Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szűcs Alexandra: Szokás- és játékgyűjtemény
Szokás- és iátékgyűjtemény 385 letekre irányultak (Baranya, Zala, Somogy, Tolna, matyó falvak, Mohács), és maradtak olyan megyék, ahonnan egyetlenegy tárgy sem került később sem a gyűjteménybe. (Persze ez önmagában nem minősíti az eddigi tárgygyűjtő tevékenységet.) Tekintettel arra, hogy a gyarapítások leírása során a nagyobb gyűjtéseknél szerepel a helység is, nem elemzem bővebben a megyék közti sorrend kialakulását. Csupán két megjegyzést fűzök hozzá. Az első Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye kiugró számához: ez egyrészt a Budapesten vásárolt gyermekjáték-, karácsonyfadísz-vásárlásokat, nem pedig nagyobb gyűj- tés(eke)t jelent. A második pedig az, hogy ebből a rangsorból nehéz következtetéseket levonni a gyűjtési koncepciókra vonatkozóan. A tárgyak nagy részének véletlenszerű bekerüléséből következik ennek a rangsornak a véletlenszerűsége is. Két kivétellel nem rajzolódnak ki olyan területek, ahonnan különösen sok tárgy való, és fordítva, ahonnan kevés. Egy-egy vidéken belül is nagyon eltérő az egyes megyék részvétele (például az Alföldön Jász-Nagykun- Szolnok megyéből sok tárgyunk van, Csanádból egy sincs; Erdélyben Csík és Háromszék megyéből sok van, Kis-Küküllőből egy sincs, Felső-Magyarországon Hont megyéből sok van, Turócból egy sincs). A két kivétel közül az egyik a horvátországi megyék területe, ahonnan hármat leszámítva nincsen tárgyunk, a másik Dél-Dunántúl: Baranya, Somogy, Tolna, Zala megyék, ahonnan mindegyikből sok tárgy került be. A ismeretlen lelőhelyű tárgyak közé azok kerültek, amelyeknél a helységen kívül a megyét sem tudták meghatározni. Ezek egy része azonban valamilyen tájegységhez (például Sárköz, Kalotaszeg), országrészhez köthető. Lokalizálatlan tárgyak mindhárom tárgytípusban vannak. A hímes tojások esetén, amennyiben nem állt rendelkezésre semmilyen adat, a díszítés alapján lokalizálásuk utólag általában megtörtént. A játékok esetén ez a meghatározás a tárgytípusok széles körben való elterjedtsége miatt szinte leheteden. A szokástárgyaknál forma, funkció alapján elvileg lehetséges az utólagos lokalizálás, ám ehhez különböző források (fotók, leírások, kéziratok) eddig nem ismert adatainak feltárása lenne szükséges. Eredmények azonban nem biztos, hogy születnek. Mindezek alapján a lokalizáladan tárgyak számát tekinthetjük egyben a lokalizálhatadan tárgyak számának is. Ez a szám (11-12 százalék) a gyűjtemény összes tárgyát tekintve, illetve azt a tény figyelembe véve, hogy a gyűjtemény tetemes részét teszik ki a vásárolt, illetve az ajándékba kapott, tehát nem néprajzi gyűjtésből származó tárgyak, nem tekinthető magasnak. A gyűjtemény ismertségi állapota A tárgyak az elmúlt száz év során szakirodalmi és tudományos ismeretterjesztő publikációkban, kiállításokon jelentek meg. Ezeket foglalom össze röviden a teljesség igénye nélkül. Munkám során áttekintettem a magyar néprajzi kézikönyveket, a Néprajzi Értesítő, az Ethno- graphia, a Acta Ethnographica, a Néprajzi Közlemények, a Népi Kultúra - Népi Társadalom évfolyamait, illetve igyekeztem összegyűjteni a bibliográfiák alapján a lehető legtöbb cikket, tanulmányt, melyben a gyűjtemény tárgyaival foglalkoznak. E téren a teljességre csak törekedni lehetett. A továbbiakban nem igazodom szigorúan az időrendhez, inkább a publikációk jellegéhez. Mint látni fogjuk, ezek tematikailag, módszertanilag többféle típusba sorolhatók. Többször említettem, hogy a századforduló idején gyűjtött tárgyak jelentős része szerepelt valamilyen publikációban, melyek a Néprajzi Értesítőben jelentek meg. Ezek színvonala nagyon különböző, az egyszerű közlésektől a komoly kutatásokra épülő tanulmányokig terjed a skála. Ez utóbbiak közé tartozik a busójárás kellékeit, eredetét, párhuzamait be
