Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
352 Grafik Imre noky Lajos rendezett ilyen kiállításokat a guzsalyokból és a mángorlókból, katalógus nélkül). Másrészt műhelyegyüttesként, szerszámok, eszközök, berendezések alkotóiként és részeként csoportosan. Az enteriőrszerű megjelenítés egyaránt alkalmas a lehető legteljesebb tárgyi anyag, valamint egy-egy mesterség, kézműves-tevékenység technikai-technológiai folyamatainak, eljárásainak bemutatására. Az egyes kiállításokhoz kapcsolódó kiadványok a hazai néprajzi muzeológia megítélésem szerint egyik legsúlyosabb mulasztása következtében nem jelentenek műtárgy-publikálási lehetőséget. Azaz a kiállításokat nem kísérik a szó igazi jelentésében vett katalógusok. A kiállítások a legjobb esetben, s szinte kizárólag kiállítási vezetővel jelennek meg mind a közönség, mind a szakma érdeklődését kielégítendő. Bármilyen szakmai koncepció, rendezői elképzelés esetén az optimális megoldás - mint arra már néhány kísérlet történt - az egyes kiállításokhoz különböző igényeket kielégítő kiadványok készítése. A Néprajzi Múzeum mesterséggyűjteménye a A mesterséggyűjtemény jövője történetileg kialakult/kialakított gyűjteményi rendben jelentős egység mind mennyiségében, mind minőségében. Elfogadva az alapvetően eszköz- és szerszámcentrikus rendező elvet, a gyűjtemény szempontjából nem feltétlenül indokolt a Magyar Osztály gyűjteményeinek átstrukturálása. Amennyiben azonban más gyűjteményekből kiindulva, vagy a kultúra, illetve a műveltség tárgyi emlékanyagának tudományos rendszerezési újragondolásából, esetleg praktikus muzeológiai megfontolásból erre sor kerülne, föltehetően nem gyengülne a mesterséggyűjtemény pozíciója. Amennyiben pedig a múzeumi számítógépes nyilvántartás teljesen kiépül, s az egyes gyűjtemények közötti hivatkozások könnyűszerrel megvalósíthatók lesznek, a gyűjteménytestek önállósága akár formálissá is válhat. Nem kizárt, hogy egy ilyen folyamat eredményeként a gyűjtemények kezelésének meghatározó követelményei egyfelől a műtárgyvédelem, másfelől a tárgyi anyaggal kapcsolatos szolgáltatások minél kisebb mozgatással járó teljesítésének igénye oldaláról vetődnek fel. A tematikusán önállósult mesterséggyűjtemény egyes tárgycsoportjai, tárgytípusai, mint azt a mellékelt táblázatok mutatják, aránytalanul s túlzott mértékben vannak jelen a gyűjteményben. A gyűjtemény fentiekben részletesebben elemzett 12 nagyobb darabszámú tárgycsoportja 52,67 százalékát adja az egész mesterséggyűjteménynek. Amennyiben ehhez hozzávesszük a teljes, illetve kis kiegészítéssel nyilvántartott műhelyek felszereléseit (melyeknél átlagban 150, illetve 50 tárggyal számolunk), akkor - a nyilvánvaló átfedéseket sem hagyva figyelmen kívül - a mesterséggyűjtemény mintegy 90-95 százalékát tekinthetjük „lefedettnek”. A mennyiségi arányok ugyan kifejezhetnek bizonyos összefüggéseket, preferenciákat, mint az például a mézeskalácsformák mikrovizsgálata során is megfogalmazódott: „A darabszámon alapuló számítás nem tükrözi pontosan az egyes formák használatának gyakoriságát is. Viszont az tény, hogy egy-egy témából több azonos forma készült, nagyobb termelési igényre, gyakoribb előállításra, végső soron tehát magasabb számszerűségre utal.” (Létay 1978. 267.) Az azonban - a fentiekben több helyen is kifejtettek alapján - nem állítható, hogy a mesterséggyűjtemény tárgyai átfogó és teljes képet adnának a magyarországi falvak, mezővárosok kézművesiparáról és a parasztság háziipari tevékenységéről. A mesterséggyűjtemény tárgyainak földrajzi, táji-területi megoszlása ugyancsak jelentős eltéréseket, aránytalanságot mutat. Ebben a tekintetben súlyosbítja a helyzetet, hogy a
