Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Selmeczi Kovács Attila: Átány-gyűjtemény
438 Selmeczi Kovács Attila tárgyakból kiindulva képet lehet rajzolni a társadalom szerkezetéről, kultúrájának csaknem egészéről. Ennek alapján bebizonyosodott, hogy az „anyagilag létező világ mintegy lenyomata a vele élő társadalomnak és mivel közvetlenül hozzáférhető, sajátos belső rendje van, biztos fonalat, gondolatmenetet is képes adni a kutatás számára” (Fél-Hofer 1964. 83). így a kutatás valóságos, központi célja és egyben módszerét meghatározó alapelve a társadalom megismerése tárgyain keresztül. Fél Edit az 1980-as években papírra vetett összegző visszatekintésében az alábbi tömör - erényét és hátrányát is megjelölő - összefoglalását adta az Átány-kutatásnak, amely végeredményében „olyan kérdésekhez jutott el, amelyeket elméleti kiindulásról a gazdasági antropológia, kognitív antropológia, döntéselmélet stb. tett vizsgálata tárgyává, részben olyan módszerekkel, amelyeknek a kidolgozása időben az átányi gyűjtőmunkával párhuzamosan folyt. Az átányi kutatásnak hátránya, hogy szemben az eleve elméleti modellekből kiinduló vállalkozásokkal, a különböző elméleti hipotézisek kevésbé tisztán jelentkeznek benne - előnye viszont talán, hogy a régi néprajzi ismeretanyagból és tapasztalatanyagból kiinduló, arra organikusan ráépülő megközelítés a megfigyelések és részletek [változatosságát,] gazdagságát eredményezte (ami máskülönben nem jöhetett volna létre). Az antropológiában uralkodó elméletközpontú hipotézisek felállítására, verifikálására, módszerek igazolására törekvő kutatásokkal szemben így az átányi munka sokkal inkább ábrázoló, anyagföltáró jellegű.” (Fél 1991c. 172-173.) A 3707 nyilvántartott tárgyból álló gyűjteA gyűjtemény jelenlegi mény darabjainak kor szerinti tagolódása Összetétele hozzávetőlegesen az 1870-1880-as évektől az 1960-as évek közötti időszakra esik. A korábbi időszakhoz a bútorok, viseleti darabok, épületelemek, díszkerámia és háztartási felszerelés egy része kötődik. Az újabb kori réteget többségében a gazdasági eszközök és felszerelések, kéziszerszámok alkotják. Természetesen minden tárgyféleségen belül megtalálható bizonyos időrendiség, ugyanabból a használati darabból több évtizedes eltérést mutató egyedek sora állítható össze. Tematikailag a tárgyállomány arányosan oszlik meg az ólaskertek felszerelése (gazdálkodás és mesterkedés eszközei), valamint a lakásfelszerelés, háztartási tárgyak, viseleti darabok között (lásd 1. számú táblázat). A gazdálkodási anyagban a kézieszközök, eszközsorok, tárgysorozatok alkotják a legjelentősebb egységet: az 1964-es elemzés szerint a múzeumba került 1164 munkaeszköz és felszerelési tárgy közül 837 volt rendszeres használatban a gyűjtés időpontjában, 264 tárgy volt félretéve, használaton kívül, 63 tárgy pedig leszűkített, egyoldalú szerepben működött. A gazdasági tárgyak minden munkaterületet, minden gazdasági ágazatot felölelnek. Minden tárgyegyedből átlagosan 3-7 darab szerepel a gyűjteményben (részletes bemutatását adja Fél-Hofer 1964. 9-16). A tárgyállomány másik fele a háztartás, a lakáskultúra és a viselet témakörei szerint oszlik meg, túlnyomó mértékben a táplálkozás és a konyha-, illetve a lakásfelszerelés (kerámia, üveg) tárgyféleségeit foglalja magában. Az életmód vizsgálatára is kiterjedő tárgygyűjtési koncepciónak megfelelően aránylag nagy számban kerültek a gyűjteménybe az úgynevezett személyes tárgyak (mint például a dohányzás kellékei, borotva, pénztárca, tarisznya, bot, fokos, gyűrű stb.), valamint a háztartásokban és a ház körül felhalmozott, különböző célra tartalékolt félkész termékek, illetve funkcióvesztett maradék tárgyak: fadarabok, bőrök, fémdarabok, drótok és egyéb „valamire valók” (lásd 2. számú táblázat).
