Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Selmeczi Kovács Attila: Átány-gyűjtemény

440 Selmeczj Kovács Attila

„tanyázóhelyeként”, összejövetel céljára - mintegy hagyományőrzésként; a terv azonban nem valósult meg. Az átányi gyűjtés eredményeként a múzeumba hozott teljes anyagnak alig több mint a felénél került feljegyzésre a tárgy tulajdonosának neve. A közel kétszáz személytől származó tárgyak közül viszont csupán harminckét esetben fordul elő tíz körüli vagy ezt meghaladó kollekció, és csak 5 példa szolgál az ötven fölötti, de a százat el nem érő tárgyegyüttesekre (lásd 3. számú táblázat). Ezek is egy kivételével több év alatt álltak össze, és ugyancsak egy kivételével teljesen vegyes tartalmúak, melyeket többnyire a háztartás és gazdálkodás darabjai alkotják. Mindkét szempontból kivételt jelent az 1955-ös gyűjtés: egy paraszti fafaragó felszerelése (Kusper János anyaga). Az egyes konkrét háztartásokhoz, pontosabban személyekhez köthető tárgykészletek esetlegességük miatt nem nyújtanak értelmezhető tárgyi alapot a település gazdálkodási viszonyainak, időbeli változásainak, birtokkategóriák szerinti megoszlásának elemzéséhez. Mindez csak a teljes gyűjtési dokumentáció és az eddigi publikációk figyelembevételével kísérelhető meg.

A tárgyak túlnyomó része helyben készült házilag vagy specialista révén. Főként a viseleti darabok és a konyhafelszerelés esetében mutatkozik meg a vásárlás, más helyről való származás, illetve a manufakturális vagy gyári előállítás. A gyűjtemény geográfiai megoszlása ennek ellenére döntő mértékben helyi, átányi kötődésű, ami a használat tekintetében egyöntetűen érvényesül.

A gyűjtemény szakirodalmi feldolgozottsága jelentős mértékű, a gyűjtemény legtöbb tematikus egysége feldolgozásra került, a tárgyaknak több mint a feléről méretarányos rajz, továbbá fényképfelvétel készült. A legteljesebb publikálást a gazdasági eszközök gyűjteménye kapta, melynek monografikus feldolgozása 671 tárgyat adott közre, ebből 616-nak a rajzát is közölte (FéL-Hofer 1974. 420-510). A rajzokat 300 fénykép egészíti ki, melyek nagyobb részben az egyes eszközöket működés közben mutatják be. Az eszközleírások, elemzések a legfontosabb mezőgazdasági munkaeszközökre terjednek ki, melyek csoportosítása az átányi parasztok értékrendjéhez igazodik a nagyeszközöktől a kéziszerszámokig: kocsi, eke, borona (henger, simító), ásó, kapa, kasza, villa, kamillaszedő, csép, szemhúzó, lapát, saroglya, szalmahordó kötél, favödör, ostor. Mindezek egyúttal tárgysorokat, eszközcsaládokat is jelentenek (például a kasza esetében a másodlagos hasznosítás révén itt sorakozik a nádvágó, szecskázó, kaszakés, szérűnyeső, dohányvágó kés). A 616 tárgy rajzának mindegyikéhez azonos szerkezetű adatsor tartozik: a tárgy neve, leltári száma, legnagyobb mérete centiméterben, az 1935-1937 közötti értéke búzakilogrammban, az eszköz leírásának vagy említésének oldalszáma, a megfelelő fénykép száma; külön sorban pedig az eszköz használatának és előállításának számszimbóluma (a négyes osztású számsorban az első számhely az eszköz karakterét 9 számértékkel jellemzi; a második számcsoportban a számok helyi értéke a használat időszakaszát, abszolút értéke a használat mértékét tünteti fel; majd az előállítás formájának jelzete következik; a negyedik számcsoport helyi értéke az üzemtípust, abszolút értéke pedig az elterjedtség fokát fejezi ki). A szellemesen komponált számsor rendkívül helykímélő módon minden egyes tárgyat hat fontos jellemzője révén történetileg és funkcionálisan egyaránt meghatároz és szemléletesen egymáshoz mérhetővé tesz.

A témakutatás második nagyszabású monografikus feldolgozása (FéL-Hofer 1969a) kevésbé érintette a tárgyi gyűjteményt, alapvetően a község társadalmi arculatát tárta fel: a családot, a családtagok hagyományos szerepeit, az emberek közötti kapcsolatokat, a társadalmi rétegződést. (Ezzel kapcsolatban vö. legutóbb Hofer 1994a.) Ezt követően került sor az átányi paraszti háztartások és gazdaságok témakörének feldolgozására (Fél-Hofer 1972;