Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Selmeczi Kovács Attila: Átány-gyűjtemény
Atdny-gvűitemény Annak ellenére, hogy az átányi gyűjteményi anyag meghatározó mértékben az 1950-es évekbeli gazdálkodás, háztartás, illetve életforma tárgyi dokumentálását szándékozott megvalósítani, az egyes témakörökön belül bizonyos eltolódások, sajátos aránytalanságok mutatkoznak. Ez nemcsak a tárgyféleségek esetenkénti számbeli különbözőségeiben ödik szembe, hanem a régies, archaikus tárgyak még ez időben megőrzött sokféleségében, valamint meglehetősen gyakori előfordulásában. Például a földművelés tárgykészletében még közönségesnek számít a kézicsép (20 darab), megtalálható a nyomtatás emlékét őrző rugdaló- vagy szérűgereblye (3 darab), nagy számban fordul elő a kézi aratáshoz használt kasza (13 darab), a szárvágó és a szénavágó (összesen 12 darab), valamint a favilla (24 darab). Az állattartás tárgykészletében még szembeödőbb a hagyományos eszközök, az 1950-es években már mindinkább visszaszoruló tárgyak mennyisége, mint például a béklyó (7 darab), kolomp (13 darab), ökörszájkosár (9 darab) vagy marhapatkó (10 darab) magasnak tetsző száma. A háztartás és a lakóház felszerelése körében is fellelhető a hagyományos darabok aránytalanul nagy részvétele. Az itt szereplő nagyszámú mécses (19 darab) az istállók ez időben még aktívan működő nagy számával hozható összefüggésbe (vö. FéL-Hofer 1961a. 487). A háztartás tárgykészletének arányait - ha azt egy ádagosnak számitó gazdasághoz viszonyítjuk - leginkább a cserépedények kirívóan magas száma (640 darab) torzítja el. A döntő mértékben mázas kerámia nagyobb része díszítő szerepet töltött be, a tányérok, tálak, bokályok többsége konyhai és szobai faldíszként szolgált (FéL-Hofer 1997. 385). A díszkerámia nagy mennyiségéhez számottevően hozzájárult a „száztányéros ház”7 majdnem száz darabot kitevő tál-tányér készletének megvásárlása (Fél-Hofer 1966b. 312), valamint az átányiak adományozókészsége, különösen az 1962. évi helybeli kiállítást követően. A kerámiaállomány formai és funkcionális megoszlása abból a tekintetből is tanulságos, hogy figyelmet érdemlően magas a főzőedények (56 darab vászonfazék), valamint az ételhordók (58 darab szilke) és a folyadéktároló edények száma. Ezek a tárgyféleségek szintén sajátos életmódbeli archaizmust őriznek (Fél-Hofer 1988), amennyiben valóban használatban álltak a gyűjtés idején (1954-1968 között). A minden ruhadarabra kiterjedő viseletgyűjtemény nagyszámú tárgyféleségei szintén sokkal inkább a század elejét idéző viseleti kultúráról árulkodnak, mint az 1950-es évekéről. Többek között erről tanúskodik a lábbelik esetében a bocskorok és a csizmák azonos száma, a feltűnően sok főkötő (23 darab) és vállkendő (10 darab), illetve a pendelyek és a szoknyák közel azonos száma. A férfiviselet archaizmusát a gatyának a nadrággal szembeni közel háromszoros mennyisége, a kötény és a szűr nagy száma (9 és 8 darab) mutatja, valamint a mindkét nem számára hagyományosan használt téli ruhadarab, a ködmön kimagasló számú (27 darab) előfordulása.8 A monografikus tárgygyűjtés nem élt azzal az 1960-as években kibontakozó táj- házlétesítő gyakorlattal, hogy egy-egy sajátos, a helyi kultúrára jellemző háztartást az adott formában, teljes tárgykészletével nyilvántartásba vegyen, illetve változatlanul vagy esetleg kisebb kiegészítésekkel rögzítsen múzeumi bemutatás céljára. Ugyan felmerült annak a gondolata, hogy az ólaskert egyik jellegzetes épületét megőrizzék eredeti formájában - az öregek 7 A gyűjteményt gazdája a pitvar falán tartotta; innen kapta nevét a ház a község egyik idegenforgalmi nevezetességeként. 8 Átányon több „kontár” szűcs dolgozott, nagyon szép hímzést készítve, ezért jött létre a ködmönsoro- zat. (Hofer Tamás szíves közlése.)
