Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Rékai Miklós: Táplálkozásgyűjtemény
A múzeum következő nagy vállalkozása a tiszaigari falukutatás, valamint az 1952-es kiállítás. A tiszaigari munkaközösségnek Morvay Judit, a gyűjtemény kezelője is tagja volt. Ennek köszönhető, hogy a táplálkozásgyűjtemény mintegy 80 darab tárggyal gyarapodott. Az 1940-es évek minimális növekedését követően a gyűjtemény fejlődésnek indult (lásd 1. számú ábra). Ez már Morvay Judit munkásságának köszönhető, aki először 1949-1950-ben, majd 1951-től folyamatosan egészen 1972-ig dolgozott a Néprajzi Múzeumban. Első gyűjtését 1950-ben Szolnoky Lajossal közösen Tolna megyében végezte, az eredmény kéttucatnyi jól adatolt tárgy (vas háromláb, bárd, köpülő, fazék, vágódeszka, teknő, sütőlapát [ltsz.: 142893-142916]). Boldva-völgyi kutatása (melyről az Ethnographiában tanulmányt is közölt [Morvay 1950]) nyomán a gyűjtemény olyan tárgyakkal gyarapodott, amelyek funkcionálisan értelmezett együttest alkotnak, egyaránt adatoltak a földvagyon és a falusi társadalom változási trendjei szerint. Az 1950-es években a Néprajzi Értesítő csak szórványosan tudósított a gyarapodás mértékéről. Az 1960-as évek kezdetétől Morvay Judit a Néprajzi Értesítőben rendre beszámolt nemcsak a gyűjtemény gyarapodásáról, hanem a bekerülő tárgyak jellegéről, forrásértékéről, esztétikai sajátosságairól is. Az 1960. év gyarapodásáról általában is megfogalmazza, hogy az új szerzemények között kevés a művészi tárgy - kivétel ebben is akad: a 60.122.1 leltári számú kulacs -, és a funkcionalitás kerül előtérbe (Néprajzi Értesítő 1961. 75-87). A tudatos gyűjtés megerősödését jelzi, hogy jól adatok, a korábbi esedegességeket kiküszöbölni igyekvő munka indult meg, előtérbe került a funkcióváltások és a regionális kapcsolatok dokumentálása. A 269 darabos gyarapodásból 89 tárgy képviseli az ételkészítést, és megjelentek a kosarak. Ez utóbbiak gyűjtése különösen sürgető volt, mert szerepüket fokozatosan átvették a jórészt cigányok készítette faragott tárgyak. Jelentős a hazai németek hatására átalakuló disznóölő eszközök kollekciója (ltsz.: 60.46.9-60.46.21), valamint az országban nagyjából egységes kenyérsütő eszközök darabjai Vasból, az Ormánságból és Nógrádból.10 Molnár Balázs Szeghalom egyik szitás és rostás mesterétől gyűjtött 31 darabos kollekciója is említést érdemel (ltsz.: 60.107.1-60.107.31). A következő év nagy jelentőségű fejleménye a hajdúszoboszlói juhtartó gazdatársaság közös étkezéshez használt tárgyainak bekerülése Földes László révén (vö. FÖLDES 1962). Az összesen 44 darabos kollekció azonban a szokás- és játékgyűjteménybe került. Az év során a beleltározott 144 darab tárgy részben tervszerű gyűjtőutak (Szeremle, Dunapataj), részben pedig vétel útján jutott a múzeum birtokába. Érdemes megemlíteni még az év szerzeményei közül a savanyítás teljes eszközkészlete (ltsz.: 60.121.21-60.121.22) mellett a kenyérsütés számos kellékét (ltsz.: 60.121.24-60.121.25, 60.121.53), 59 darab nyersanyagok feldolgozására szolgáló és 38 darab sütő-főző eszközt, valamint olyan kuriózumokat, mint a kerékagyból készített sokác mozsarat (ltsz.: 61.90.17) vagy a bibliai ősszülőket mintázó kalácsformákat (ltsz.: 61.98.5.1-61.98.5.2). Morvay Judit ismertetőjében egy-egy tárgycsoport mélyebb értelmezésére is vállalkozik, és önálló gyűjtéseiben - elsősorban a szatmári kollekcióban - ezek tanulságait messzemenően figyelembe is vette, amikor a tárgyhasználat módozatait társadalmi beágyazottságában ábrázolta (Morvay 1962a). Az 1962-ben bekerült 170 darab tárgy kétharmada a nyelvterület északi részéről (Nógrád, Hont, Borsod megye) való. Szá10 Ltsz.: 60.79.31, 60.79.35-60.79.36, 60.79.39, 60.79.48-60.79.49, 60.79.51-60.79.52, 60.85.116, 60.88.144, 60.88.160-60.88.161, 60.88.165, 60.88.168.1-60.88.168.2, 60.88.178, 60.88.180, 60.88.188-60.88.190, 60.88.192, 60.103.1-60.103.4.
