Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szűcs Alexandra: Szokás- és játékgyűjtemény
384 Szűcs Alexandra Mint korábban a gyűjtemény összetétele kapcsán írtam, van néhány tárgycsoport, melyből nagyon kevés tárgy került a gyűjteménybe. Teljességgel véletlenszerű a néphit, a népi gyógyítás (racionális és irracionális), az úgynevezett falusi intézmények köréhez köthető tárgyak gyűjteménybe kerülése. Az emberi élet fordulóinak szokásai közül a születéshez kapcsolódóak hiányoznak, illetve más gyűjteményekben találhatóak. A kalendáris szokások tárgyai közül a legtöbb a betlehemezés köréből származik, ezeket követik az aratókoszorúk, farsangi tárgyak. A húsvétot a hímes tojásokon kívül kevés tárgy reprezentálja. Mindhárom tárgycsoport esetén elmondható, hogy a gyarapítás során felmerült a jelenkori tárgyak gyűjtésének igénye (például karácsonyfadíszek, gyermekjátékok, népi iparművészek által festett tojások, melyek megfelelnek az esztétikai szempontoknak). Ezek mögött az 1980-as években zajló vásárlások mögött azonban nem állt megalapozott tárgygyarapítási koncepció, csupán az a gondolat, hogy a jelen tárgyait is gyűjtsük. A gyűjtemény tárgyállományának geográfiai megoszlása Mint korábban már utaltam rá, a múzeum életében bizonyos időszakokban fel-felvetődött a földrajzi szempont, általában abból a megfontolásból, hogy a további tárgygyűjtések az addig feltáratlan megyékre (is) irányuljanak. A múzeum anyaga földrajzi megoszlásának adatait a múzeum első vezetői gyakran közzétették (Xántus 1892. 301; Jankó 1900c. 37-48; Semayer 1902e). Hosszú szünet után, 1949-ben került sor a Magyar Osztály tárgy állomány a földrajzi megoszlásának felmérésére, ekkor készült el a munka elvégzését lehetővé tévő 60 ezer (földrajzi) utalókarton. A földrajzi katalógus munkálatainak eredményéről tudósító cikk (Barabás 1949) térkép segítségével is bemutatja az egyes megyékből származó tárgyak számát. A beszámoló azonban nem terjed ki a történelmi Magyarország megyéiből származó, illetve a nem pontos lelőhelyű tárgyak számára (ezek arányát a szerző nem is közli). A figyelembe vett tárgyakra vonatkozó adatok szerint a legtöbb tárgy a Dunántúlon Zala, Somogy, Baranya és Tolna megyéből származott, az Alföldön Kecskemétről, Szegedről, Szentesről, Debrecenből, Hatvanból, illetve a matyó falvakból, Mohácsról, és éppen a szokás- és játékgyűjtemény révén Bajáról és Nyíregyházáról gyűlt össze nagy mennyiségű tárgy. A felderítetlen területek közé tartozott a Dunántúlon Győr-Moson, Komárom-Esztergom megye, Baranya megye délkeleti része, a Mezőség, az Alföldön a Jászság és Szolnok környéke, Bihar, Békés, Csanád, Szabolcs, Szatmár, Abaúj és Zemplén megyék. Sajnos nem áll rendelkezésünkre hasonló kimutatás a későbbi évekből, így nem tudjuk megítélni, hogy a Magyar Osztály gyűjteményeit illetően hogyan valósultak meg a feltáratlan megyéket célzó gyűjtések. Az azonban biztos, hogy a múzeum egyes gyűjteményeiben (például a textil- és viseletgyűjteményben) a fehér foltok felszámolására való törekvés a legfontosabb gyűjtési elvek közé tartozott. A továbbiakban csak a szokás- és játékgyűjtemény meglévő tárgyainak lelőhely szerinti megoszlását tudjuk elemezni, melyet a 3. számú táblázat foglal össze. (Elkészítésekor a leltározás során is használt 1913-as megyebeosztást vettem figyelembe.) Az adatokból kiviláglik, hogy az 1949-ben feltárt állapothoz hasonlóan a gyűjteményben is nagy aránytalanságok alakultak ki az egyes megyék tekintetében. Ma már látjuk, hogy a többször megfogalmazott vágy a gyűjtőtevékenység célirányos, hiánypótló megvalósítására tehát - legalábbis a gyűjtemény tekintetében - nem valósult meg, a gyűjtések továbbra is a korábban preferált terű