Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Wilhelm Gábor: Ázsia-gyűjtemény és Indonézia-gyűjtemény
530 Wilhelm Gábor 1950-ben a Nemzetközi Osztályon tervet készítettek a külföldi múzeumokkal való cserére. E mögött az elképzelés mögött mindenképpen ott található az a feltevés, hogy hosszú évekig leheteden lesz külföldön vagy Európán kívül gyűjteni. A félelem jogosnak bizonyult, 1949-től 1958-ig az Ázsia-gyűjtemény gyakorlatilag csak egy-egy darabbal gyarapodott évente - az 1948-as Baráthosi Balogh anyag megszerzésén kívül.102 így ennek a korszaknak a tárgyait kizárólag egyedi tárgyakként lehet értékelni. Ebből a szempontból érdekes az a két-két ceyloni maszk, melyet 1949-ben és 1952-ben tudott vásárolni a múzeum (ltsz.: 141584-141585, 52.90.7-52.90.8), és amelyek újabb változatként jól kiegészítették a század- fordulón vett, múlt században készített ceyloni maszkokat. 1955-ben Bodrogi Tibor vett 7 jünnani tárgyat a múzeumnak kínai tanulmányútja során (ltsz.: 55.84.1-55.84.7). 1950-ben Fél Edit és Diószegi Vilmos részt vett a Fővárosi Képtárban a Keletázsiai Múzeummal közösen rendezett Korea művészete című kiállítás készítésében. Az 1951-ben Kecskeméten rendezett kiállításon indonéz és indiai tárgyakat mutattak be az Ázsia-gyűjtemény anyagából. 1950-ben a Nemzeti Osztály gyűjteményeiben nagyjából 40 000 tárgyat őriztek, ennek negyedrésze volt ázsiai.103 1953-ban indult meg Diószegi Vilmos, az Ázsia-gyűjtemény akkori muzeológusa kezdeményezésében az úgynevezett „Sámánhit archívum” létrehozása. Ezt az eredeti elképzelések szerint a gyűjteményen belül állították volna fel, és tárgyakat, illetve egyéb dokumentumokat (fotókat, kéziratokat) tartalmazott volna (Diószegi 1958. 247). Diószegi első kutatóútjain igyekezett összegyűjteni a szibériai sámánizmusra vonatkozó összes irodalmat, valamint a szovjetunióbeli múzeumok tárgyi anyagának fotóit A következő években végzett tárgy- és szöveggyűjtései szintén ehhez a feladathoz kapcsolódtak. Az 1950-es évek közepétől a nemzetközi gyűjtemények muzeológusai egyre gyakrabban tudtak külföldre utazni. Ezek az utak legtöbbször kulturális egyezmény keretében történtek meg, kiállításrendezéssel egybekötve. Ugyanakkor bizonyosfajta lehetőséget adtak a kutatásra, egészen kis gyűjtésekre (lásd Bodrogi Kínában 1955-ben). Diószegi is egy ilyen alkalommal jutott el egy hónapra Törökországba 1954-ben, ahol amuletteket tudott gyűjteni. A 1948 utáni évek első komolyabb ázsiai gyarapodása is cseréhez kötődik. Ennek révén érkezett Mongóliából, az ulánbátori Mongol Tudományos és Felsőoktatási Bizottságtól 59 tárgy (ltsz.: 58.63.1-58.63.35), melyek a pásztorok mindennapi tevékenységéhez kapcsolódtak. Kisebb gyarapodások származtak külső kutatók, utazók gyűjtéseinek megszerzéséből is. 1956-ban Erdélyi István régésztől tudott a múzeum 7 turkesztáni tárgyat vásárolni (kirgiz, üzbég és tadzsik darabokat, ltsz.: 56.70.1-56.70.7). 1962-ben az Ázsia-gyűjtemény 34 vietnami tárgyat (ltsz.: 62.9.1-62.9.34) kapott ajándékba, köztük két női öltözetet és két szájorgonát, Mongóliából pedig egy jurtát (ltsz.: 62.151.1). Szintén ajándékként jutott hozzá Baktay Ervin 1922-ben használt nyugat-tibeti (ladakhi) viseletéhez és lószerszámához (ltsz.: 62.154.1-62.154.4). 1960-ban a Történeti Múzeum 65 török ékszert adott át a Néprajzi Múzeumnak (ltsz.: 60.77.1-60.77.65). 102 Balassa (1955b. 6) is megemlíti a pangást a nemzetközi gyűjteményeken belül. Ugyanebben az időszakban a magyar gyűjtemények 22 000 tárggyal gyarapodtak. 103 Vargha László a nemzetközi tárgyak számát 14 000-re becsülte 1947-ben, ami kicsit távolabb volt a valóságtól. NMI 157/1947. A Néprajzi Múzeum hároméves terve. NMI 37/1950. A Magyar Néprajzi Múzeum működése a felszabadulás után.
