Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szacsvay Éva: Egyházi gyűjtemény

tájak - népszerű, olcsó könyvek, brosúrák vagy kéziratos imák, énekek stb. gyűjtésével való - feltérképezésével vagy az északkelet-magyarországi görög katolikusok házi ájtatossági tárgyainak pótlásával.) Szobrok, korai képek lelőhelyei a Felvidéken találhatók, a korai képanyag a Dunántúlon. Véletlenszerűen kerültek a múzeumba Erdélyből szakrális tárgyak, teljesen hiányoznak az erdélyi szászság vallásos életének tárgyai, amelyek egyébként elsősorban zsoltárok és Bibliák lehettek. Jelentősebb a románság tárgyi anyaga, amely műgyűjtők révén az 1960-1970-es évektől napjainkig folyamatosan gyarapodott. A közép-erdélyi kis faikonok, faragon, keretezett keresztek, faragott és festett csókkeresztek egy folyamatosan működő félnépi ikonfestészet meglétét igazolják. Az erdélyi románság által használt, a bolgár műhelyekben készült triptichon ikonok (a gyűjtemény legszebb darabjai) kereskedőktől, műgyűjtőktől, régiségboltokból származnak.

Aránytalanul kevés tárgy van a gyűjteményben Közép- és Dél-Dunántúl vidékeiről.6 Hasonló hiányt látunk a Duna-mente (Győrtől Bajáig, illetve a Sárközig) népi vallásosságának tárgyainál. Ennek oka talán abban a szakmai meggondolásban rejlik, hogy e vidék a legfejlettebb, legpolgárosultabb régiónak számít. Ezért is nagy értékű K. Csilléry Klára duna- pataji gyűjtése, valamint a dunabogdányi tárgyegyüttes, a váci kriptalelet vallásos koporsómellékletei és a szentendrei gyűjtemény népivallásosság-anyaga, melyek segítenek megrajzolni tárgyakban is e sokfelekezetű vidék népi vallásosságát. A palócság és Mezőkövesd a korábbi kutatások miatt (Fél Edit, Györffy István, Herkely Károly, Istvánffy Gyula, Kőris Kálmán, Kresz Mária, Manga János, Sándor István, Volly István és mások) alaposabban feltárt, és a vallásosság tárgyaival is jól képviselt. A népi vallásosságban betöltött szerepéhez képest Szeged és környéke vagy a hozzá kapcsolódó búcsújáró körzetek kevés tárggyal vannak jelen.7 Úgy tűnik tehát, hogy az 1970-1980-as évektől a múzeumok gyűjtőtevékenysége már kiterjedt a népi vallásosság tárgyaira is (különösen ott, ahol ez kutatói érdeklődéssel is párosult8), nincs tehát olyan pótolhatatlan szükség a gyarapításban a földrajzi értelemben vett fehér foltok eltüntetésére határainkon belül.

A szerb, dél-baranyai falvak templomainak és otthonainak üvegképei, vászonra festett ikonjai sajátos átmeneti műfajt jelentenek a nyugati és keleti ikonográfia között; a gyűjteménybe a közelmúltban kerültek kereskedők vagy gyűjtők révén. Csak az 1980-as évektől, a műkereskedelem nagyobb mértékű kibontakozásával kerültek a figyelem középpontjába és a múzeumok gyűjteményeibe a dél-magyarországi szerb közösségek vallásos tárgyai. A magyarországi szlovák nemzetiség evangélikus tárgyi anyagából énekeskönyveket, Bibliákat és úgynevezett Tranosciusokat őriz az egyházi gyűjtemény (vallásos gyakorlatukban mást nem is használtak). Ez utóbbiak - eredeti gót betűs szlovák szöveggel, kottával, a helyben kialakult könyvkötő művészet igénybevételével - az alföldi szlovákság tárgyi kultúrájának legjellegzetesebb darabjai voltak, melyeket használóik nagy becsben tartottak.

6 A hiányt pótolja, hogy az utóbbi húsz évben Veszprémben és Pécsett S. Lackovits Emőke és Imre Mária munkásságának köszönhetően jelentős tárgyi anyaggal gyarapodott a két város múzeuma.

7 E hiányt némileg enyhíti Bálint Sándor hagyatékának tárgyi gyűjteménye, amely Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban kutatható.

8 Például Szombathely: Horváth Sándor, Szentendre: Soós Sándor, Balassagyarmat: Lengyel Ágnes és Limbacher Gábor, Szolnok: Gulyás Éva, ide sorolva a már említett Pécs és Veszprém múzeumait.