Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Wilhelm Gábor: Ázsia-gyűjtemény és Indonézia-gyűjtemény
536 Wilhelm Gábor lati tárgy, inkább művészi darabok, textilek és ékszerek vannak. Ugyancsak alig akad gyűjtemény Kína nemzetiségi területeiről. A tárgyi anyag beszerzésének ideje tekintetében rendkívüli mértékben féloldalas az Ázsia-gyűjtemény anyaga. Tárgymennyiségének négyötöd része ugyanis 1914 előttről származik. Pontosabban az 1897-től 1914-ig terjedő időszakban került a múzeumba a tárgyak zöme. Még rosszabb ez az arány, ha az 1965-1969 közötti raktárrendezési gyarapodást nem számoljuk a tárgygyűjtemény valódi növekedésének. A kialakult állapot fő oka, hogy 1919-től az 1960- as évekig egyáltalán nem beszélhetünk tényleges gyarapodásról, a későbbiekben pedig egyik évben sem volt az első évtizedekhez hasonló nagymértékű növekedés. A gyűjtemény kétharmada vétel vagy gyűjtés révén jött létre, közel negyedét ajándékozták. A vételek és gyűjtések között nehéz határvonalat húzni, ha a beérkezett tárgyak minőségét nézzük. Vétel esetében is a legtöbb esetben hosszú és rendszeres gyűjtőmunka áll egy-egy gyűjtemény létrejöttének hátterében, függetlenül attól, ki és milyen célból állította össze az anyagot. Az igazi különbség a vételek és gyűjtések esedegessége vagy tervszerűsége között húzódik. Az Ázsia-gyűjteményt a múlt század végén kétszer revíziózták121 (NMI 491897), a hiány akkor meghaladta a 300 darabot. A 2. világháború után 1958-ban és 1989-ben történt revízió. Pontos hiánylisták nem készültek, a becsült hiány 1000 körüli volt mindkét esetben. A leírókartonok száma 10 500 darab. A gyűjtemény anyagából többször használtak tárgyakat cserére. Az egyik legkorábbi az 1889-es Teleki-féle afrikai anyag volt. 1924-ben a Kelet-Ázsiai Múzeummal történt csere,122 a legnagyobb mértékű azonban 1973-ban valósult meg, egy svájci amerikai és egy belga műkereskedővel (E. Rassiga, illetve É. Deletaille). Több meat tárgy cserélt gazdát, az Ázsia- gyűjteményből elsősorban japán és kínai buddhista szobrok, fegyverek, köztük Xántus által gyűjtött tárgyak, valamint egy japán cuba- (markolatvédő-) sorozat darabjai. A cserét az állandó kiállításra való felkészüléssel indokolták. Ugyanakkor az összes ilyen jellegű csere azért kockázatos, mivel a tárgyak, tárgycsoportok pillanatnyi értékelése sosem marad rögzített, változatlan, nem beszélve arról, ha - mint ez itt is történt - már klasszikusnak számító gyűjteményeket vagy sorozatokat bontanak meg. Bármikor felértékelődhet egy-egy tárgy, tárgycsoport, vagy fordítva. Szélsőséges illusztrációja ennek a helyzetnek, mikor évtizedek múlva a múzeum visz- szavásárolja valamikor elcserélt tárgyait, melyek közben számos gyűjtő kezén mentek át (ilyen példák voltak az afrikai tárgyakat tartalmazó Rudnyánszky-hagyaték esetében). Az egyik alapvető általánosítás, mely az Ázsia-gyűjtemény tudománytörténete alapján megtehető, a következő: a jelentős gyűjtemények minden esetben hosszabb (gyakran többéves, nemritkán ismétlődő) ott-tartózkodás során, következtében jöttek létre. Az ilyen gyűjtések eredményessége és minősége szempontjából sokkal kevésbé tűnik fontosnak, hogy maga a gyűjtő képzett néprajzos, muzeológus volt, vagy amatőr. Az így keletkezett gyűjtemények általában egy szűkebb lokalitás „teljes” tárgyi világát vagy annak egy-egy kiválasztott szempontú részletét, például halászat, vallás, reprezentálják. Tudományos értéküket nem minden esetben lehet a gyűjtés, illetve múzeumba kerülés időpontjában megfelelően felbecsülni, ugyanis ez nagymértékben függ attól, hogy mennyire ritkák a gyűjtemények vagy tárgycsoportok, és mennyire érdeklődik irántuk az adott időszakban a tudomány. 121 Akkor még természetesen a többi gyűjteménnyel együtt. 122 Emellett számos tárgy tartós letétként átkerült, főképp a Xántus-, Leder- és Flesch-anyagból, valamint a Néprajzi Missio gyűjtéséből.
