Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szacsvay Éva: Egyházi gyűjtemény
Egyházi gv áttérném 417 A tárgygyarapításhoz különféle szempontokat A gyarapítás, feldolgozás a kutatások mindenkori állapota és eredmékérdéseihez nyei szerint lehet kijelölni. Attól függően, hogy a tárgyakkal közvetíthető kultúrának melyik oldalát kívánjuk vizsgálni, lehetséges kitűzni gyűjtési szempontokat, és ezeket meglévő kutatási folyamatokhoz adaptálni, de a gyűjteményi anyag gyarapításának nincsenek és nem is lehetnek egységes vagy egyirányú elvei. Az elmúlt időszakban több sikeres kutatás teljes korpuszok megjelenését eredményezte a múzeumban (például Átány, Tiszaigar), de egyetlen darab tárgy sem került ezek közül az egyházi gyűjtemény anyagához. Sok nyilvánvaló okon kívül a kutatás ebben az időszakban a társadalom életének olyan aspektusait vizsgálta, amelyek nem kerültek kapcsolatba a szellemi élet vallásos oldalával. Törekedni lehet bizonyos szempontok felerősítésére, hiányok eltüntetésére, új szempontok megvalósítására és természetesen egykori hiányosságok utólagos pótlására; ez utóbbira sok példát láthattunk, és az is nyilvánvaló, hogy amikor új kutatási, tárgygyarapítási szempontokat alakítunk ki, mindig a gyűjtemény vélt vagy valós hiányosságaira gondolunk. A gyarapításban valószínűleg mindig jelen van a megfelelő kutatási előzményekre, az elmélyült kutatásokra, a gyűjteményi tárgy- ismeretre épülő tudományos kompetencia, de a kutatás kérdésfeltevései nem mindig csapódnak le a gyűjtemények rendszerében. Például a személyiség szerepét a vallásos élet szerveződéseiben hiába kutatta Bálint Sándor már munkásságának korai szakaszában, senki sem törekedett mindeddig egy búcsúvezető vagy előénekes tárgyi anyagának összegyűjtésére és múzeumi gyűjteménybe helyezésére. Viszont mindig jelen van a véletlenszerűség; egy „lelet” felbukkanásának váratlan pillanata, amely alapvetően megváltoztathatja eddigi kutatásainkat, eddigi eredményeinket. Ez is megnehezíti a tárgygyűjtés tervezhetőségét. Felbukkannak hiányzó változatok, korai variánsok, műhelyek működésének fontos bizonyítékai, ritkaságok, nagy értékű, ritka vagy egyedi darabok, melyek megszerzése mindig fontos láncszemet jelenthet a folyamatokat már ismerő kutató, muzeológus számára. (Példaként említhetjük egy BÁV-üzletben megvásárolt, a Kolozsvári Kegyképet ábrázoló kolostormunka esetét, melynek restaurálásakor a belső borítón találtuk meg a készítő nevét, a készítés idejét és helyét. Sajátos gyakorlat lehetett, és érdekes tény, hogy a katolikus plébános a korai metszetet maga színezte, applikálta, majd a képet maga állította össze 1808-ban a kerelőszentpáli templom számára [lásd Szacsvay 1993df.) A gyűjteményi anyag (is) azt mutatja, hogy jelentős tárgyegyüttesek múzeumba kerülése kiállítási tervekkel vagy megvalósult kiállításokkal van kapcsolatban. így tárgyvásárlások a közelmúltban is kapcsolódtak a kiállítási munkálatok első szakaszához, tehát nemcsak kölcsönzött, hanem frissen megszerzett tárgyakkal is lehetett bővíteni a kiállítási terv koncepcióit. Ha a kiállítások nem szigorúan a tárgyakból következő gondolatokra, hanem önálló (a tárgyaktól viszonylag független) gondolatsorok tárgyakkal történő megfogalmazásával születnek, e kiegészítő tárgygyűjtő tevékenység magától értetődő. A feldolgozás egyik lehetősége tehát a kérdések kiállításban történő megfogalmazása és megválaszolása. A gyűjtemény tárgyai az elmúlt húsz évben kiállítások sorában kerültek a szakma és a közönség elé. A gyűjteményi anyag felfedezésével egyenértékű, A magfar népművészet évszázadai II. Képek és szobrok című kiállítás (Székesfehérvár, 1970) Varga Zsuzsa rendezésében szimbolikus fordulatként is értelmezhető, mivel általa nemcsak egy új kutatási, hanem egy új kiállítási terület is feltárult, amely - ahogyan az általában lenni szokott - a műgyűjtők és a múzeumi gyűjtés számára is új lendületet hozott. A kiállítás katalógusa az 1980-as évekig, amikor
