ázsia-gyűjteményét - a már említett, 1869-1870-es Xántus-expedíció gyűjtötte tárgyak képezték. Az Indonézia-gyűjtemény esetében máig ez az egyeden gyűjtés, mely már eleve a múzeumi gyűjteménygyarapítás céljából, előre tervezve történt. 1874-ben összesen 525 erről a területről származó tárgy került a leltárkönyvbe és a gyűjteménybe (ltsz.: 1333-1856). Közelebbről Borneóról, Szumátráról, Celebeszről, Jáváról, a Sulu- és Aru-szigetekről, valamint Timorról gyűjtött tárgyakról van szó. Ez azt jelenti, hogy már a legelső gyarapodással létrejött a gyűjtemény törzsanyaga, a mai mennyiségének több mint 15 százaléka. Gyakorlatilag felölelte a későbbi gyűjtések egész területét.128 Ennek az együttesnek a gerincét a borneói dajakok között vásárolt tárgygyűjtemény képezte,129 melyet Xántus hosszú, féléves valódi, a modern etnológia kritériumai szerinti terepmunka során szerzett meg. Xántus a dajakok esetében - eltérően a más területeken végzett gyűjtésektől - tárgyak segítségével igyekezett szinte teljes áttekintést adni életmódjukról, bemutatva annak csaknem összes aspektusát a hétköznapi létfenntartás eszközeitől a művészetükön át a rituális életükig. Ezután 20 évnyi teljes szünet következett a gyűjtemény gyarapodásában. Ez részben a Néprajzi Osztály személyi, anyagi bázisának hosszabb időt igénybe vevő talpra állásának tulajdonitható, részben az indonéz területek Magyarországtól való óriási távolságának. 127 Bár nem nélkülöz bizonyos alapot. A tapasztalat az, hogy az ennél kisebb gyűjtések inkább csak kiegé- szitő jellegűek. 128 A Fülőp-szigetek és a Kei-sziget kivételével. Az előbbi azonban nem tartozik földrajzilag Indonéziához. 129 201 darab, ltsz.: 1333-1533. Xántusnál (1892. 301) 225 darab szerepel.
