Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
Mestersé^űitemérn __351 A csipke készítéséhez használt csipkeverő fákból 588 darabbal rendelkezik a gyűjtemény, mely az anyag 4,57 százaléka. A tárgyak származási helyeként Budapestet és Decset leszámítva csak észak-magyarországi, felvidéki falvak, bányavárosok (7 település) szerepelnek. A csipkeverő tevékenység főként a népviselet kutatóinak érdeklődésébe tartozik (lásd Ortutay 1977. 515-519; vő. Ember 1962). A fésűsmesterséggel kapcsolatban úgy tűnik, hogy még a legújabb kézikönyv vonatkozó fejezete (DOMONKOS 1991b) sem számol a Néprajzi Múzeum közel ezerdarabos,14 műhelyfelszerelést és főként sablonokat, mintákat tartalmazó kollekciójával („A debrecenihez és a miskolcihoz hasonló gazdag fésűssablonokat találhatunk a kőszegi, félegyházi múzeumban is, jó szerszámkészletet pedig a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében” [DOMONKOS 1991b. 93]), noha azokból már korábban jelent meg közlés (Domanovszky 1981:2. 337, 27-29. kép). A jelentősebb nagyságrendű tárgycsoportok közé sorolhatjuk a főként népművészeti vonatkozásuk miatt ismert s a gyűjteményben őrzött tárgyakat is a fafaragás köréből, mint például a sulykokat (310 darab, 2,41 százalék) és a mángorlókat (385 darab, 2,99 százalék). Ez utóbbiakra vonatkozóan olyan korai publikációval rendelkezünk, mely 16 származási hellyel megadott, de leltári szám nélküli tárgyat ismertet, melyekből 10 úgynevezett faragott s fekete-fehér fotóval, illetve grafikai illusztrációval, 6 pedig úgynevezett zománcozott s színes fényképfelvétellel dokumentált (Bátky 1905b). A mesterséggyűjtemény száznál nagyobb darabszámú tárgytípusait áttekintve tanulságos kép tárul elénk (lásd 8. számú táblázat). A 12 tárgytípus - az esetleges kisebb statisztikai kimutatási hibákat nem számítva - lényegében a mesterséggyűjtemény több mint felét teszi ki. Ez ugyan önmagában még nem feltétlenül minősíti a gyűjteményt, de jelzi a tudományos érdeklődés eltolódását bizonyos tárgyféleségek felé. Egy másik lehetséges (és szükséges) megközelítés szerint is értékelhetjük mennyiségi szempontok szerint a gyűjteményt. A már felsorolt mesterség-, illetve műhelyegyüttesek anyagát ugyan néhány kézműves-tevékenység esetében - mint arra már fentebb utaltunk - nehéz objektiven számszerűsíteni, a kép így is tanulságos. A csak megbízhatóan, de legalább valószínűsíthetően teljesebb és fontosabb (!?) mesterségeket és műhelyegyütteseket számításba véve az azokat dokumentáló/reprezentáló mintegy 5000 műtárgy a mesterséggyűjtemény majd 40 százalékát teszi ki. Ez a számítás 21 kézműves-tevékenységet, illetve mesterséget érint, mely 38-41 műhely, kváziműhely, esetenként üzlet, illetve részben üzletszerű együttesét, megjelenítési lehetőségét jelenti. A mesterséggyűjtemény és a kiállítások A mesterséggyűjtemény tárgyainak ismertsége szempontjából sajátos lehetőséget jelentet- tek/jelentenek a kiállítások, illetve az azokhoz készült katalógusok, vezetők. A gyűjtemény tárgyai általában két jól megkülönböztethető szempont szerint kerültek/kerülnek bemutatásra. Egyrészt egyedi tárgyakként, s ez esetben főként népművészeti vonatkozásaik miatt, s nem munkaeszközként, nem a mesterség, illetve a kézműves-tevékenység dokumentálása céljából. Az egyedi bemutatás speciális esetei, illetve lehetőségei, amikor egy-egy típus sorozatai mint a „népművészet remekei” kerülnek egyfajta kamarakiállítás keretén belül bemutatásra (Szol14 Ltsz.: 141958-142141, 54.20.1-54.20.394, 66.100.40-66.100.177, 66.168.1-66.168.166, 67.130.13- 67.130.111.
